
Marija Zaharova szerint a romániai drónincidens körüli „felhajtás” a Nyugat érdekeit szolgálja
Fotó: Oroszország romániai nagykövetsége
Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult – jelentette ki pénteken a TASZSZ hírügynökségnek Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a drónincidens nyomán. Péntek hajnalban egy orosz drón okozta robbanásban egy lakás kigyulladt és többen megsérültek Galacon.
2026. május 29., 16:502026. május 29., 16:50
Marija Zaharova szerint a romániai drónincidens körüli „felhajtás” a Nyugat érdekeit szolgálja, mert eltereli a figyelmet az Európai Unió által támogatott ukrán támadásokban megölt starobelszki gyerekekről – számolt be az Agerpres hírügynökség. Nicușor Dan államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pénteki ülése után jelentette be, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Oroszország konstancai főkonzulját, és bezárják a főkonzulátust.
Mint arról beszámoltunk, péntekre virradóan egy orosz drón csapódott egy galaci tömbházba. Az épület tizedik emeletén tűz ütött ki, ketten megsérültek, hetven embert pedig evakuálni kellett. Ez volt az első olyan eset, amikor egy az orosz–ukrán háborúban használt drón sűrűn lakott területen csapódott be, és sérüléseket okozott Romániában.
A szaktárca szerint nem Románia elleni támadásról van szó, hanem a határ közvetlen közelében zajló háborús konfliktus következményéről.

Az éjjel súlyos incidens történt, amelyben két állampolgár megsérült. A felelősség teljes mértékben Oroszországot terheli – jelentette ki Nicușor Dan pénteken a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke szerint ki kell vizsgálni, hogy kié is volt a drón, és közvetetten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő felelősségét is felvetette.
– írta Medvegyev pénteken a Max messengeren közzétett üzenetében.
A Kreml szóvivője pénteken Asztanában újságíróknak azt nyilatozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták a Romániában lezuhant drón ügyéről. Arra a kérdésre, hogy Putyin tudott-e az incidensről, Dmitrij Peszkov ironikusan úgy válaszolt: „Mit gondolnak, eltitkoltuk előle?” – idézte a szóvivőt a TASZSZ hírügynökség. Peszkov ugyanakkor nem kívánta kommentálni az esetet. Arra hivatkozott, hogy Putyin és az orosz delegáció jelenleg Asztanában tartózkodik, és teljes figyelmüket az orosz–kazah kétoldalú kapcsolatok, valamint az Eurázsiai Gazdasági Unió ügyei kötik le. Hozzátette, hogy a romániai incidens nem kötődik ezekhez a témákhoz.
A Reuters emlékeztetett arra, hogy a NATO felelőtlen magatartással vádolta meg Moszkvát, és ígéretet tett arra, hogy megvédi a szövetségesek területének „minden egyes centiméterét”.

Orosz drón zuhant péntekre virradóra, hajnali két óra körül egy tízemeletes panelház tetejére a délkelet-romániai Galacon, az incidens nyomán egy lakásban robbanás történt és tűz keletkezett – közölte a katasztrófavédelem.

Ki kell deríteni, kié volt a drón, amely panelházba csapódott a romániai Galacon – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke pénteken a Max messengeren közzétett üzenetében.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!