Lelkipásztor, volt államtitkár, cigány-misszió vezető és igazgató: Makkai Péter a megújuló megbízatásairól

1992-ben már másodéves teológusként jelen voltam a Nagyenyeden szervezett református ifjúsági találkozón, ahol elvállaltam, hogy harmadmagammal egy éven belül megszervezzük az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesületet. Egyéves kemény szervezési munka után Illyefalván a református gyülekezeti ifjúsági csoportok képviselői megtartották az alakuló közgyűlést. Így született meg az Erdélyi IKE, mint önálló ifjúsági szervezet, amelynek első titkárának választottak. Igen mozgalmas időszak következett: megfigyelői tagságot nyertünk az európai YMCA-be, titkárságot állítottunk fel, elkezdtük egy kolozsvári központ és állandó táborhely kialakítását. Munkatársképzőt, vezetőképző tanfolyamokat, belföldi és külföldi kapcsolati hálók kiépítését szerveztük. Alapító tagjai voltunk például a Magyar Ifjúsági Tanácsnak, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek, az Illyés Alapítvány ifjúsági szakbizottságának. Később Kolozsváron felépült az IKE-központ és Algyógyon állandó táborhely jött létre, ezeket már utódom, Jakab István vezetése alatt fejezte be az IKE, én akkor már távolabbról, elnökként támogattam a munkát. Ebben az időben hoztuk létre az utazótitkári állást és előbb a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi egyetemi lelkészséget.

– Kolozsváriként a teológiáról a háromszéki Árkosra kerültél. Hogyan sikerült megszokni a nagyvárosi élet után a székelyföldi gyülekezetet?

– Nem ragaszkodtam a Kolozsváron való szolgálathoz, saját lábamra szerettem volna állni egy olyan környezetben, közösségben, amelyben missziós lelkületre van szükség. Kicsit ferde szemmel néztek rám, amikor az első ifjúsági napokat vagy gyermekevangelizációt megszerveztük, de ma már szinte elképzelhetetlen, hogy úgy teljen el egy gyülekezetben a nyár, hogy nincs vakációs bibliahét.

És létrehoztuk az első vidéki bölcsődét, ezeket a szolgáltatásokat azóta is folyamatosan bővítjük. Isten megáldotta ezt a munkát, nem engedte, hogy megszokjam a helyzetet. Mindig új megbízatásokat kaptam. Hálás vagyok azokért a munkatársakért, akiket az idők során mellém állít e szolgálatban.

– Néhány évvel ezelőtt nagyot dobbantottál, amikor Bukarestben a munkaügyi minisztériumban vállaltál munkát. Miért fogadtad el a megbízatást? Milyen feladatkörrel bíztak meg?

– Ezt is Isten kezéből vettem át, az első református lelkész voltam, aki államtitkárként a román kormány tagja voltam. Az RMDSZ vezetőinek nyitottságára vall, hogy a koalíciós kormány alakításakor a különböző miniszteri, államtitkári pozíciókra nem csupán pártpolitikusokat, hanem az adott területen elismert személyeket is jelölt. Megtisztelő volt, hogy a Munka- és Szociálisügyi Minisztérium államtitkárának kértek fel. A miniszternél sikerült elérnem, hogy a szociális ügyek felügyeletét rám bízza.

Addig állami segítségben csak az állami szolgáltatók részesültek. A civil, egyházi, alapítványi szolgáltatások annak ellenére, hogy több rászorulót láttak el, csupán kisebb-nagyobb pályázati pénzekből gazdálkodhattak, és a külföldi partnerekre voltak utalva. Ettől kezdve az ellátottak száma szerinti normatív támogatásra jogosultak. Ez prioritás volt számomra, de emellett rengeteg más szociális területen is sikerült változtatásokat elérni. Többek között személyesen vezettem a fogyatékossággal élők inklúziójára vonatkozó nemzeti stratégia kidolgozását, vagy pályázati alapot hoztam létre vidéki szociális szolgáltatások elindítására.

– A Diakónia Keresztyén Alapítvány ügyvezető igazgatójaként hogyan tudod segíteni az egyházat?

– Ma Kovászna megyében naponta több száz beteg, idős ember házának ajtaját a diakónia munkatársai lépik át. Sebet kötöznek, vérnyomást mérnek, kezelést nyújtanak. Több száz gyermek vidéki iskolában meleg ebédben részesül, őket oktatók segítik házi feladataik elvégzésében, hiszen otthon talán írástudatlan szülők várják. Mintegy száz fogyatékkal élő felnőtt jár nappali foglalkoztatóba fejlesztésre általunk fenntartott szociális vállalkozásban vagy általunk közvetített munkahelyre. Ezt mind a diakónia munkatársai végzik a református egyház képviseletében. Nem kell sem kátét, de még Bibliát sem vinniük magukkal ahhoz, hogy mind a gondozottak, mind a hozzátartozók tudják: ők a református egyház szolgálatát végzik, Krisztus parancsát töltik be.

– Jelenleg az erdélyi református cigánymisszióban is szerepet vállalsz. Mit kell tudni e munkáról?

– Isten ebben is előre tervezett. Bármennyire is ellenkeztem egy adott pillanatban, a miniszter rám bízta az országos roma felzárkóztatási stratégiát kidolgozó bizottság vezetését és a roma integrációs ügy uniós képviseletét. Az új, ötéves stratégiát teljesen új alapokon és szemléleten építettük fel. Csak egy példát hadd mondjak: a cigányság felzárkózása, támogatása nem kiváltság vagy pozitív diszkrimináció, hanem történelmi igazságtétel. Vagy talán ennél is fontosabb: minden beavatkozásnak az egész közösségre kiterjedőnek és az élet minden területét érintőnek kell lennie. Nem lehet csak a gyerekkel, vagy csak az oktatással foglalkozni, hanem gyerekkel, szülővel, nagyszülővel egyidőben az oktatás, egészségügy, lakhatás, gazdaság stb. területén.

Amikor államtitkári mandátumomról lemondtam (az RMDSZ-t kiszorították a kormányból), visszatértem a diakóniához. Ekkor új szolgálati területre hívott el Isten: a magyar ajkú cigányok közötti misszió megszervezésére, beindítására. Valójában három területen kezdtük el a szolgálatot.

milyen helyzetben vannak, milyen a gyülekezetek hozzáállása, milyen előítéletekkel kell megküzdeni. Erre készült egy részletes kérdőív, s az elmúlt fél évben igyekeztünk az erdélyi egyházkerület minden lelkészével találkozni, ezt a felmérést elvégezni. A másik terület a már elkezdett szolgálatok összefogása, munkatársak képzése, források felkutatása. A sepsiszentgyörgyi diakónia évek óta foglalkozik például cigány gyerekekkel délutáni oktatásban, táborokban, pályaorientációs tanácsadásban. Több más hasonló kezdeményezés van még Erdélyben. Ezeket össze kell fogni, számukra fejlődési lehetőséget, fenntarthatóságot biztosítani. Harmadsorban igyekszünk egy behatárolható területen, kicsiben modellezni azt, amiről valójában beszélünk. Jézus is az élet minden területén példát adott tanítványai számára. Amit ott a tanítványok kis közösségben megéltek, azt vitték tovább és alakultak meg a keresztyén gyülekezetek. Többször elhangzott már felém, hogy ezzel kár foglalkozni, ezt már sokan próbálták, de beletört a bicskájuk, kutyából nem lesz szalonna. Ám Péter és a többi tanítvány is egész éjszaka próbálkozott, s nem fogott semmit. De ennek ellenére Jézus parancsára mégis a mélyre eveztek és bevetették a hálót. Nem voltak innovatívok, nem használtak semmi különleges módszert, csak tették azt, amit az Úr parancsolt. Ezt kell nekünk is tennünk!