Fotó: Könczey Elemér karikatúrája
Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én robbant ki az orosz-ukrán háború, amely rengeteg áldozattal, pusztítással járt. A háborút könnyű elkezdeni, de nehéz befejezni.
2025. február 23., 20:222025. február 23., 20:22
Háború vagy béke? – tehetjük fel a kérdést, miközben mindannyian tisztában lehetünk azzal a ténnyel, hogy nincs, nem lehet olyan háború, amely ne ért volna véget. Az orosz–amerikai béketárgyalások, különböző egyeztetések a háború lezárásának lehetőségét, a békemegállapodást vetítik elő.
Amúgy érdekes a háború és béke fogalmainak a társítása az emberiség kultúrtörténetében. Erre csupán két példa szolgáljon! Az európai kultúra fundamentumát meghatározó görög és római mitológiában előkelő helyet foglal el Árész, római megfelelője Mars, a háború istene, a mitológia csúcsán elhelyezkedő Zeusz és Héra gyermeke. Annál kevésbé ismert Eiréné, a béke istennője.
A másik példa a nagy orosz író, Lev Tolsztoj műve: Háború és béke, amelyet az egyetemes irodalom mesterműveként tartanak számon. Ez az orosz regényeposz, orosz Iliász vagy Odüsszeia, nemcsak a korabeli Oroszország, hanem a világ történelmének is kiterjedt képe. Amint a műkritikusok tartják róla: „Teljes képe annak, amiben az emberek boldogságukat, nagyságukat, örömüket és megalázottságukat vélik megtalálni.” Idénként háborúban, időnként békében.
Megjegyzem, minden hetedik európai polgár orosz. Megjegyzem, történelmük során Európa országainak igencsak meg kellett birkózniuk az orosz sassal, avagy a szovjet kalapáccsal. Magyar ember számára nem tartozik a történelmi katarzisok közé sem a '48-49-es forradalom cári leverése, sem a doni katasztrófa vagy a szovjet munkatáborok kegyetlen viszonyai. Utóbbira, az áldozatokra való tekintettel, éppen egy nappal a „három éves évfordulót” követően emlékezünk, február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.
A háborúban áldozatok vannak, sok-sok áldozat. Meghaltak, eltűntek, megsebesültek, földönfutók, lelkileg megnyomorodtak, gyászolók, árvák. A kényszerből besorozottak nem meghalni és hőssé válni szeretnének, hanem csak egyszerűen túlélni a borzalmakat. Amiként a több mint kétezer évvel ezelőtt élt, kevésbé ismert görög történetíró, Timaiosz tömör megfogalmazása mindenkor, napjainkban is helytálló: „A békében a fiak temetik el atyjukat. A háborúban az atyák temetik el a fiaikat.”
Sokat, nagyon sokat temettek az atyák Ukrajnában. De még többet az anyák, hiszen ők nemcsak fiaikat, hanem férjeiket is temetik. Jó három évtizeddel korábban a Balkánon is sokat temettek. Hogy csak a hozzánk legközelebb eső borzalmakra utaljak, miközben a világon folyamatosan sok tucat kisebb-nagyobb háború, fegyveres konfliktus zajlik. A második világháborút követő viszonylagos békés időszakot követően a kilencvenes években még volt egy háború a szomszédunkban, amely Jugoszlávia széteséséhez vezetett.
A szerb-horvát háború legvéresebb helyszíne Vukovár, annak idején sokat hallhattunk erről a településnévről. Egészen friss élményemet oszthatom meg, néhány hete jártam ott. Amíg nem tört ki az orosz–ukrán háború, a második világháborút követő „legvéresebb” európai helyszínként tartották nyilván ezt a Duna-menti várost, amely – már csak a későbbi határfolyó közvetlen közelsége miatt – rendkívüli emberáldozatokkal vált ki az egykori Jugoszláviából. Megrendítő a városszéli tömegsírok felé emelt emlékhely meglátogatása: sok száz név, arckép, pislákoló gyertyák, kevéske megmaradt tárgyi emlék. De még annál is embert próbálóbb az új temetőben végignézni a sok száz, több ezer síron, névtelen kereszten, és elmormolni egy imát az örökmécsesnél. Nincs olyan önmagát érzelmi lénynek tartó ember, aki testében-lelkében bele ne remegne, sírásra ne fakadna. (Ha a béketárgyalásokat, vagy az uniós megbeszéléseket ott tartanák, hatásosabb lenne.)
Végül, de nem utolsósorban. Miközben megkezdődtek az orosz–amerikai béketárgyalások, a magát kirekesztettnek érző Európa igazságos és tartós békét akar. Ennek jegyében fogadta a francia miniszterelnök a román miniszterelnököt (is). Magyarországot mellőzték. Szóval, hiteltelen bárki részéről úgy beszélni egy jelenségről mások előtt, hogy annak gyakorlati alkalmazására éppen az képtelen, aki beszél róla.
Százöt évvel ezelőtt ugyanis éppen a francia, román és egyéb államférfiaknak sikerült olyan békét kötniük – a legyőzöttek mellőzésével –, amely a második világháború embertelenségeihez vezetett. Sőt, ennek az „igazságos és tartós békének”, azaz a túlzottan igazságtalan és elviselhetetlen békediktátumnak a hatását nyögte a mesterkélt szegecseitől megszabadult és darabjaira szakadó egykori Jugoszlávia, most pedig egy másik mondvacsinált állam ártatlan polgárai. Vajon felelőtlen-e az, aki ilyen békére törekszik? Vajon nem az okokat kellene-e jobban megvizsgálnunk, mint a következményeket? Vajon melyik francia, orosz, amerikai stb. államférfinak lett, lesz igaza: a százöt évvel ezelőttinek, vagy a mostaninak, vagy egyiknek sem?
A feltett kérdésekre az idő fokozatosan választ ad. De keresztyén ember számára legfőképpen a Biblia: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.” A békesség Istene legyen velünk!
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!