VEZÉRCIKK – Megdöbbentő, hogy a mi kis világunkban is hány meg hány megfontolandó vélemény és számtalan eszement komment látott napvilágot a franciaországi terrorcselekmények kapcsán, de ebből is látszik, hogy a véres események valóban megrázták a világot.
2015. január 13., 19:532015. január 13., 19:53
A drámai események rendszerint kíméletlen módon adják tudtunkra, hogy valami nincs rendben, vagy valaminek vége van. Ugyanakkor a szívszorító történések eleve magukban hordozzák a hogyan tovább, a megoldás, a túlélés felcsillanó lehetőségét is, hiszen a lesújtó hírek megemésztése, a magyarázatok, miértek keresése gondolkodásra, mérlegelésre, értékelésre, önvizsgálatra sarkallnak, ami végeredményben jóval előbbre vihet annál, mint ahol a tragédia előtt tartottunk.
Ez az írás azonban nem a miértekre keres választ, nem megoldásokat javasol. A gyászos események tükrében csupán arra akar emlékeztetni, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy hová születtünk.
Köszönjük meg, hogy nem akarunk világuralomra törni. Hogy nem kell ellenségeinket mészárolnunk sem öngyilkos merényletekkel, sem lopakodó vadászgépekkel. Hogy ugyanúgy ismerjük az alultápláltság és a túlsúlyosság szerencsétlenségét. Hogy két irányba nézhetünk: arrafelé, amihez képest előbbre tartunk, és arra is, amelytől évtizedekkel vagyunk lemaradva.
A relativitás bölcs megélése is egyfajta szabadság, amely nem mindenkinek adatik meg. Közép-Európában, a Kárpát-medencében, itthon még van viszonyítási alapunk. Még emlékszünk, milyen egy embertelen, gyilkos diktatúra, de negyedszázad elég volt ahhoz, hogy kiismerjük a kapitalizmus álságos, pénzhajhász oldalát is.
Azért természetesen nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel. Aki pedig itthon marad, és mindennapi bosszúságait feledve most a nagyvilág történésein szörnyülködik, legalább ilyenkor elrebeghet egy halk köszönetet azért, hogy vérzivataros időket is megélt szülőföldjén szabadon megismerheti a viszonylagos nyugalmat, a békét. Főleg akkor, ha eddig fel sem tűnt neki, hogy ez mekkora érték.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!