VEZÉRCIKK – Politikamentes legyen a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata, vagy sem? A kérdés így, vagylagosan megfogalmazva, belátom, nem életszerű.
2014. augusztus 19., 19:242014. augusztus 19., 19:24
A politikusok ugyanis köztünk járnak, s ha valaki összefut Kelemen Hunorral vagy Szilágyi Zsolttal a Farkas utcai vásársoron, aligha arra gondol elsősorban, hogy milyen érdeklődve nézi a portékát ez a két szimpatikus férfi. Már persze, aki ismeri és felismeri őket. Hiába, így van ez kódolva, s legalább annyira keresgélhetjük a hibát magunkban, mint amennyire haragszunk ilyenkor a politikusok imázsformálóira. A kampányidőszakok emelt szintű „mérgezettségi” fokáról nem is beszélve.
Más kérdés persze, ha az esti rockbanda frontembere két szám között arra buzdít, hogy tapsoljuk meg a háttérben szolidan bulizó elnökjelöltet. Ilyenkor ugyanis még kevésbé hiszi el bárki is, hogy az illető diszkrét elvegyülési szándékkal ácsorog a decibelek között. A frontembernek persze két gyémántkemény gitárfutam között is jogában áll kifejezni politikai preferenciáit, egyebet nem kockáztat vele, mint a beskatulyázást, illetve azt, hogy jövőre nem hívják meg a szervezők.
De ez is csak részben lehet igaz, hála istennek leáldozóban a politikai korrektség sehová nem vezető trendje, legyen csak nyugodtan véleményünk, arcunk, karakterünk. Alaposan meggondolandó kérdés viszont, hogy ildomos-e meggyőződéseinket valamennyi jelenlévő arcába vágni egy olyan rendezvényen, ahol a többség a legkevésbé sem erre vágyik. Ilyenkor talán valóban többet jelent a kevesebb, a viszszafogottság, a másik tisztelete, csupa olyan humán-erőforrási befektetés, amely nem hoz azonnali, melegházi termést.
Kolozsvár bámulatoson kivirágzó magyar napjai igazából csak most kezdődnek. Kedden még épültek a standok, eddig elsősorban a falak mögött kaphatták be az első kultúrfalatokat az arra vágyók. Mától azonban utcára vonul a város, s mellette fél Erdély. Kétségtelenül remek terep politikai tőkekovácsoláshoz. De leginkább ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egymás, valamint Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt társaságában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!