Makkay József
2019. január 05., 12:402019. január 05., 12:40
2019. január 05., 12:402019. január 05., 12:40
A Kolozsvárhoz közeli, mintegy ezer lelkes kalotaszegi faluban, Magyarfenesen, tavaly két gyerek született, két házasságot kötöttek, miközben 14 embert temetett a református lelkész. A zömében magyar falu statisztikája nem lóg ki a kalotaszegi sorból, és Erdély többi részén sem jobb a helyzet. Példaként mégis azért emelem ki e jómódú kalotaszegi falut, mert a többségében jó mesteremberekből álló magyar férfiak többsége Nyugat-Európában dolgozik – van, aki havi több ezer eurós fizetésért –, a számottevő anyagi gyarapodás azonban csak házakban, anyagi jólétben tükröződik, gyerekvállalásban nem. És ezzel meg is dől az a sokat hangoztatott erdélyi, romániai mítosz, hogy a fiatalok a szegénység miatt nem vállalnak gyereket. Ha ez igaz lenne, akkor Európa egyik leggazdagabb országában, Németországban magas lenne a népszaporulat, Albániában pedig alacsony. De éppen fordítva van: a német szaporodási mutatók szinte a legrosszabbak kontinensünkön. Ahogyan a romániai adatok is, ahol a népességfogyás évről évre rekordot dönt.
Olcsó vigasz, hogy magyar demográfiai szakemberek szerint a magyarság népszaporulata egy fokkal jobb, mint a románságé. De ez legfentebb statisztikákban mérvadó, ettől még fogyunk. Az évtizedekkel ezelőtt magas népszaporulatot felmutató székelyföldi falvak is alábbhagytak, egyre több helyen fogyunk, vagy jó esetben „nullszaldós” az egyenleg. A két kezemen megszámolhatnám az olyan erdélyi magyar településeket, ahol növekvő tendenciát mutat a gyerekszületések száma. Az egyik ilyen település a Szilágycseh szomszédságában fekvő szilágysági Désháza. Ez a lélekszámban ma is gyarapodó színmagyar falu adta az ötletet két évtizeddel ezelőtt Csép Sándor egykori tévés újságírónak és Molnár Kálmán zilahi református esperesnek, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület keretében elindítsa az Áldás, népesség! mozgalmat, amely több konferenciát is megért, a gyergyószentmiklósi EMI-táborban pedig évről évre visszatérő előadásokat eredményezett. Ám a történelmi egyházak és az erdélyi magyar politikum közömbössége miatt nem alakult ki belőle olyan mozgalom, amely a családok szintjén is éreztetné hatását.
Ilyenkor, év elején Erdély-szerte szószékek százairól hangzik el a lelkészi összegzés az elmúlt esztendő gyarapodásáról vagy veszteségeiről. Sok településen anyagiakban gyarapodnak a gyülekezetek a magyar kormány rekordokat döntő anyagi támogatásának köszönhetően is. Ennek „humán” vetülete, népszaporulati vonzata azonban még várat magára. Templomokat, gyülekezeti házakat ugyanis nem a hetven- és nyolcvanéves nemzedékeknek kell tatarozni, építeni, felújítani, hanem a jövő generációinak, akik itthon érzik magukat, itt teremtenek jövőt, itt vállalnak házasságot és gyerekeket. Ez egyelőre csak elképzelés.
Abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb megfordul a trend, és a szószékekről nemcsak anyagi, hanem lélekszámbeli gyarapodásról is elhangzanak biztató lelkipásztori statisztikák.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!