Fotó: Krónika/Archív
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – A friss kávé illatára kikelsz az ágyból, beleszürcsölsz a csészédbe, és fellapozod az újságot... akarom mondani telefonod, merthogy a nyomtatott sajtó korszakának számomra most vége. Egy korszak, amit imádtam.
2023. január 01., 10:572023. január 01., 10:57
Ami számomra akkor indult, amikor még faxon kaptuk a sajtóközleményeket, amikor a sajtótájékoztatók beszélgetésbe torkolltak, amikor konkurens nyomtatott lapokkal „versengtünk”, és versenyt futottunk az idővel, hogy lapzártáig minden fontos információt továbbadjunk, hiszen az internet még gyermekcipőben járt itthon.
Tettük ezt magyarul, mert bár mindig is atipikus erdélyi újságíró voltam, úgy éreztem, a romániai magyar sajtó nem pusztán a tájékoztatást szolgálja, hanem örömforrása is annak, hogy anyanyelvünkön olvashatunk híreket, riportokat, publicisztikát.
Tettük ezt hosszú éveken át, próbálva alkalmazkodni a megváltozott fogyasztói szokásokhoz anélkül, hogy feláldoznánk szakmai elveinket. Persze a Krónika nem vész el, csak átalakul. Bizonyára már most is vannak olvasók, akik mosolyogva csomagolták ki a karácsonyi üveggömböt egy régi napilapból, nosztalgiával emlékezve vissza azon időkre, amikor a kiolvasott napilapok magasan tornyosultak a fal mellett az egyik hokedlin. Én pedig nem először búcsúzom, és bizonyára nem is utoljára. Hiszen a korszakzárás egyben egy új kezdet is. Szerencsésnek tartom magam, hogy részese lehettem egy darabka sajtótörténelemnek, és köszönöm neked, Tisztelt Olvasó, hogy éveken át beengedtél az otthonodba, hogy együtt kávézzunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!