VEZÉRCIKK – Megdöbbentő, hogy a mi kis világunkban is hány meg hány megfontolandó vélemény és számtalan eszement komment látott napvilágot a franciaországi terrorcselekmények kapcsán, de ebből is látszik, hogy a véres események valóban megrázták a világot.
2015. január 13., 19:532015. január 13., 19:53
A drámai események rendszerint kíméletlen módon adják tudtunkra, hogy valami nincs rendben, vagy valaminek vége van. Ugyanakkor a szívszorító történések eleve magukban hordozzák a hogyan tovább, a megoldás, a túlélés felcsillanó lehetőségét is, hiszen a lesújtó hírek megemésztése, a magyarázatok, miértek keresése gondolkodásra, mérlegelésre, értékelésre, önvizsgálatra sarkallnak, ami végeredményben jóval előbbre vihet annál, mint ahol a tragédia előtt tartottunk.
Ez az írás azonban nem a miértekre keres választ, nem megoldásokat javasol. A gyászos események tükrében csupán arra akar emlékeztetni, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy hová születtünk.
Köszönjük meg, hogy nem akarunk világuralomra törni. Hogy nem kell ellenségeinket mészárolnunk sem öngyilkos merényletekkel, sem lopakodó vadászgépekkel. Hogy ugyanúgy ismerjük az alultápláltság és a túlsúlyosság szerencsétlenségét. Hogy két irányba nézhetünk: arrafelé, amihez képest előbbre tartunk, és arra is, amelytől évtizedekkel vagyunk lemaradva.
A relativitás bölcs megélése is egyfajta szabadság, amely nem mindenkinek adatik meg. Közép-Európában, a Kárpát-medencében, itthon még van viszonyítási alapunk. Még emlékszünk, milyen egy embertelen, gyilkos diktatúra, de negyedszázad elég volt ahhoz, hogy kiismerjük a kapitalizmus álságos, pénzhajhász oldalát is.
Azért természetesen nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel. Aki pedig itthon marad, és mindennapi bosszúságait feledve most a nagyvilág történésein szörnyülködik, legalább ilyenkor elrebeghet egy halk köszönetet azért, hogy vérzivataros időket is megélt szülőföldjén szabadon megismerheti a viszonylagos nyugalmat, a békét. Főleg akkor, ha eddig fel sem tűnt neki, hogy ez mekkora érték.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
December 10-e az emberi jogok világnapja, mivel 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
szóljon hozzá!