VEZÉRCIKK – Újabb, erődemonstrációként is felfogható politikai-társadalmi akciót, egyedi közösségi élményt nyújtó megmozdulást szervezett a hétvégén az SZNT a Székelyföld határainak kivilágításával.
2015. október 25., 22:402015. október 25., 22:40
A mostani tömegrendezvény szervesen illik a nemzeti tanács által korábban rendezett figyelemfelkeltő akciók, jelesül a székelyek nagy menetelése, továbbá a székely szabadság napja sorába. Ezek a megmozdulások kivétel nélkül azt célozták, hogy kinyilvánítsák a tömbmagyar régió autonómiához való jogát, követelve a román államon belüli önrendelkezését.
Az már a sajátos bukaresti kisebbségpolitikának, a román hatóságok viszonyulásának a következménye, hogy ezeken a demonstrációkon mindannyiszor bizonygatni kell a Székelyföld létezését, elvégre a régió nevének emlegetésekor a többség ma is előszeretettel odabiggyeszti az „úgynevezett” jelzős szerkezetet.
Most, miután kialudt a parázs a határjelző őrtüzek máglyái alatt, felmerül a kérdés: hogyan tovább az autonómia felé vezető úton? Miként kamatoztathatók ezek a megmozdulások a tényleges jogegyenlőség intézményi garanciájának biztosítása, a régió, illetve annak sajátos jogállásának elismertetése terén?
Akárcsak a rendszerváltás óta eltelt 25 év során annyiszor, ezekre a kérdésekre sajnos ma sem kapunk megnyugtató választ. Már csak azért sem, mert például a román média ingerküszöbét alig-alig érte el az SZNT hétvégi akciója, a hatóságok érdeklődése pedig – lásd a gyergyószentmiklósi tűzifák lefoglalását – kimerült egy vaskos túlkapásban. Ráadásul sokak szerint a nemzetközi helyzet sem kedvez a székelyföldi önrendelkezési törekvéseknek: az EU-t túlságosan lefoglalja a migráció kérdésköre, és amúgy is megvan a maga baja a katalán elszakadási törekvésekkel.
Viszont a valóság az, hogy a zászlajukra a székely autonómia ügyét tűző hazai szervezetek és mozgalmak akkor követnék el a legnagyobb hibát, ha folyamatosan egy kedvező politikai konstelláció függvényében hallatnák a szavukat, addig pedig mélyen hallgatnának. Ki tudja, néhány újabb lármafa felgyújtása nyomán talán az erdélyi magyarok parlamenti képviselete is belátja, hogy „ég a ház”, és igazán eljött az ideje az autonómiáról szóló törvénytervezet előterjesztésének.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A választók kitessékelték a demokrácia ajtaján, ám a rendszer ünnepélyesen visszavezeti őt a hátsó bejáraton – egyenesen a díszterembe, a miniszterelnöki székbe.
Hát ez nagyon megérte – vonhatjuk le nem kevés iróniával a következtetést a Szociáldemokrata Párt kormánybuktató kalandja után a legfrissebb felmérések fényében.
Volt egy idő, amikor közszájon forgott a román bonmot, miszerint Romániában azért tartanak választásokat, hogy kiderüljön: kivel fog együtt kormányozni az RMDSZ.
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!