Fotó: Páva Adorján
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
2019. október 30., 11:222019. október 30., 11:22
2019. október 30., 15:242019. október 30., 15:24
Egy év az indulást megelőző előkészületekkel telt, két évig pedig a kiadó vezetőjeként, majd a szerkesztőség vezetőjeként dolgozhattam együtt egy nagyon lelkes, és javarészt még nálam is fiatalabb csapattal.
Utolsó közgazdász diákévemben, 1993-ban csaptam fel gazdasági újságírónak hatalmas lelkesedéssel.
miután részben a budapesti gazdasági napilapot kiadó társaság tulajdonosaiból verbuválódott befektetői kör – Süle László barátommal az élen – jó lehetőséget látott egy új erdélyi közéleti napilap indítására. Így az ötletgazdával, Stanik Istvánnal együtt egy év alatt sikerült véglegesíteni mind a kiadó, mind a szerkesztőség induló gárdáját.
Édesanyám révén székely gyökereimnek köszönhetően mindig is itthon érezhettem magam Erdélyben, de a Krónikával együtt eltöltött három év alatt tényleg „belakhattam” ezt a csodás országrészt. Családalapításom miatt 2001 végén kértem felmentésemet a kolozsvári szolgálat alól, és visszaköltöztem Budapestre. A sors fintora, hogy 2001 őszén az olvasóktól e lap hasábjain való elköszönő vezércikkem óta cikket nem írtam jelen visszaemlékezésig, mivel szakmám szűkebben értelmezett területein próbáltam szerencsét az elmúlt 18 évben.
Az üzleti várakozások nem teljesültek, de az álom fontosságát felismerve a tovább álmodáshoz szükséges forrásokat a magyarországi tulajdonosi kör biztosította. Ennek indokoltságát pedig az elmúlt húsz év bizonyítja, mert az induláskor elhatározott szellemiséghez ragaszkodott a lapot írók közössége. Ezt külön köszönöm nekik!
Werner Péter
A Krónika vezérigazgatója, felelős szerkesztője 2000 január és 2001 szeptembere között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!