A magyar válogatott vitathatatlanul megérdemelte volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét
Fotó: Magyar Labdarúgó-válogatott/Facebook
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
2025. november 18., 18:002025. november 18., 18:00
A nemzeti tizenegyért szurkolás, a kezekben vagy csupán szívekben lobogtatott piros-fehér-zöld zászlók, a Himnusz – és újabban a Nélküled – közös, katartikus eléneklése és a „Ria, ria, Hungária!” csujjogtatása nemzeti identitásunk megkerülhetetlen elemei. Nem hagy, nem hagyhat közömbösen az Aranycsapat öröksége, és tudom, érzem: a sportsikerek a magyar nemzet örökkévaló értékei.
Már a hosszabbítás öt perce is lejárt, amikor a kilencvenhatodik percben a magyar kapuba becsúszott az a fránya gól. Innen már csak elhallgatni, lemerevedni, keseregni volt idő. Magyar focifájdalom.
A mohácsi csata, félezer éves nemzeti tragédiánk gyászévében sem szerepel labdarúgó-világbajnokságon Marco Rossi és Szoboszlai Dominik csapata, nemzeti tizenegyünk. Pedig vitathatatlanul megérdemeltük volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét.
Érzelmi szempontból már-már rövid távú letargiába esett a focidrukkerek és a tágabban értelmezett szurkolók népes csapata. Nagyon sok megnyilatkozás jelent meg a világhálón, az őszinte megnyilvánulásoktól, a kesergő köszönettől és kiállástól egészen a kíméletlenül pimasz kommentekig. Nem célom elemezni őket, reagálni rájuk, megválaszolni a kérdést: miért kaptunk ki, mit mulasztottunk el, kik a felelősök? Csupán szeretném „tudományos” oldalról megközelíteni a helyzetet.
Amennyiben a második helyet eldöntő magyar–ír meccs száz percét nézem (hiszen az első félidőben is hosszabbított a bíró), akkor mindjárt jöhet az első statisztika: az írek kevesebb mint egy percen át voltak „továbbjutó” helyzetben, azaz a magyar csapat a magyar–ír meccs időtartamának kilencvenkilenc százalékában (lekerekítve!) „nyerő” helyzetben volt. Sőt, ennek a nagyobbik részében nem egy, hanem két gólnyi különbséggel. Ami némi szerencsével, pontosabb rúgással és pontatlanabb védéssel akár három gólnyira is növekedhetett volna.
Emlékeztetni szeretnék továbbá, hogy másfél évvel korábban, 2024-ben barátságos mérkőzésen a hosszabbítás második percében lőtt góllal – egyúttal második kapuralövéssel – kaptunk ki kettő-egyre az írektől. Idén szeptemberben pedig a hosszabbítás harmadik percében egyenlítettek Dublinban. Nos, ha így folytatódik, legközelebb a mérkőzés századik percében várható a győztes találatuk. Amire legfeljebb az lehet gyógyír, hogy a bíró egy-két perccel hamarabb lefújja a meccset.
Feltehetjük a kérdést: hogyan lehet háromszor is a hosszabbítás végén megszerezni a döntő gólt? Ez a legjobb csapatoktól sem várható el előre megszervezett módon, a focizni tudás alapos különbsége esetén sem. Szerencse nélkül szinte lehetetlen. Csakhogy ami egyeseknek szerencse, az másoknak szerencsétlenség.
Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?
A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
December 10-e az emberi jogok világnapja, mivel 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ közgyűlése Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!