VEZÉRCIKK – Megdöbbentő, hogy a mi kis világunkban is hány meg hány megfontolandó vélemény és számtalan eszement komment látott napvilágot a franciaországi terrorcselekmények kapcsán, de ebből is látszik, hogy a véres események valóban megrázták a világot.
2015. január 13., 19:532015. január 13., 19:53
A drámai események rendszerint kíméletlen módon adják tudtunkra, hogy valami nincs rendben, vagy valaminek vége van. Ugyanakkor a szívszorító történések eleve magukban hordozzák a hogyan tovább, a megoldás, a túlélés felcsillanó lehetőségét is, hiszen a lesújtó hírek megemésztése, a magyarázatok, miértek keresése gondolkodásra, mérlegelésre, értékelésre, önvizsgálatra sarkallnak, ami végeredményben jóval előbbre vihet annál, mint ahol a tragédia előtt tartottunk.
Ez az írás azonban nem a miértekre keres választ, nem megoldásokat javasol. A gyászos események tükrében csupán arra akar emlékeztetni, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy hová születtünk.
Köszönjük meg, hogy nem akarunk világuralomra törni. Hogy nem kell ellenségeinket mészárolnunk sem öngyilkos merényletekkel, sem lopakodó vadászgépekkel. Hogy ugyanúgy ismerjük az alultápláltság és a túlsúlyosság szerencsétlenségét. Hogy két irányba nézhetünk: arrafelé, amihez képest előbbre tartunk, és arra is, amelytől évtizedekkel vagyunk lemaradva.
A relativitás bölcs megélése is egyfajta szabadság, amely nem mindenkinek adatik meg. Közép-Európában, a Kárpát-medencében, itthon még van viszonyítási alapunk. Még emlékszünk, milyen egy embertelen, gyilkos diktatúra, de negyedszázad elég volt ahhoz, hogy kiismerjük a kapitalizmus álságos, pénzhajhász oldalát is.
Azért természetesen nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel. Aki pedig itthon marad, és mindennapi bosszúságait feledve most a nagyvilág történésein szörnyülködik, legalább ilyenkor elrebeghet egy halk köszönetet azért, hogy vérzivataros időket is megélt szülőföldjén szabadon megismerheti a viszonylagos nyugalmat, a békét. Főleg akkor, ha eddig fel sem tűnt neki, hogy ez mekkora érték.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
Nem könnyű Ukrajna EU-csatlakozásának realitását mérlegelni, hiszen a kérdést azon objektív mutatókon túlmenően, hogy politikailag és gazdaságilag mennyire felkészült az ország, a háború mellett magyar–ukrán konfliktus is beárnyékolja.
A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.
Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.
szóljon hozzá!