
Fotó: Páva Adorján
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
2019. október 30., 09:292019. október 30., 09:29
2019. október 30., 15:252019. október 30., 15:25
Aztán rájövök, ennek az évfordulós jegyzetnek a megírásához nincs szükségem rá, hiszen mintha tegnap lett volna, élesen emlékszem címlapjára, cikkeire. Akárcsak a Krónika 1999. október 8-án megjelent bemutatkozó számára, amelynek – felelős szerkesztői kiváltságommal élve – én írtam a vezércikkét, ami a „miért igen, ha nem” ellentétre épített, elég görcsös eszmefuttatás volt a közéleti kommunikáció kétarcúságáról. Mai eszemmel inkább azt írtam volna meg, mit gondolok az éppen útjára induló napilapról.
amikor úgy éreztük, a nyilvánosság megújulásához a megreformálhatatlan újságok helyett más lapokra, más emberekre van szükség.
A Krónika első vezércikkében azt is meg kellett volna írnom, hogy négy nehéz évig dolgoztunk elindításán. Értékrendjének, programjának kialakításához Horváth Andor, Kántor Lajos, Gálfalvi Zsolt, Ágoston Hugó, Tibori Szabó Zoltán is hozzászólt. Olyan napilapot képzeltünk el, amely visszanyúlik az erdélyi magyar kisebbségi lét kezdeteihez, a Keleti Újság, az Ellenzék vagy a Brassói Lapok szellemiségéhez, de a magyar nyilvánosságot a kommunizmus éveiben is becsülettel és tehetséggel szolgáló szerkesztők, újságírók által képviselt magyar értékeket sem hagyja figyelmen kívül.
Szoros szakmai kapcsolatban voltunk tekintélyes budapesti és bukaresti sajtóműhelyekkel, szakemberekkel. Hogy a lapindítás üzleti tervével a befektetői piacra léphessünk, ellestük tőlük a piacgazdaság körülményei között működő országos napilapok know howját.
Beköszöntő vezércikkemben fel kellett volna hívnom a figyelmet, hogy a lap szerkesztőbizottságában velünk vannak Erdély „főemberei”, olyan grémium, amelyhez fogható csak a kegyelmi időkben jön létre.
A piaci szemlélet érvényesítésének, az ideológiai egyensúly biztosításának ígéretével pedig a magyarországi befektetők képviselői az operatív vezetésben voltak jelen. Összehangolódtak a hagyományt és a haladást képviselő értékek és erők.
És persze meg kellett volna köszönnöm mindenkinek, aki részt vett a lap létrehozásában, aki segítette, támogatta az álom valóra váltását. Mindenekelőtt Horváth Andornak, hogy rám hagyta a mindvégig rászabott főszerkesztői kabátot, és viselését is megtanította nekem. Valahogy azt is bele kellett volna fogalmaznom, hogy
A tény, hogy sikerült a semmiből megteremteni Erdély legerősebb kiadói struktúráját, amelynek budapesti színvonalon berendezett szerkesztőségében végre a jól képzett fiatal újságírók is vezető szerephez jutottak, olyan megvalósítás volt, amelynek nem illik firtatni az árát.
A bemutatkozó lapszámban napvilágot látott vezércikkre visszatérve, tudom, senkit sem érdekel, mi zajlott akkor a kulisszák mögött. A nézőtérről ma már csak az látható, hogy húsz éve jelen van egy lap az erdélyi magyar sajtó színpadán, amely más, mint a többi.
Ha húsz év távlatából visszanézek, elmondhatom, hogy a Krónika elindítása negyvenéves újságírói pályám legnagyobb vállalkozása volt. Olyan gyermekem ez a lap, amelyet nagyon vártam, de csak hosszú és nehéz vajúdás után jött a világra, és annak ellenére, hogy felnevelése már nem adatott meg nekem, ma is büszkén figyelem, hogy – a néhány nap különbséggel született Ádám fiamhoz hasonlóan – értékes felnőtt lett belőle.
Hosszú, sikeres életet, Krónika!
Stanik István
A Krónika alapító felelős szerkesztője

Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.

Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.

A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.

Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
Javában zajlik a foci-világbajnokság. Meglehet, a fanatikus futballrajongók sem kelnek fel valamikor éjjeli, hajnali órában megnézni félálomban egy-egy meccset, legfeljebb az estieket követik. A legalkalmasabb reggelente megnézni az összefoglalókat.
Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.
Románia jelenleg nem képes szavatolni polgárainak biztonságát – ez a szomorú következtetés szűrhető le az egy hete bekövetkezett galaci drónincidensből és a pénteki konstancai robbanásból.
Egy botrány sohasem jön jól, de az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség számára most még az átlagosnál is károsabb, hogy Demeter Andrásnak trágár kifejezések és a román nemzeti érdekkel kapcsolatos kijelentések kapcsán le kellett mondania.
szóljon hozzá!