A magyar válogatott vitathatatlanul megérdemelte volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét
Fotó: Magyar Labdarúgó-válogatott/Facebook
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
2025. november 18., 18:002025. november 18., 18:00
A nemzeti tizenegyért szurkolás, a kezekben vagy csupán szívekben lobogtatott piros-fehér-zöld zászlók, a Himnusz – és újabban a Nélküled – közös, katartikus eléneklése és a „Ria, ria, Hungária!” csujjogtatása nemzeti identitásunk megkerülhetetlen elemei. Nem hagy, nem hagyhat közömbösen az Aranycsapat öröksége, és tudom, érzem: a sportsikerek a magyar nemzet örökkévaló értékei.
Már a hosszabbítás öt perce is lejárt, amikor a kilencvenhatodik percben a magyar kapuba becsúszott az a fránya gól. Innen már csak elhallgatni, lemerevedni, keseregni volt idő. Magyar focifájdalom.
A mohácsi csata, félezer éves nemzeti tragédiánk gyászévében sem szerepel labdarúgó-világbajnokságon Marco Rossi és Szoboszlai Dominik csapata, nemzeti tizenegyünk. Pedig vitathatatlanul megérdemeltük volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét.
Érzelmi szempontból már-már rövid távú letargiába esett a focidrukkerek és a tágabban értelmezett szurkolók népes csapata. Nagyon sok megnyilatkozás jelent meg a világhálón, az őszinte megnyilvánulásoktól, a kesergő köszönettől és kiállástól egészen a kíméletlenül pimasz kommentekig. Nem célom elemezni őket, reagálni rájuk, megválaszolni a kérdést: miért kaptunk ki, mit mulasztottunk el, kik a felelősök? Csupán szeretném „tudományos” oldalról megközelíteni a helyzetet.
Amennyiben a második helyet eldöntő magyar–ír meccs száz percét nézem (hiszen az első félidőben is hosszabbított a bíró), akkor mindjárt jöhet az első statisztika: az írek kevesebb mint egy percen át voltak „továbbjutó” helyzetben, azaz a magyar csapat a magyar–ír meccs időtartamának kilencvenkilenc százalékában (lekerekítve!) „nyerő” helyzetben volt. Sőt, ennek a nagyobbik részében nem egy, hanem két gólnyi különbséggel. Ami némi szerencsével, pontosabb rúgással és pontatlanabb védéssel akár három gólnyira is növekedhetett volna.
Emlékeztetni szeretnék továbbá, hogy másfél évvel korábban, 2024-ben barátságos mérkőzésen a hosszabbítás második percében lőtt góllal – egyúttal második kapuralövéssel – kaptunk ki kettő-egyre az írektől. Idén szeptemberben pedig a hosszabbítás harmadik percében egyenlítettek Dublinban. Nos, ha így folytatódik, legközelebb a mérkőzés századik percében várható a győztes találatuk. Amire legfeljebb az lehet gyógyír, hogy a bíró egy-két perccel hamarabb lefújja a meccset.
Feltehetjük a kérdést: hogyan lehet háromszor is a hosszabbítás végén megszerezni a döntő gólt? Ez a legjobb csapatoktól sem várható el előre megszervezett módon, a focizni tudás alapos különbsége esetén sem. Szerencse nélkül szinte lehetetlen. Csakhogy ami egyeseknek szerencse, az másoknak szerencsétlenség.
Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?
A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!