„Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke helyesen cselekedett-e, amikor részt vett a totalitarista diktatúrába fulladó kommunista eszméket megalapozó Marx idei megünnepeltetésén?”
Úgy tűnik, szeptember tizenegyedike nemcsak az amerikai szabadság ellen elkövetett merénylet gyásznapja, hanem egyúttal felelőtlen és súlyos csapás az európai uniós demokrácia hitelességére nézve. Az egyszerre tragikus és komikus strasbourgi vitanap (a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről – szerk. megj.) bebizonyította, egyesek – a közszereplőktől méltán elvárt alázatot nélkülözve – jobban gyűlölik halandó politikai ellenfelüket, mintsem hazaszeretetüknek, európai szellemiségüknek örökkévalóságot szánnának.
2018. szeptember 16., 09:382018. szeptember 16., 09:38
2018. szeptember 16., 11:492018. szeptember 16., 11:49
Ehelyett lassacskán kibékíthetetlen törésvonalak szélesednek a meglevő értékekhez ragaszkodó „populizmus” és a bizonytalan világba terelő „illiberalizmus” között, és nyitnak utat az Európa és az európaiság puszta létét veszélyeztető erőknek.
Az Európai Unió kétes felelősségű vezetői, akik nem a választópolgárok közvetlen szavazatainak köszönhetik tisztségüket,
Felelőtlen hozzáállásuk a hagyományos európai értékek erodálódásához, hosszabb távon Európa elvesztéséhez vezethet.
Nem tisztem elemezni a vitanapot, amely a józanul gondolkodókban – enyhén fogalmazva – sem a demokratikus értékeket, sem a krisztusi szeretetet nem erősítette meg. A felszólalók döntő többsége (az arány a női hozzászólóknál még magasabb volt) vehemensen és bizonyára információszegényen ítélkezett, azt hangoztatva, hogy nem a magyar néppel, csak a miniszterelnökkel és holdudvarával van baj. És bár „védőbeszédében” az érintett kihangsúlyozta: az Európát ezer éve védelmező Magyarországra nézve sértő és tiszteletlen az eljárás módja, egyetlen hozzászóló sem köszönte meg a magyar népnek azt, ami – egymást követő kormányzatokon túl – megköszönnivaló. Ehelyett magyarként, erdélyi magyarként a frusztrációnkat hivatott erősíteni a legkorruptabb, nepotista, az európai normáknak meg nem felelő, moszkvai gyakorlatot folytató, veszélyes szektához hasonlítható, bűzös-bűnös és göbbelsi (utóbbi minősíthetetlen minősítések egy hazaáruló szánalmas kifakadásának a selejttermékei) jelzők aggatása arra a miniszterelnökre, kormányra, országra, aki a mi választottunk és a mi hazánk. Még akkor is, ha néhányan bátornak, hősnek és követendő példaképnek nevezték a kormányfőt, és e jelzők által közvetve pozitívan minősítették az őt megválasztókat.
Nos senki sem hibátlan, mindenki negatívumokat is örökölt a múltból és őseitől, ráadásul a politika az politika. De akkor azt kérem az uniós korifeusoktól, hogy legyenek következetesek. Vitassák meg a romániai jogsérelmeket is, meghallgatva – a roma, másnemű és migránsbarát kisebbségeken túl – a romániai magyarság képviselőit.
Akkor őt is idézzük meg a vádlottak padjára, kövessük, hogy milyen méltósággal viseli el a bírálatokat, és milyen színvonalon reagál rájuk.
„Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!” – mondja mifelénk az istenadta nép, és nem a miniszterelnök. Ő csak azt üzente: „Budapest vendégszerető város, jöjjenek!” Én meg azt javasolom, hogy a magyarországi demokráciadeficitről beszélőket vigyük társas utazásra Magyarországra, Romániába, és ha szükséges, még tovább, hogy ne csak többé-kevésbé áttanulmányozott jelentésekből értesülhessenek, hanem megtapasztalják, hogy az általuk és az általunk vélt valóság gyakran nincs köszönőviszonyban.
Mit szóljunk az egészhez mi, erdélyi magyarok? Először is, szólni sem tudunk ennyi képtelenség hallatán. Másrészt az egész azokat minősíti, akik a részigazságokat megmásíthatatlan valóságként bemutató jelentést készítették és elfogadták. Harmadrészt mi tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a népesedési eltolódások milyen következményekkel járnak. Végül, de nem utolsó sorban a hiteltelenség csimborasszója, miszerint írásban és szóban elítélik a magyarországi romák helyzetét, miközben az Európai Parlament egyik alelnöke, a Fidesz által delegált cigányképviselő (Járóka Lívia – szerk. megj.) arra szólít fel, hogy meg kellene köszönni a magyar kormánynak mindazt, amit a romákért tett és tesz. Ehhez már csak hab a tortán a süketnéma magyar képviselő (ő is kisebbségi, ugyebár) költői kérdése: „Önök akarnak kioktatni?”
„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Az emberiségért, mindannyiunkért, Orbán Viktorért és Judith Sargentini asszonyért egyaránt kereszthalált halt Megváltó utolsó szavai jutottak eszembe, miközben a magyarországi demokráciát ócsárolókat figyeltem.
Leginkább egy dolog hibádzott: a józan eszemmel képtelen voltam a helyzet ura lenni. Egyáltalán tudatában vannak összességében felelőtlen és megalapozatlan véleményük súlyának? Vagy számukra az érdek és a hatalom hajhászása jelenti a boldogságot? Számos esetben olyan valós értékek nélkül, mint hit, remény és szeretet, családi öröm, felszabadult szabadságérzet. Miért kell másokra erőltetni mindazt, amit a kikövezett és – tegyük hozzá – a kövek között tátongó lyukakkal tarkított nyugati demokrácia nyújt számukra? Bizonyára ők is másként éreznének és gondolkodnának, ha kisebbségi sors és kommunizmus jutott volna osztályrészükül. Mert a fa ágait ki lehet ugyan vágni, sőt a törzsét láncfűrésszel a földre lehet dönteni, de a gyökerek mindenkoron a földben maradnak.
Nemzeti íróink, a sokak által alaptalanul megvetett Wass Albert szavaival élve (A gyökér megmaradt):
„Élünk ma is, ahogy lehet,
s Isten-hitünk szent erejével
magyar szívünk szeretetével
őrizzük ezt a gyökeret.
Míg Isten a mi menedékünk
és hűség minden fegyverzetünk,
addig félnünk nem szabad:
mert a gyökér, az megmaradt!
Ki hűséget vet – életet arat,
és a gyökér, az megmarad!”
Statisztikák készültek az Európai Unió vezetőinek a családi helyzetéről, arról, hogy amennyiben gyermekvállalási kedvükön és áldozatvállalásukon múlna, az öreg kontinens népesedési szempontból nagyon hamar kimúlna, azaz csakis idetelepedők, migránsok lennének képesek fenntartani, élettel betölteni. Sajnos a vezetők siralmas példamutatásán túl az átlagos termékenységi mutatók messze állnak még attól, hogy a jövőben is belakhassuk a vén Európát. Nos erről, no meg számos egyéb, hasonlóképpen rendkívül fontos kérdésről kellene vitázni, lehetőleg összevonva a sorokat. Ehelyett az Európai Unió építménye úgy recseg-ropog, hogy éppen az építtető mesterek szedegetik ki az ácsszegeket a statikailag gyengülő gerendákból. Miközben egyre többen érzik, hogy az épület egyre inkább olyan tákolmánnyá válik, amelyben korántsem olyan biztonságos és boldogságos az élet, mint egykoron. Ezért senkit sem terhel semmi felelősség?
Bármilyen furcsán hangzik: egy nap, vagy akár egyetlen óra erejéig szeretnék Isten lenni! Fűt a kíváncsiság, hogy átvilágítsam európai vezetőinket, a hangadó politikusokat, kiváltképpen az Európai Bizottság és Parlament vérpadjára láncolt Magyarországot (bocsánat: csak annak miniszterelnökét) heves igyekezettel elítélő álszónokokat, árulókat. Röntgenfelvételeket készítenék az értékeikről, mindennapjaikról, boldogulásukról és boldogságukról, és azokat összevetném a választóik, leginkább a – határon inneni és túli – magyar választók életmód- és boldogságfelvételével. Bár mi is egyre inkább felzárkózunk a nyugati vívmányokhoz, értékekhez és értéktelenségekhez, bizonyos vezető rétegeinknél, adott csoportoknál, közösségeknél és egyéneknél bizonyára más forrását lelhetnénk meg a valódi boldogságérzetnek.
Miközben többségük lényegtelennek tartja a bibliai üzeneteket, a kereszthordozó Megváltó által közvetített isteni szavakkal biztatom a megvádoltakat, önmagunkat: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” (Máté 5,10–11)
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás