Hirdetés

A 80 évvel ezelőtti Észak-Erdély szovjet és román megszállása a történész szemével

Magyar honvédek 1944 őszén a Torda környéki harcok helyszínén •  Fotó: Archív

Magyar honvédek 1944 őszén a Torda környéki harcok helyszínén

Fotó: Archív

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. szeptember 15. és október 7. között folyt a tordai csata, amelyben a magyar–német egységek három héten át feltartóztatták a túlerőben lévő vörös és román hadsereget, hogy ne törhessenek be a második bécsi döntéssel visszacsatolt Észak-Erdélybe. Magyar oldalról mintegy 7500 elhunyt, eltűnt vagy fogságba került honvédról tudnak a történészek, de a számok körül ma is sok a bizonytalanság. Erről beszélgettünk Murádin János Kristóf történésszel, docenssel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának tanszékvezető tanárával.

Makkay József

2024. október 12., 09:062024. október 12., 09:06

2024. október 12., 19:382024. október 12., 19:38

– A 80 évvel ezelőtt történt tordai csata elesett magyar katonáiról hiányos adataink vannak, sok honvédnak ismeretlen a sírja. Mekkora volt a magyar katonai áldozat?

– A tordai csata magyar vesztesége legalább 7500-7600 emberre tehető, a katonák névsorai hiányosak. Legalább 2600 honvéd elesett, de valószínű, hogy ennél magasabb a halottak aránya. Mintegy 2500 katona eltűnt, akikről semmiféle adat, feljegyzés nincs. Egy részük hadifogoly lett, de a szovjetek nem vették nyilvántartásba, de olyanok is vannak, akiket gránát talált el, és a testükből nem maradt semmi. Mintegy 2000–2500 dokumentálható hadifogolyról tudunk, ők a Szovjetunió lágereibe kerültek.

Hirdetés

– Mi okozza a sok kérdőjelet az elesett vagy eltűnt magyar katonák körül?

– A fő oka az, hogy az 1944. augusztus 23-ai román átállás teljesen megfordította a sakktáblát, az új helyzethez egyik napról a másikra alkalmazkodni kellett. A tordai csatában résztvevő 2. erdélyi magyar hadsereg úgy állt össze, hogy más hadseregektől vettek át alakulatokat. Sok esetben a névsorok sem készültek el, a csapatokat egyenesen a frontra küldték. A nyilvántartások emiatt részlegesek. Amikor Felvinc és Miriszló környékén megtörtént a harcérintkezés a szovjet haderővel – Erdélyben a magyar honvédségnek a román és a szovjet haderővel együttesen kellett megküzdenie –, a hatalmas túlerő iszonyatos áldozatokat okozott. Másrészt

Idézet
a tordai csata nagy területen, Aranyosgerendtől Várfalváig mintegy 65 km széles félkörben zajlott, korábban pedig az Aranyos vonalától lejjebb, a Maros és a Kisküküllő vonalán harcoltak. Sok helyen 5–10, vagy 40 katonát temettek el.

– A magyar kisközösségek emlékezetében hogyan él a tordai csata? Az aranyosszéki falvakban élő idős emberek tudnak róla, hol kit temettek el az elhunyt katonák közül?

– A magyar egyházközségek idevágó nyilvántartása meglepően pontos. Az egyházi levéltárakban a lelkész felírta az elhunyt és eltemetett katonák adatait. Saját halottaikként tartották számon az elesett magyar katonákat. Ahonnan a lelkész elmenekült, vagy a bevonuló vörös hadsereg megölte – ahogy Várfalván történt az unitárius lelkipásztorral –, ott a helyi civilek temették el a honvédeket. Sok katona kiléte azonban nem ismert, hiszen mozgósításkor nem volt idő, hogy a dögcédulákat a megfelelő helyen kilyukasszák, amiből kiderüljön, hogy az elesett honvéd melyik hadtesthez tartozott.

Idézet
A rendszerváltás utáni kollektív emlékezetet a harcokban részt vett és visszavonult katonák visszaemlékezései segítették.

A tordai csata igazából kis településeket érintett, Kolozsváron nem volt harc, csak átvonulás. A falvakban mindent tudnak az emberek: Benkő Levente kollégám, jómagam és Papp Annamária sokat jártuk a vidéket, hogy a még felelhető adatokat összegyűjtsük.

Murádin János Kristóf húsz éve kutatja a tömeges szovjet elhurcolásokat Erdélyből •  Fotó: Oláh-Badi Levente Galéria

Murádin János Kristóf húsz éve kutatja a tömeges szovjet elhurcolásokat Erdélyből

Fotó: Oláh-Badi Levente

– Pataky József hozta létre a Tordai Hagyományőrző Bizottságot: hosszú éveken át kereste és feltárta az elfeledett honvédsírokat, és ahol lehetett, emlékjelt állított. Mit jelent a történészek számára ez a gigászi civil munka?

– Pataky József Nagyenyedtől az aranyosszéki falvakon át összesen 42 emlékművet, illetve emlékjelet állított. Van közöttük emléktábla, kopjafa, tényleges emlékmű, márványtábla, vagy sírkert, mint a tordai vagy a nagyenyedi. Nagyenyedre azok a magyar honvédek kerültek, akiket elfogtak, vagy sebesülten magukkal hurcoltak a szovjetek. Itt volt az első nagy hadifogolytábor kórháza: a református temetőben 234 honvéd neve van feltüntetve a siratófalon. Ha szabad így fogalmaznom, Pataky Józsefnek viszonylag könnyű dolga volt, mert a falvakban ha az ember rákérdez az öregekre, legtöbb esetben meg tudják mondani, hol nyugszanak a magyar katonák, és mennyien haltak meg. Ha szerencséje van, a nevüket is ismerik. Mivel a szovjet katonák a falvakból hurcoltak el sok helyi lakóst, ez megmaradt a helyi magyar közösségekben.

Idézet
Az emlékezetkultúra számon tartja az elesett, a sebesült honvédokat és hadifoglyokat, illetve a hadifogolyként elhurcolt civileket egyaránt.

Nekünk, kutatóknak ez sokat segít. Szomorú, hogy erre a feltáró munkára az elmúlt nyolcvan esztendőben soha nem volt állami kezdeményezés. Ha nincsenek Pataky Józsefhez fogható, elkötelezett emberek, a feltáró munka nem jöhetett volna létre.

korábban írtuk

Példás tordai magyar hadisírgondozás: ötvenhárom helyszínen emlékeznek a második világháborúban elhunyt honvédekre
Példás tordai magyar hadisírgondozás: ötvenhárom helyszínen emlékeznek a második világháborúban elhunyt honvédekre

Az idősebbek emlékezetében ma is elevenen él az 1944 őszi tordai csata. A szovjet–magyar összecsapás áldozatainak emlékét ma is hűen őrzik Tordán és környékén, ahol 53 helyszínen van hadisírgondozás. Igaz, nem mindenhol békés körülmények között. 

– Mi volt az oka annak, hogy a szovjet hadsereg katonák helyett nagy számú civilt hurcolt el ,,hadifogolyként” Torda és Kolozsvár környékéről?

– A szovjet és román hadseregnek nem sikerült áttörnie a magyar honvédség Torda környéki állásait, a magyar csapatok három hétig tartóztatták fel a túlerőt, és ez alatt megkezdődött a tervszerű kiürítés. A szovjet fél megkerülte a magyar vonalakat, gyakorlatilag már kinn voltak a Tiszánál. A magyar hadseregnek Tordáról gyorsan kellett kivonulnia, nehogy zsákba kerüljön. Október 11-én elesett Kolozsvár, 12-én pedig Nagyvárad. Már csak északi irányba, Zilah felé tudtak visszavonulni, és a Margitta–Nagykároly –Szatmárnémeti vonalon hagyták el Erdélyt.

Idézet
Meglepően kevesen kerültek hadifogságba, ezért a szovjetek megtorlásként Kolozsvárról ötezer magyar civilt hurcoltak el a Szovjetunióba.

A szovjet katonai vezetőknek Sztálin előtt igazolniuk kellett, miért álltak szinte négy hetet Tordánál, miközben 13 ezres emberveszteségük volt. Erdélyből a vörös hadsereg húszezer magyar civilt hurcolt el szovjet lágerekbe.

Erdély-szerte sok ilyen emlékjelet állítottak a névtelenül eltemetett magyar honvédek emlékezetére •  Fotó: Nagy István Galéria

Erdély-szerte sok ilyen emlékjelet állítottak a névtelenül eltemetett magyar honvédek emlékezetére

Fotó: Nagy István

– A partiumi és a bánsági németek 2025 januárjában emlékeznek meg a svábok deportálásának 80. évfordulójára. Mekkora trauma volt ez az erdélyi német közösségek életében?

– A sokkhatásnak máig élő hagyománya van, mintegy 60 emlékmű áll partiumi településeken az elhurcoltak teljes névsorával. A német ajkú lakosság 1945. januári tömeges elhurcolását a Partium és a Bánság nagyon megszenvedte. A német lakosság mellett ugyanakkor nagyon sok németes nevű magyar is célkeresztbe került, ők is az erdélyi szovjet elhurcolások második hullámának áldozatai.

– A II. világháború csatáit alaposan dokumentálták a történészek. Mennyire igaz ez a Torda környéki frontra?

– Magyar szempontból a II. világháborús erdélyi frontok kutatása nagyon későn kezdődött el. Magyarországról már a nyolcvanas években pislákolt erre igény, de erdélyi magyar történészek ezzel nem foglalkozhattak. Amikor a Kádár rendszer valamelyest nyitott, a nyolcvanas években magyarországi hadtörténészek kezdték el Erdélyt járni. A trianoni Magyarország területén viszont már a hatvanas években elkezdődtek az alapos hadtörténeti kutatások, Erdélyben azonban semmi nem történt. Nálunk mindez fáziskéséssel kezdődött el, de sokkal gyorsabban haladtunk előre, mint Magyarországon.

Idézet
Nagy József, aki diákom volt Kolozsváron, a hadtörténeti kutatásokat mesteri szintre emelte a Székelyföldön, több száz interjút készített egykori honvédekkel.

Az erdélyi feldolgozottság ma már megközelíti a magyarországit. Hiány maradt viszont a civil elhurcoltak ügye: őket egybevették a katonákkal, és ugyanazokat a táborokat járták meg.

– Mennyire tudunk ma megbízható adatokat az Erdélyből elhurcolt magyar civilekről?

– A történelemtudományban ez a pászma magára maradt a gazdaság-, a társadalom-, a hadtörténet és a politikatörténet között. Az elmúlt 20 évben többek között ezt kutattam, és három erdélyi kollégámmal – Benkő Leventével, Boros Ernővel és Papp Annamáriával – igyekeztünk betölteni az űrt. Igazából ma már a keret megvan, a nagy dolgokat megírtuk. A fiatal történészek számára a kisebb települések tényfeltárása maradt, a mélyfúrások, amelyek sokat segítenek az összkép árnyalásában.

– Az egykori Szovjetunióba elhurcoltak adatait a mai Oroszországban is kutatni kell. Ez a lehetőség mennyire adatott meg a magyar történészek számára?

– Pár esztendeje a magyar állam 687 ezer személyi kartont szerzett meg az oroszoktól az egykori elhurcoltakról, az orosz levéltárak szerint ennyi van. Közben tudjuk, hogy Magyarországról több mint egymillió katonát és civilt hurcoltak el a Szovjetunióba. Nagyon sok olyan elhurcolt civil és katona van, akiről nem készült karton. Meghaltak kiszállítás közben, vagy abban a lágerben, ahol ők voltak, nem vették őket nyilvántartásba.

Idézet
A Szovjetunióban nem uralkodott német pedantéria, vagy idővel eltűntek a kartonok.

A volt Szovjetunió a maga részéről ezzel mindent letudott: olyan fal ez, amin nem lehet túllépni. Mára szinte elérhetetlenné váltak az orosz levéltári kutatások.

A történet sajnos vég nélküli, függetlenül a mostani politikai kontextustól. Nincs annyi ember, pénz és idő, hogy teljesen fel lehessen tárni. Amikor 20 évvel ezelőtt nekifogtam a kutatásnak, fiatal történészként lelkesen fogadkoztam, hogy mindent fel fogok tárni. Rájöttem, hogy nem lehet a végére járni.

– Milyen a román történészkollégákkal az együttműködés?

– Vannak román történészek, akik nagyon nyitottak irányunkba. Személyes kapcsolatokban, baráti beszélgetésekben megnyílnak, sokuk többé-kevésbé beszél is magyarul. Négyszemközt elmondják, hogy megértik a mi oldalunkat – sok mindenben egyet is értenek –, de hivatalosan ezt nem hangoztatják. Ha megtennék, a szélre sodródnának.

Idézet
A román történetírás sajnos nagyon merev – a fősodor semmit nem változott –, emiatt az ezzel szembeforduló román történészek elesnek a pályázatoktól és az együttműködéstől.

Saját karrierjüket kockáztatják, amennyiben felvállalják, hogy más nézőpont is lehetne a román történelemszemléletben. 1989 előtt ez fel sem merülhetett, de mára már van egy törés a román történésztársadalomban, ami viszont nem elég erős ahhoz, hogy a fősodorral szembemenjen.

korábban írtuk

A nagyvilág ismeri a holokausztot, de szinte semmit nem tud a Gulág borzalmairól (VIDEÓ)
A nagyvilág ismeri a holokausztot, de szinte semmit nem tud a Gulág borzalmairól (VIDEÓ)

A kelet-közép-európai és a szovjet kommunista lágerek Kárpát-medencei magyar történészkutatói értekeznek Kolozsváron a 80 évvel ezelőtt elkezdődött tömeges szovjet elhurcolásokat felidéző konferencián.

korábban írtuk

Román trikolóros emlékezetpolitika: ma is ellenségnek tekintik az Erdélyben elhunyt honvédeket
Román trikolóros emlékezetpolitika: ma is ellenségnek tekintik az Erdélyben elhunyt honvédeket

Ma sincs nyugtuk a 80 éve eltemetett magyar honvédeknek. Miközben a 2015-ben kihantolt magyar katonák földi maradványai 9 éve egy falusi kápolna sarkában várják az újratemetést, a kolozsvári magyar katonasírokat román trikolórral aggatták tele.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége

Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Egyre fiatalabbak kérnek pszichiátriai segítséget – Erdélyben is érzékelhető a mentális zavarok térnyerése

Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.

Egyre fiatalabbak kérnek pszichiátriai segítséget – Erdélyben is érzékelhető a mentális zavarok térnyerése
2026. szeptember 24., csütörtök

Romániai bérmatek: a fizetés nőtt, a pénztárca mégsem érezte meg

Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.

Romániai bérmatek: a fizetés nőtt, a pénztárca mégsem érezte meg
2026. szeptember 23., szerda

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát

Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
2026. szeptember 21., hétfő

A tükörtermi mondáktól Drakulán át a Bethlenekig: erdélyi barangolás várak és kastélyok nyomában

Egy rövid erdélyi körút mindig több az egyszerű kirándulásnál: történelem, épített örökség vagy éppen érdekes találkozások egyvelege. Mi mind a hármat megtapasztaltuk, amikor Erdély több épített örökségét felkerestük.

A tükörtermi mondáktól Drakulán át a Bethlenekig: erdélyi barangolás várak és kastélyok nyomában
2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
Hirdetés