Ukrajna, Románia és Magyarország – stratégiai partnerség és halálos fenyegetés között

Mindezt úgy, hogy az Ukrajnában élő román kisebbséget ugyanúgy sújtják a Kijev által 2014 óta elfogadott kisebbségellenes, az őshonos közösségek anyanyelvi oktatásának elsorvasztását, anyanyelvhasználatának korlátozását, mindezeken keresztül pedig az asszimilációját vagy elüldözését célzó, egy európai országban elfogadhatatlan törvények.

Bukarest ugyanakkor a háború 2022-es kitörése óta úgy lavírozott, hogy inkább az Oroszországgal szemben kiálló, Ukrajna korlátlan támogatását zászlajára tűző erők mellé sorakozott fel, nem kis részben természetesen azért, mert annak élén a washingtoni Biden-adminisztráció állt, márpedig Románia nemzetbiztonsági doktrínájának elsődleges tétele az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség.

Emellett a Bidenék mellé kritikátlanul felsorakozó, és az Ukrajna háborús támogatásának irányvonalát a washingtoni fordulat után is folytató európai uniós vezetőknél is jó pontokat szerzett, miközben azért néha egy-egy nyilatkozatot is megeresztett az ukrajnai román kisebbség helyzete miatt – azonban érezhető volt, hogy mindennek ellenére

Ez utóbbi érdekében – miközben az ukrán mezőgazdasági termékek európai gazdák érdekeit sértő korlátlan behozatala ellen felemelte a szavát – az ukrán EU-csatlakozást sem ellenzi. Igaz, az a háború miatt még a gyorsított csatlakozás szerencsére a józan többség által elvetett agyrémét felvető brüsszeli javaslat ellenére is erősen hipotetikus, vagyis nincs sok tétje.

Bukarest célja mindezzel az, hogy a háború befejezése után őt is odaengedjék majd maguk közé a nyugat-európai országok, amelyek az újjáépítési projektek mellett jelentős mezőgazdasági és bányászati üzleteket is remélnek, hogy Románia is részt kaphasson a tortából.

Bukarest attól tart, hogy Oroszország ismét a szomszédja lehet, és nem csupán a román politika befolyásolására használná fel erejét, hanem esetleg arra is, hogy az ország területéhez is hozzányúljon – lásd „Nagy-Moldova” helyreállítása.

Ezért fontosnak tartja, hogy Oroszország és Románia között ott legyen egy jókora területű, nem Moszkva által irányított Ukrajna, ennek érdekében pedig azon erőkhöz csatlakozik, amelyek élből ellenségnek tekintik Oroszországot, elutasítják az esetleges párbeszédet és együttműködést, és az a vágyuk, hogy az oroszokat Ukrajnában, a csatatereken győzzék le, elejét veendő, hogy befolyási övezetét közelebb tolja a román határokhoz.

Ebbe a kontextusba helyezkedik a múlt héten a stratégiai partnerségről Ukrajnával aláírt megállapodás.

Amely komoly elemeket foglal magában, hiszen a katonai együttműködés elmélyítését is rögzíti, ami az eddigi román támogatáson túlmenően konkrétan abban merül ki, hogy

Ez egyáltalán nem elhanyagolható elem, az ukrajnai háború megmutatta, hogy a modern hadviselés főszereplőivé a drónok váltak, márpedig ezen a téren az ukránok elsőrangú tapasztalatokra tettek szert – gondoljunk csak az iráni Sahid drónokból „kinőtt” orosz Geranyok ellen kifejlesztett Sting elfogódrónokra, amelyek most a közel-keleti arab államok elleni iráni agresszió miatt igencsak kapósak.

Vagyis Románia számos területen – a katonai mellett a gazdasági együttműködésben is – remél profitálni a megállapodásból, amely a közlések szerint kitér a kisebbségek védelmére is, konkrétan az anyanyelvű oktatás biztosításáról szól.

Ez kimondottan hangzatos, azonban az eddigi ukrán gyakorlat ismeretében kétséges, hogy valóban hajlandóak ezt megtenni.

Ha azonban – mintegy demonstratíve – mégis, akkor egyértelmű politikai alapú diszkriminációról van szó, ami elfogadhatatlan egy EU-tagságra ácsingózó, magát civilizáltnak hirdető ország részéről, hiszen

Egyébként lehet, hogy a megállapodás aláírásának időpontját csak véletlenül időzítették a magyarországi választási kampány idejére, de azért nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy bukaresti asszisztenciával bizonyos mértékig demonstrációnak is szánták, hogy lám, Ukrajna nem minden szomszédjával van rosszban, aki „szépen” viselkedik vele szemben, katonailag is támogatja, és az EU-tagságát sem ellenzi, azzal hajlandó tárgyalni, nem úgy, mint Budapesttel.

Mindeközben ugyanis a magyar–ukrán viszonyt egészen más hangnem határozza meg.

Jelenleg a vita középpontjában a Barátság kőolajvezeték áll, amelyen keresztül Magyarország és Szlovákia kapja az orosz olajat.

Budapest ugyanis Romániához hasonlóan osztja ugyan azt a nézetet, hogy jobb, ha nem vagyunk szomszédosak az oroszokkal, és ott van egy ukrajnányi pufferzóna, azonban – részben a saját szénhidrogén-erőforrások hiánya, részben pedig a konnektivitáson alapuló geopolitikai stratégia jegyében – nem tekinti élből ellenségnek Oroszországot, főleg, ha kedvező gazdasági megállapodásokat köthet vele.

A hivatalos beszámolók szerint a Barátság-vezetéket korábban orosz támadás érte Ukrajna területén, és Kijev azt állítja, annyira megsérült, hogy hónapokba telik a kijavítása – igaz, amúgy sem szívesen indítanák újra, elvégre az érte befolyó pénzből Moszkva a háborút finanszírozza.

Magyarország viszont ezt kétségbe vonja, Budapest szerint ugyanis

Bár Kijev ragaszkodik ahhoz a narratívához, hogy a vezeték súlyosan megsérült – most uniós unszolásra azt mondják, másfél hónap múlva, tehát a választások után talán újraindulhat –, az minden esetre még a legnagyobb jóhiszeműség mellett is gyanús, hogy sem magyar és szlovák, sem uniós vizsgálóbizottságot nem akartak az állítólagos sérülés közelébe engedni, ami meglehetősen furcsa eljárás, ha elvileg nincs titkolni valójuk.

Végül egy uniós csapatot mégis beengedtek, az azonban nem volt egyértelmű, hogy magát a sérült szakaszt szemügyre vehetik-e.

Erre válaszul Budapest blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelt, amire Volodimir Zelenszkij halálosan megfenyegette Orbán Viktort – nehéz másként értelmezni azt, hogy megadja a címét a katonáinak, hogy a saját nyelvükön beszélgessenek el vele, és ezt az ukrán elnököt ímmel-ámmal megdorgáló EU-s illetékesek sem hagyhatták már szó nélkül –, amire Magyarországon pénzmosás gyanújára hivatkozva lekapcsoltak egy óriási összeget és aranyrudakat szállító ukrán konvojt.

Mindennek több oka is van, amelyek között ott van a magyar választási kampány is, az ősbűnt azonban – bármennyire is irritálja ez a megállapítás a kritikátlan ukránbarát köröket – Kijev követte el a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok elleni hadjárattal.

Nincs miért kertelni:

Márpedig a magyar kormány a 2014-ben kezdődött jogfosztássorozat elejétől fogva többször is jelezte: a kétoldalú viszony javításának elsődleges feltétele a magyar közösség jogainak visszaadása.

Sokan ugyan azzal „érvelnek”, hogy a jogfosztások nem is léteznek, illetve ha igen, akkor a magyar fél eltúlozza azokat, és különben is: nem most van itt az ideje egy háborúban álló országon számon kérni a kisebbségvédelmet, amikor az a túlélésért küzd.

Amiben akár lehet is valami, de legalább a jóindulat csíráját látni kéne kijevi részről – és ez alatt nem azt értjük, hogy az egyik kisebbségnek homályosan megígérünk bizonyos jogokat, a többieknek viszont semmit.

Mindez nem csupán a magyar kormányt érinti – ne feledjük, hogy néhány éve kiderült: az ukránok valamilyen, csak általuk ismert okra hivatkozva Kelemen Hunort is kitiltották az országból, vagyis nem csupán az anyaországi magyar politikusokat tekintik ellenségnek, hanem azokat is, akik a határokon kívül képviselik a kisebbségben élő őshonos magyar közösségeket.

Említettük, hogy a magyar választási kampány is szerepet játszik a Budapest és Kijev közötti ellentétekben. Ebben egyértelműen közrejátszik az ukrajnai kisebbségellenesség: a magyarok többsége körében eleve ellenszenvet kelt egy olyan ország, amely a saját szülőföldjén élő magyarok ellen lép fel.

Ehhez hozzáadódik az, hogy a magyarországi polgárok jó része tart a háború elhúzódásának következményeitől, ne adj' Isten, átterjedésétől, így a magyarok ellen fellépő Ukrajnának nyújtandó katonai támogatást is ellenzi. Ilyen körülmények között az ukrán EU-tagságot sem támogatja legalább addig, amíg az ország háborúban áll.

Mindez együtt kiváló kampánytéma is, amit a kormány száz százalékban ki is használ, már csak azért is, mert egy külpolitikai ügyekre fókuszáló kampány kedvezőbb, mint a belpolitikai kérdésekkel foglalkozó. Nota bene, a Barátság-vezeték körüli mizéria és Zelenszkij Orbán elleni fenyegetése csak olaj a tűzre, amivel ráadásul

Remélhetőleg a választások után azért mindkét oldalon sikerül lejjebb csavarni az egymással szembeni nyilatkozatok és lépések intenzitását, még ha ideálissá nem is válik majd a viszony. Ahhoz ugyanis szükséges, hogy az ukrán kormány vonjon vissza minden, a magyar közösséget alapvető jogaiban korlátozó intézkedést.

Mert lehet és kell jó viszonyt ápolni a szomszédokkal, hiszen mindkét ország polgárainak ez az érdeke, és a régió stabilitását is erősíti. A jószomszédi viszonyhoz azonban két fél szükséges, és a megingott bizalmat erősítő gesztusok kellenek mindkét oldalról, így Budapest irányából is – elsősorban azonban mégis azon fél részéről, amely miatt megromlott a viszony.