A romániai forradalmat megelőző időszakban pattanásig feszült a román–magyar államközi kapcsolat. A német sajtó 30 évvel ezelőtti írásaiból jól nyomon követhető a diktatúra végének a kezdete.
A Hagyományok Háza adventben jelentette meg az ölbeli játékokról szóló második kötetét. Sándor Ildikó hiánypótló összeállítása az ősi, mozgással párosuló bizalmi játékokat gyűjtötte csokorba.
A rendszerváltás óta dinamikus fejlődésnek indult megyeszékhelyek vezetői nagyon jól látják, hogy fenntartható fejlődésük útjában egyetlen akadály tornyosul: a bukaresti adminisztráció. A román állam képtelen megfelelni a társadalom elvárásainak.
Az Ér patak mentén, a nyírábrányi határátkelőtől mindössze öt kilométerre fekszik egy kisváros, amelyből adottságait tekintve egy jó gazdakéz sokat kihozhatott volna. Érmihályfalván, az Érmellék fővárosában, az egykor virágzó gazdasági élet ma már emlék.
Egyértelmű, hogy gyors stratégiaváltás kell. Olyan konfliktusok árán is, hogy egyre több önkormányzat fordít hátat a bukaresti központosított állammodellnek. Közös elkötelezettségen és összefogáson múlik, hogy a kezdeményezés mennyire lesz sikeres.
Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár polgármesterei látták el kézjegyükkel a négy város együttműködéséről szóló szerződést. Miközben Bukarest az ország egységét félti, Erdély számára ragadós a példa. Magyar politikusokat kérdeztünk az eseményről.
Hogy a centenárium évében sok magyarellenes provokációt kellett elviselni, nem meglepő. Sajnos már megszoktuk, régóta edzve vagyunk. Az sem meglepő, hogy sok esetben a sportban is másodrangúnak számítunk.
A napokban ért véget a Kolozsvári Színház nemzetközi fesztiválja, az Interferenciák. A 6. kiadásához érkezett seregszemle tematikáját az idén a háború szolgáltatta.
Az erdélyi városok legjobb éttermeit bemutató sorozatunk Temesvárra látogat. Gasztrobloggerként a bánsági város Top tíz vendéglőibe kalauzolom az olvasót. Jó tudni, hogy Temesváron nem a tízes, de a húszas lista utolsó helyezettje is európai színvonalú.
Miért égett ennyire bele a köztudatba az Aranycsapat? Az egyik válasz kézenfekvő: azóta sem akadt olyan magyar válogatatott, amelyik hasonló eredményekkel büszkélkedjen.
Az Európai Unió soron következő elnökségére készülő Romániában régóta nem volt ennyire kiéleződött harc a különböző politikai táborok között. A belpolitikai helyzet jobban hasonlít egy háborús övezethez, mint egy európai uniós tagország hétköznapjaihoz.
Miközben Ukrajna magyarok lakta részéből sok férfi elmenekül a katonai behívó elől, az otthonmaradt családok igazi menedéke az egyház. Az erdélyi Nagy-Kasza Dániel baptista lelkipásztor régóta Kárpátalján él. Vele beszélgettem az ottani hétköznapokról.
A Szapolyai János erdélyi vajda által kemény kézzel levert székely lázadások fővesztéssel és birtokkisajátításokkal jártak. A mohácsi vész után a János királlyá választott erdélyi vajda békülékenyebb politikát folytatott a székelyekkel.
Nem a siránkozásból és nem is a katasztrófaturizmusból szeretne megélni a mócvidéki Abdrudbánya maroknyi magyarsága. Szerencse, hogy lakói között akadnak örök optimisták is, akik képesek „visszaálmodni” az évszázaddal ezelőtti pompát.
Iskoláskorú gyermekek szülei előbb-utóbb különórákra küldik csemetéjüket, hogy azok rendesen elsajátítsák a tananyagot, és a vizsgák ne okozzanak gondot. Annak jártunk utána, mi ennek a jelenségnek az oka.
Évek óta vita tárgya Szent László király szobrának felállítása Nagyvárad újratervezett főterén. Miközben lelkes civilek nyolcezer aláírással támogatták az ügyet, háttéralkuk miatt nemcsak a főtéren, hanem a várban is bizonytalan a szobor felállítása.
Alig 20–25 esztendővel ezelőtt, ha elmentem színházi vagy operai előadásra, minden harmadik szembejövő rám köszönt az előcsarnokban. Ehhez képest manapság jó, ha két, három ismerősömmel összefutok. Kicserélődött a baráti kör, a közönség, a színészek.
Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen miközben szomszédunk ünnepel, keserű szájízzel arra gondolunk, hogy nekünk van igazunk, és neki igazából nincs is mit ünnepelnie.