Ugyanakkor ha egy-két információt ki is szivárogtatnak, annak túl sok hitelt nem adhatunk, mivel a nemzetközi hitelezők hamarosan Bukarestbe érkező küldöttsége laza csuklómozdulattal húzhat át minden olyan javaslatot, amely nem nyeri el a tetszését.
Ahhoz azonban nem kell ismernünk a büdzsé tervezetét, hogy egyértelműen leszögezhessük: az idei sem lesz még a valós gazdasági fellendülés és az ezzel járó, számottevő béremelések éve. Erre enged következtetni Victor Ponta kormányfő napokban tett kijelentése is, miszerint Romániának idén 5 milliárd lejt kell a büdzsé számára megtakarítania. Hogy mégse csak a spórolásról szóljon az idei esztendő, a miniszterelnök azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy 2,5 milliárd legyen a konkrét kiadáscsökkentés, a visszamaradó részt pedig pluszbevételekből kellene előteremteni.
Az ötlet jó, csak a meglebegtetett eszközök nem biztos, hogy célravezetők. A gazdasági válság immár hatodik évében pluszadókat kivetni, illetve a beruházásokra szánt keretet megnyirbálni ugyanis a lehető legrosszabb eszköz lehet. Ez pedig már az elmúlt években is bebizonyosodott, de úgy látszik, sem a romániai politikum, sem a nemzetközi hitelezők nem akarnak tanulni az elkövetett hibákból. A járható út inkább az lenne, ha az állam a lehető legszigorúbb eszközökkel fellépne a nagyadósok ellen – olyan is akad ugyanis közöttük, akinek elmaradása többmegyényi területről befolyó átalányadónak felel meg. A beruházások terén sem a lemondásnak kellene a hívó szónak lennie, hanem az európai uniós források minél hatékonyabb lehívásának, hiszen ezáltal nemcsak a tervezett óriásberuházások valósulnának meg, hanem új munkahelyek teremtődnének, fellendülne a forgalom, s mindez újabb bevételeket generálna a költségvetés számára. Azt, hogy melyik utat választják a kormány és a hitelezők képviselői, még nem tudni. Remélhetőleg nem az előzetes bejelentésekre épül majd a büdzsé végleges változata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok