
Az 1956-os forradalom után Nyugatra menekült Terebesi Györggyel kanadai lakásán készítettünk interjút
Fotó: Csermák Zoltán
Tavaly volt a világhírű magyar hegedűművész, Zathureczky Ede születésének 115., idén lesz halálának hatvanadik évfordulója. Utolsó tanítványával, Terebesi Györggyel Kanadában készítettem interjút. A magyar származású hegedűművész 1932-ben született Budapesten, Zathureczky Ede a Zeneakadémián tanította. A beszélgetést egy gazdag életpálya megismerése mellett magyar vonatkozásai teszik forrásértékűvé.
2019. január 06., 18:382019. január 06., 18:38
2019. január 06., 18:422019. január 06., 18:42
– A híres hegedűművész, Zathureczky Ede indította el a szólista pályán. Milyen volt a Mester szemtől-szemben?
– Remek tanár volt. A „szép hang, a szép nagy hang” volt a kívánsága. Óráit közismert szigorúságával tartotta.
Tanulmányaimban szépen haladtam, nagy kiesést jelentett számomra, amikor 1955-ben három hónapra Kínába utazott. Segédje, Katona Béla vett át, és úgy átállította a hegedűtartásomat, hogy Zathureczky, amikor újból találkoztunk, a haját tépte. Szinte elölről kellett mindent kezdenem. Viszont ekkor gyakoroltam be Brahms hegedűversenyét, amely fontos szerepet játszott egész életemben. Kamarazenét Weinernél tanultam.
– Weiner Leó nevét említi. A visszaemlékezések mind „kismesternek” tartják, s a zenei közvélemény is mintha méltatlanul elfeledkezett volna róla.
– Óriási muzsikusnak ismertem meg. A nagy klasszikusoknál, Beethovennél, Haydnnál olyan fantasztikus módon tanította meg a helyes zenei értelmezést, mint senki más. Egy zongoristával játszottam nála Cesar Franck szonátáját; szinte el sem tudtuk kezdeni, mert az első négy ütemmel töltöttünk el egy órát. S amikor az eleje ment, akkor közölte, már szabadon folytathatjuk. Sértett ember volt, s ez látszott rajta. Egyszer, amikor Zathureczkynél gyakoroltam, Weiner belépett, s elkérte Bartók hegedűversenyének kivonatát. Egy hétre rá hozta vissza „nyolc taktust lehet belőle használni” megjegyzéssel. Hegedűmesterem jóindulatú mosollyal s a „jól van Leókám” szavakkal nyugtázta a partitúra visszatértét. A példa is mutatja: Weiner zeneszerzőként elkésett vagy nyolcvan évet, közelebb állt Bizet-hez, mint Bartókhoz.
– Kik voltak még meghatározók tanulmányaiban?
– Temesváry Jánosnak, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes másodhegedűsének nevét kell említenem. A remek muzsikus Erdélyből származott, s páratlan értékítélettel fogalmazta meg mindig véleményét. Lipótvárosban lakott, az ott begyakorolt Haydn-vonósnégyesre a mai napig emlékszem. Volt viszont egy rossz szokása, állandóan szivarozott, s a nyári gyakorlatokon ez elég penetráns „illatot” képzett. Szabolcsi Bence zenetörténeti órái is emlékezetesek.
– 1956 sorsfordulónak bizonyult életében…
– 1957 áprilisában diplomáztam volna, de a forradalom leverése után, november 13-án indultunk el feleségemmel, pályám igaz támogatójával a határ felé. Az emigrációban Franciaországot választottuk, mivel ott éltek Zsófia rokonai. Még Nancyban, december 6-án három-négy muzsikussal fogtunk össze, és a magyar menekültek javára adtunk koncertet. Telt ház előtt egy Schubert- és egy Beethoven-szonátát, majd egy csellistával Kodály Duó hegedűre és csellóra című művét játszottam. A szakértő közönségben egy kritikus is helyet foglalt, s tanácsára Colmarban is megismételtük a műsort. Kint folytathattam zenei tanulmányaimat, de mivel a párizsi konzervatóriumban a hegedűszakon – csupán két idegent tudtak felvenni – nem volt hely, így a rivális tanintézményben, a Schola Cantorumban képezhettem magam. Egy kitűnő, orosz származású tanárnőnél tanultam.
Az egyik Terebesi-lemez a megszólaltatott zeneszerzők portréival
Fotó: Archív
Az utóbbi országban le kellett tagadnom származásomat, mivel az ottani rezsim erősen szimpatizált a Szovjetunióval. Pályám szépen alakult, Monte Carlóban Mozart A-dúr hegedűversenyét és Brahms hegedűversenyét adtam elő. Egy impresszárió is érdeklődött irántam, de nem volt könnyű a helyzetem, hiszen Európa hangversenytermei tele voltak kiváló hegedűművészekkel. Ráadásul apai örömök elé néztem, mivel akkor feleségem az első gyermekünket várta.
– Hogyan sikerült Németországban gyökereket eresztenie?
– Dilemma elé kerültem: további előmenetelemhez a francia állampolgárságra volt szükségem, ezzel viszont katonai szolgálat járt. Ekkor jutott tudomásomra, hogy Hans Stadlmair együttese, a Müncheni Kamarazenekar koncertmestert keres. Megpályáztam és megnyertem; új munkáltatóim nem sokat teketóriáztak, azonnal el kellett foglalnom állásomat. A kiváló együttessel bejártam egész Európát. Különösen emlékezetes maradt számomra egy olaszországi turné Bach Brandenburgi koncertjeivel. Dél-Amerikában egy 17 országot felölelő koncertturnén szólistaként vehettem részt. Kicsi a világ, ott ismerkedtem meg a híres cseh karmesterrel, Václav Smetáčekkel, akinek nevét a magyar rádióból már jól ismertem. Második koncertturném Dél-Afrikába vezetett, műsoromon Bach-hegedűversenyt és Bach-kettősversenyt, valamint Schubert A-dúr rondóját játszottam. Mivel nem voltam német állampolgár, az egzotikus helyekre ideiglenes útlevéllel jutottam ki. Magyar nevemet mindmáig megtartottam.
– Inkább egy Magyarországon kevésbé ismert társulathoz szerződött…
– Igen, varázsütésszerűen újabb ajánlatot kaptam: a Pforzheimi Kamarazenekar hívott szintén koncertmesternek, amit el is fogadtam. Nem bántam meg, az együttessel többször koncerteztem odahaza, s számos lemez örökítette meg közös munkánkat. Az Erato Records-szal rögzítettük a hegedűszólóban bővelkedő Bach-kantátákat, Haydn versenyműveit, Mozart hegedűversenyeit: a G-dúrt, az A-dúrt és a B-dúrt. Amire különösen büszke vagyok, hogy az egyik utazásom alkalmából megismerkedtem Karl Amadeus Hartmann-nal. A híres német zeneszerző zsidó származású feleségét egy koncentrációs táborba deportálták, ahova követte hitvesét. A komponista nemzetközi híre ugyan megmentette mindkettőjüket, fiát viszont már nem tudta kiszabadítani. Dachauban elpusztított fia emlékére Concerto Funebre címmel írt darabot hegedűre és zenekarra. Az özvegye jelenlétében játszhattam el a művet, a Süddeutscher Rundfunk a hangversenyt élőben közvetítette. A darabot máshol is bemutattam. Más alkalommal a Philips Stúdióban egy Stradivarit adtak a kezembe, hogy eljátszhassam Werner Egh Kínai csalogány című darabját. Amikor meghalt a kamarazenekar karmestere, Vivaldi opus 3., L’Estro Armonico kéthegedűs és négyhegedűs versenyét karmester nélkül játszottuk fel lemezre, a felvétel ma is kapható. Ez egyben búcsúm is volt, ezt követte 1971-ben a Frankfurti Rádió Zenekara, ahol szintén koncertmester lettem.
– A harmadik német zenekarban töltött be vezető posztot. Mennyire fogadták be kollégái?
– Talán szerénytelenségnek hangzik, de jól hegedültem. Sokatmondó példa a frankfurti felvételem esete. Kölnből egy kollégával utaztam haza, aki megemlítette, hogy másnap a frankfurti zenekarban koncertmestert keresnek. Az idő rövidsége miatt őrültségnek tartottam a jelentkezést, de útitársam kötötte az ebet a karóhoz. Végül rászántam magam, a zsűri előtt mintegy harmincan jelentünk meg. A karmesteri pulpituson Dean Dixon állt, én Brahms Hegedűversenyével jelentkeztem. Amikor blattolni kellett, Strauss A denevér című művének hegedűszólóját akarták eljátszatni velem, amit visszautasítottam, mondván, hogy a darabot minden koncertmester csak gyakorlás után vállalja. Az idő múlt,
A világhírű magyarhegedűművész, ZathureczkyEde 1924-ben
Fotó: Archív
Viszont nem igazán éreztem jól magam Frankfurtban, az együttes félig amatőr hegedűsök gyűjtőhelye volt. Engem nem bántottak, de mindig éreztem a lappangó féltékenységet. A szólampróbákat különösen rühellték, de ebben nem ismertem kompromisszumot. Az elválásunk sem volt elegáns, annyi bánatot okoztak nekem, hogy örültem a távozásnak. Az együttes élén akkor Eliahu Inbal, a neves izraeli karmester állt, neki jelentettem be megmásíthatatlan elhatározásomat. Megértette.
– A Majna-parti városban számos magyar remekművet, így a Veress Sándor és Rózsa Miklós hegedűversenyét is feljátszhatta lemezre.
– Rózsa Miklós elégedett volt munkámmal. „Heifetz után ez tényleg nagyon jó” – mondta. Egyébként a művet a szerző Heifetznek ajánlotta. A felvétel szomorú sorsra jutott: a New York-i Vox kívánta megvásárolni, viszont a zenekar illetékesei olyan őrült árat kértek érte, amit a vásárló nem tudott teljesíteni. Többször tárgyaltunk az amerikai cég vezetőjével, a nagy német zeneszerző leszármazottjával, George Mendelssohnnal. Az 1953-ban komponált művet később Wiesbadenben Uri Mayerrel mutattuk be, majd a kanadai Edmonton közönsége ismerhette meg a magyar szerző versenyművét. Veress Sándorhoz egy korábbi emlék is köt, a magyar zeneszerző 1949-ben hagyta el az országot, mi viszont ezt követően egy nyári koncerten játszottuk Simon Alberttel a Nógrádi verbunkos című opusát. Valaki odajött, hogy ismerős neki a darab, a veszélyes politikai időben Simon találta fel magát. „Nincs szerzője, a mi átiratunk” – mondta.
– Személyesen is találkozott Rózsa Miklóssal?
– Hol is máshol találkozhattam volna vele, mint Hollywoodban. A filmvárosban nagy tiszteletnek örvendett. A dzsungel könyve, a Ben Hur vagy A bagdadi tolvaj filmzenéjével örökre beírta nevét a mozi aranykönyvébe. A 90-es években hatalmas házában látogattam meg. Ekkor már idős volt, elektromos tolószékében jött elém. „Olyan gyönyörűen csinálod” – mondta, miközben a kezemet szorongatta. Majdnem sírt, amikor a lassú tétel interpretációjáról beszélt. Később levélben is kifejezte nagyrabecsülését. Jó zeneszerző volt, kiválóan hangszerelt, a hegedűverseny motívumait filmzenéiben is használta. Sokszor gondolok a mutatós darabra. Ha röviden kellene jellemeznem, akkor Kodály Hollywoodban jelzővel illetném.
– Sok neves karmesterrel, zenésszel dolgozott együtt. Kivel muzsikált szívesen?
– Erich Leinsdorf roppant szigorú ember volt, de ottléte a már jellemzett zenekarnak mindenképpen a javára vált. Operakarmesterként is maradandót alkotott, felvételei még ma is megállják helyüket. Kiváltképp Richard Strauss darabjait tudta tökéletesen előadni. Egyszer, amikor Schoenberg Gurre-Lieder művét dirigálta, amatőr kórust akartak a „nyakába varrni”. A mester kikelt magából, s nem vállalta a fellépést. Szívesen dolgoztam Uri Mayerrel, Tomasz Tomaszewski lengyel karmester Brahms II. szimfóniáját próba nélkül remekül vezényelte le. Aztán jöttek a fiatalok, akikkel élmény volt együtt zenélni. Egy ifjú tehetség, José Serebrier Dél-Amerikából eleve azzal a kívánsággal érkezett, hogy én legyek a koncertmester. A magyar művészek közül Starker Jánossal voltam jó barátságban. Frankfurtban ismerkedtünk meg, az izraeli kamarazenekarral lépett fel a városban. Miután gratuláltam neki, leültünk egy whisky mellé beszélgetni, s úgy tűnt, mintha száz éve ismertük volna egymást. Amikor Québecben egy kamarazene-sorozatot szerveztem, őt is vendégül láttam.
– Az eddig elhangzottak a sikerekről szólnak. Volt-e bukás az életében?
– Kettő-háromra emlékszem, de borítsunk rájuk fátylat. Egy megalázó esetet azért elmondok. A londoni Flesch-hegedűversenynek vannak magyar hagyományai, a névadója Flesch Károly Mosonmagyaróváron született, s a megmérettetést 1955-ben Kovács Dénes nyerte meg. Amikor elindultam, angol zongorakísérőm szerint Brahms Hegedűverseny-előadásom példamutató volt, de váratlanul nem jutottam be a délutáni döntőbe. Ekkor ért a meglepetés, a verseny igazgatója, a névadó tanítványa, Max Rostal „jöjjön hozzám tanulni, s jövőre magáé lesz az első díj” tanáccsal keresett meg. Felháborodtam arcátlan ajánlatán, hogy pont a fair play hazájában működik így egy híres rendezvény.
– Még messze vagyunk az Újvilágtól…
– Kanadai kapcsolataim furcsán kezdődtek. 1972-ben meghívtak a CAMMAC ifjúsági fesztiváltáborba, Svájcból kellett volna Montrealba repülnöm. Az Air Italia sztrájkja meghiúsította tervemet, lekéstem a párizsi csatlakozást. Az Air France helyett a később induló Air Canada járatára tettek fel, így senki sem várt Montrealban. Kétségbeesett telefonálásaim eredménytelenek voltak, a tábornak helyet adó Lake MacDonald pedig 140 kilométerre feküdt a repülőtértől. Végül találtam egy ravasz olasz taxist, aki „feketén” hajlandó volt ötven dollárért elvinni, így némi meglepetésre este 10 órakor érkeztem a helyszínre. Vendéglátóim rögtön kifizették a fuvart, amit a sofőr közben felemelt. Másnap elkezdődött az érdemi munka, három Bach-szonátával mutatkoztam be. Az igazgató karon fogott, s megígérte, legközelebb akár helikoptert is küld értem.
– Párizsban kezdte pályáját. Később ismét felébredt a francia kultúra iránti vágya?
– A kanadai hírnevemet az említett táborral alapoztam meg, 1979-ben Québecbe a Laval Egyetemre hívtak hegedűtanárnak. A meghallgatáson egy brácsatanár és egy hegedűtanár előtt – spanyol zongoristával – játszottam el Bartók I. hegedű-zongora szonátáját, vendéglátóim meg voltak elégedve előadásunkkal. Viszont ezt követte egy hosszabb jogi huzavona, mivel Frankfurtban nem találták utódomat. Végül 1982-ben kezdtem az újvilági karrieremet. Viszonylag jó volt az órák elosztása, így újabb műveket tanulhattam meg, s a koncertekre is becsülettel fel tudtam készülni. Többek között Kabalevszkij, Hacsaturján, Brahms, a már említett Hartmann hegedűversenyeit játszottam Amerikában és Európában.
Jókor döntöttem visszavonulásomról, mert a koncertről hazafelé menet elcsúsztam, és a karomra estem, az orvosok súlyos kéztörést állapítottak meg. Azért most sem szakadtam el a kultúrától, sokat olvasok, rengeteget hallgatom a fiatalabb generáció játékát, s felkaroltam két tehetséges fiatalt is. Úgy érzem, van mit átadnom…
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
szóljon hozzá!