Fotó: Páva Adorján
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
2019. október 30., 11:222019. október 30., 11:22
2019. október 30., 15:242019. október 30., 15:24
Egy év az indulást megelőző előkészületekkel telt, két évig pedig a kiadó vezetőjeként, majd a szerkesztőség vezetőjeként dolgozhattam együtt egy nagyon lelkes, és javarészt még nálam is fiatalabb csapattal.
Utolsó közgazdász diákévemben, 1993-ban csaptam fel gazdasági újságírónak hatalmas lelkesedéssel.
miután részben a budapesti gazdasági napilapot kiadó társaság tulajdonosaiból verbuválódott befektetői kör – Süle László barátommal az élen – jó lehetőséget látott egy új erdélyi közéleti napilap indítására. Így az ötletgazdával, Stanik Istvánnal együtt egy év alatt sikerült véglegesíteni mind a kiadó, mind a szerkesztőség induló gárdáját.
Édesanyám révén székely gyökereimnek köszönhetően mindig is itthon érezhettem magam Erdélyben, de a Krónikával együtt eltöltött három év alatt tényleg „belakhattam” ezt a csodás országrészt. Családalapításom miatt 2001 végén kértem felmentésemet a kolozsvári szolgálat alól, és visszaköltöztem Budapestre. A sors fintora, hogy 2001 őszén az olvasóktól e lap hasábjain való elköszönő vezércikkem óta cikket nem írtam jelen visszaemlékezésig, mivel szakmám szűkebben értelmezett területein próbáltam szerencsét az elmúlt 18 évben.
Az üzleti várakozások nem teljesültek, de az álom fontosságát felismerve a tovább álmodáshoz szükséges forrásokat a magyarországi tulajdonosi kör biztosította. Ennek indokoltságát pedig az elmúlt húsz év bizonyítja, mert az induláskor elhatározott szellemiséghez ragaszkodott a lapot írók közössége. Ezt külön köszönöm nekik!
Werner Péter
A Krónika vezérigazgatója, felelős szerkesztője 2000 január és 2001 szeptembere között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
December 10-e az emberi jogok világnapja, mivel 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!