Fotó: Jakab Mónika
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
2019. október 30., 15:032019. október 30., 15:03
Azokat az időket, amikor az ember a legnagyobb pubertáskori viharokon túl, immár értékelhető adag önbizalommal felvértezve, ereje teljében, már korántsem hályogkovács módra, mégis felelőtlen optimizmussal igyekszik napról napra megváltani a világot. És nem kérdés, hogy a világ engedi-e megmenteni magát, mert mi akarjuk, és akkor majdnem mindent lehet. Mi több, egy-egy pillanatra sikerül is.
Valahogy így élnek bennem a Krónika 2000-es évei. Az az évtized, amelynek során már előrevetítette az árnyékát a digitális kor, valamennyi, a nyomtatott sajtó létét fenyegető „veszéllyel”. Mint egy betegség, amelynek lényegét egyelőre nem ismerjük, ezért aztán nincs is rá orvosságunk. De mint ahogy a szervezet vitaminokkal való erősítéséből sem lehet baj, a lapkészítéssel is úgy voltunk, hogy legjobb tudásunk, szakmai-emberi lelkiismeretünk – ha egyáltalán indokolt különválasztani a kettőt… – szerint igyekeztünk megfelelni a mindenféle, de elsősorban saját elvárásainknak.
Ha a kollégáknak esetleg azóta változatlanul kétségeik lennének: jók voltunk. A legjobbak az országban. Felnőtt, összeérett egy csapat, amelynek jelentős része a Krónikában látott először szerkesztőséget, miután használható útravalóval megérkezett az Ady Endre Sajtókollégiumból. Hamvasan, tapasztalat nélkül, de lelkesen, minden korábbi szerkesztőségi kolonctól mentesen.
Tanultunk egymástól, egymás szeme láttára formálódtunk felnőtt emberré, ami nélkülözhetetlen összetevője egy jó újságírónak. Kezünk alatt vált megkerülhetetlen, minden és mindenki által idézett fórummá a Krónika, miközben csak mi tudtuk, hogyan készült el a tegnapi újság.
És csak mi tudtuk, hogy esetenként milyen elszántsággal igyekeztek bennünket prés alá dugni, besorolni, arctalanná tenni.
Túléltünk anyagilag túlélhetetlen periódusokat, és amikor túl voltunk egyik-másik vérzivataros eseten, jó volt együtt leöblíteni a napot néhány sörrel.
Egészen addig, míg a családalapítások, az élet hasonló apró dolgai el nem kezdték jótékonyan erodáló hatásukat. És így volt ez jól.
A 2010-es évek elején volt egy periódus, amikor a legtöbb erdélyi magyar napilap élén krónikás műhelyben pallérozódott kolléga állt. Akkor úgy éreztem, ennél sokkal nagyobbat aligha lehet alkotni. A tőlünk kirajzó embereket persze hiányoltuk, de aztán újakat állítottunk a helyükre, és közben büszke öntudattal nyugtáztuk, hogy a kihelyezett tagozat révén szakmaibbá vált a szakma.
Sok mindent jelentett – és bízom benne, jelent ma is – a Krónika. Én például ott tanultam meg a minden korrektorok gyöngyétől, Dinótól a mozgószabály magabiztos használatát, és csak azért nem folytatom a sort, mert lassan elhasználtam a rendelkezésemre bocsátott terjedelmet. S mintha máris hallanám a tördelő felől, hogy vagy jön valaki meghúzni az anyagot, vagy „kimenettől eldob”. És ezt azért nem kockáztatnám meg. Éppen én…
Csinta Samu
A Krónika felelős szerkesztője 2003 és 2008 között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.
Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.
Üzenetértékű, hogy Románia és Ukrajna partnerségi megállapodást kötött, de kérdéses, mi lesz a kisebbségekkel – az időzítése kapcsán pedig némi olyan érzése is van az embernek, hogy Kijev és Bukarest a magyar választási kampányba is beszállt egy kicsit.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!