
Kolozs megyében egy tehénfarm „mellékterméke” a felelős a trágyaszagért. Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Erős trágyaszag miatt panaszkodtak csütörtökön a Kolozsváron és Aradon (illetve a két megyeszékhely vonzáskörzetében) élő lakosok. Az orrfacsaró bűz nem először okoz kellemetlenséget mindkét városban, és míg előbbi esetében azonosították trágyaszagot árasztó farmot, utóbbi esetében még vizsgálják, hogy ki vagy mi keltette az elviselhetetlen szagot.
2026. március 26., 18:012026. március 26., 18:01
Ismét erős, elviselhetetlen szag borzolta a kolozsváriak kedélyeit csütörtökön. Több városrészből is panaszok érkeztek a levegő minőségére, de a hatóságok szerint a jelenség oka ismert: egy Koppánd határában működő állattartó gazdaságban végzett munkálatok álltak a trágyaszag háttérben.
A lakosok elsősorban a Hajnal negyedből jelezték a bűzt, de beszámolók szerint a szag érezhető volt a Monsotor, Donát és Györgyfalvi negyedekben, sőt még a belvárosban is. A jellegzetes trágyaszag a széljárás függvényében terjedt, így bizonyos területeken erőteljesebben volt érzékelhető – írta a Cluj24.ro portál.
„A szag a szél miatt főként városban is érezhető” – nyilatkozta Radu Băcilă környezetőrségi biztos. A szakember felhívta a figyelmet, hogy:
Dan Tarcea alpolgármester közleményében hangsúlyozta: a jelenség átmeneti, és a mezőgazdaság velejárója. Hozzátette, hogy a környezetőrség folyamatosan ellenőrzi a trágyázási munkálatok szabályszerűségét a térségben.
Aradon és a vonzáskörzetében lévő településeken erős trágyaszag terjeng legalább két hete, a lakosok magyarázatot várnak, az érintett helységek polgármesterei pedig a mezőgazdasági munkákat gyanítják a bűz terjengése mögött. A probléma leginkább Aradot, Öthalom, Újpanád, Világos, Szabadhely és Ópálos községeket érinti. A lakosok a közösségi médiában és a helyi önkormányzatoknál is jelezték, hogy a levegő sokszor elviselhetetlen.
Mihai Mag, a település polgármestere az Agerpresnek elmondta, hogy már értesítette a környezetvédelmi őrséget. „Lehetséges, hogy a szag a trágyák kijuttatásából ered. A gazdák valószínűleg esőre számítottak, ami elmosta volna a szagot, de mivel nem volt csapadék, a kellemetlenség megmaradt” – fogalmazott. Ópálos polgármestere, Saul Sigheti szintén vizsgálódott, ám egyelőre nem talált konkrét forrást. „Napok óta érezhető az erős szag. Bejártam a környéket, de nem találtam semmit. Beszélgetések alapján úgy tűnik, Újpanád környékéről eredhet a probléma, de ez még nem bizonyított” – mondta.
A vízmű azonban cáfolta, hogy a mostani helyzethez közük lenne. A vállalat közölte: az iszap kiszállítása csak július és október között történik.
A környezetvédelmi őrség csütörtök délelőtt kapta meg az első hivatalos bejelentéseket Öthalom önkormányzatától és egy újpanádi lakostól. A hivatal közölte: ellenőrzéseket indítanak, hogy megállapítsák a szag forrását és szükség esetén intézkedjenek.

Állampolitikai szintre emelték a környezetszennyezést Romániában – jelentette ki Brassó polgármestere, aki szerint a román hatóságok képtelenek fellépni egy láthatatlanul terjedő, de annál inkább kiszagolható probléma, a várost elárasztó bűz ellen.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!