Fotó: Páva Adorján
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
2019. október 30., 09:292019. október 30., 09:29
2019. október 30., 15:252019. október 30., 15:25
Aztán rájövök, ennek az évfordulós jegyzetnek a megírásához nincs szükségem rá, hiszen mintha tegnap lett volna, élesen emlékszem címlapjára, cikkeire. Akárcsak a Krónika 1999. október 8-án megjelent bemutatkozó számára, amelynek – felelős szerkesztői kiváltságommal élve – én írtam a vezércikkét, ami a „miért igen, ha nem” ellentétre épített, elég görcsös eszmefuttatás volt a közéleti kommunikáció kétarcúságáról. Mai eszemmel inkább azt írtam volna meg, mit gondolok az éppen útjára induló napilapról.
amikor úgy éreztük, a nyilvánosság megújulásához a megreformálhatatlan újságok helyett más lapokra, más emberekre van szükség.
A Krónika első vezércikkében azt is meg kellett volna írnom, hogy négy nehéz évig dolgoztunk elindításán. Értékrendjének, programjának kialakításához Horváth Andor, Kántor Lajos, Gálfalvi Zsolt, Ágoston Hugó, Tibori Szabó Zoltán is hozzászólt. Olyan napilapot képzeltünk el, amely visszanyúlik az erdélyi magyar kisebbségi lét kezdeteihez, a Keleti Újság, az Ellenzék vagy a Brassói Lapok szellemiségéhez, de a magyar nyilvánosságot a kommunizmus éveiben is becsülettel és tehetséggel szolgáló szerkesztők, újságírók által képviselt magyar értékeket sem hagyja figyelmen kívül.
Szoros szakmai kapcsolatban voltunk tekintélyes budapesti és bukaresti sajtóműhelyekkel, szakemberekkel. Hogy a lapindítás üzleti tervével a befektetői piacra léphessünk, ellestük tőlük a piacgazdaság körülményei között működő országos napilapok know howját.
Beköszöntő vezércikkemben fel kellett volna hívnom a figyelmet, hogy a lap szerkesztőbizottságában velünk vannak Erdély „főemberei”, olyan grémium, amelyhez fogható csak a kegyelmi időkben jön létre.
A piaci szemlélet érvényesítésének, az ideológiai egyensúly biztosításának ígéretével pedig a magyarországi befektetők képviselői az operatív vezetésben voltak jelen. Összehangolódtak a hagyományt és a haladást képviselő értékek és erők.
És persze meg kellett volna köszönnöm mindenkinek, aki részt vett a lap létrehozásában, aki segítette, támogatta az álom valóra váltását. Mindenekelőtt Horváth Andornak, hogy rám hagyta a mindvégig rászabott főszerkesztői kabátot, és viselését is megtanította nekem. Valahogy azt is bele kellett volna fogalmaznom, hogy
A tény, hogy sikerült a semmiből megteremteni Erdély legerősebb kiadói struktúráját, amelynek budapesti színvonalon berendezett szerkesztőségében végre a jól képzett fiatal újságírók is vezető szerephez jutottak, olyan megvalósítás volt, amelynek nem illik firtatni az árát.
A bemutatkozó lapszámban napvilágot látott vezércikkre visszatérve, tudom, senkit sem érdekel, mi zajlott akkor a kulisszák mögött. A nézőtérről ma már csak az látható, hogy húsz éve jelen van egy lap az erdélyi magyar sajtó színpadán, amely más, mint a többi.
Ha húsz év távlatából visszanézek, elmondhatom, hogy a Krónika elindítása negyvenéves újságírói pályám legnagyobb vállalkozása volt. Olyan gyermekem ez a lap, amelyet nagyon vártam, de csak hosszú és nehéz vajúdás után jött a világra, és annak ellenére, hogy felnevelése már nem adatott meg nekem, ma is büszkén figyelem, hogy – a néhány nap különbséggel született Ádám fiamhoz hasonlóan – értékes felnőtt lett belőle.
Hosszú, sikeres életet, Krónika!
Stanik István
A Krónika alapító felelős szerkesztője
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!