Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor

– fejtette ki.

A 16. században Martinuzzi Fráter György építtette várban működő szamosújvári börtönben – ahol egykor Rózsa Sándor is raboskodott – jelenleg egyedüli magyar lelkészként szolgáló Szabó-Salánki Tibor elmondta, a börtönlelkészi szolgálat megkezdéséhez az Erdélyi Református Egyházkerület jóváhagyására volt szükség, a püspökségtől kapott felhatalmazás tette lehetővé számára, hogy bekapcsolódjon a börtönmisszióba.

Az első börtönlátogatásokra vegyes érzésekkel emlékszik vissza. Mint mondta, tisztában volt azzal, hogy a szamosújvári börtön Románia egyik legszigorúbban őrzött intézménye, ahol súlyos bűncselekmények miatt életfogytiglanra ítélteket is őriznek. „Ez óhatatlanul félelmet is keltett bennem: attól tartottam, hogy veszélynek teszem ki saját magam és a családom is, hiszen sokak beszámolói szerint a börtönök világában a rosszindulat, sőt akár a zsarolás sem ismeretlen jelenség. Ezzel együtt azonban erősen jelen volt bennem a tenni akarás. Úgy éreztem, Isten eszközeként reményt vihetek oda, ahol a reménytelenség uralkodik, és ez a belső indíttatás felülírta a kezdeti félelmeket” – mesélte a lelkipásztor.

A foglalkozások jellemzően istentiszteleti formában zajlanak, ugyanakkor rendszeresen tart egyéni beszélgetéseket is, ugyanis azt tapasztalja, hogy ezek során a fogvatartottak jobban megnyílnak, és őszintén beszélnek azokról a lelki terhekről és mindennapi nehézségekről, amelyekkel szembesülnek.

„Sokszor elmondtam már a kérői gyülekezetben is, hogy bárcsak annyira várná mindenki az igehirdetést, mint ahogyan a börtönben ülők várják ezeket az alkalmakat.

– mutatott rá a Kolozs megyei faluban szolgáló lelkipásztor.

„Hogy milyen üzenetre van leginkább szükségük a fogvatartottaknak, az nagyban függ attól, ki miért és mennyi időre került börtönbe. Van, akinek elsősorban vigaszra van szüksége, másoknak reményre. A legtöbben azonban Isten kegyelmére szomjaznak. Amikor megértik, hogy ez a kegyelem rájuk is érvényes, és hogy Isten feltétel nélkül szereti őket, sokaknál szemmel látható érzelmi változás történik. Különösen igaz ez azokra, akik életfogytiglani büntetésüket töltik. Ők gyakran pontosan tudják, hogy földi életükben súlyos hibákat követtek el, mégis kapaszkodót jelent számukra az a felismerés, hogy a mennyei életre nézve még van remény” – mondta a lelkipásztor.

– mondta a református lelkész.

Hozzátette, tapasztalatai szerint a börtön sokak számára olyan határhelyzetet jelent, amelyben nyitottabbá válnak Krisztus üzenetére is, több csoportos alkalmon is elhangzott, hogy a bezártság idején azok is rátaláltak a hitre, akik korábban egyáltalán nem álltak kapcsolatban Istennel.

A református lelkipásztor kitért arra is, a börtön sorstársi közösséget is teremt. Mint mondta, a a szamosújvári intézményben hozzávetőleg hatvan magyar anyanyelvű fogvatartott tölti büntetését, közöttük nemcsak reformátusok, hanem katolikusok, unitáriusok, adventisták, baptisták és Jehova tanúi is vannak. „Emlékszem, egy alkalommal szemtől szembe ültem valakivel, beszélgettünk, és elkezdett nagyon sírni. Megkérdeztem, mi az, ami kiváltotta benne ezt az érzést, és azt válaszolta:

Hozzátette, tapasztalatai szerint kényszerközösségben is lehet jó közösséget építeni, nagyon szoros kapcsolatok is kialakulhatnak a fogvatartottak között: emlékeztetik egymást, ha valami esemény lesz, nehogy lemaradjanak róla, vigaszt és reményt adnak egymásnak, és az is jó érzés számukra, hogy tudják, van valaki, aki imádkozik értük. Megjegyezte, a szabadulóknak mindig a lelkükre köti: kapcsolódjanak egy gyülekezethez vagy közösséghez, mert az ember társas lény, csak közösségben tud kitartani a jó úton.

Elmondta, a legnagyobb kihívást számára az jelenti, nem mindig sikerül a börtönben hagyni azokat a terheket, amelyekről az ott-tartózkodók mesélnek, ugyanis lelkészként akarva-akaratlanul empátiát érez a fogvatartottak és hozzátartozóik iránt, és sokszor azon kapja magát, hogy az érintettek sorsán töpreng.

Tapasztalatai szerint a más felekezetekhez tartozó kollégák – például a román anyanyelvű neoprotestáns lelkészek – gyakran visznek be csomagokat a fogvatartottaknak, különösen az ünnepek előtt, tisztálkodási szereket vagy kisebb ajándékokat, hogy éreztessék velük: nem feledkeztek meg róluk. „Szükség lenne arra, hogy a magyar anyanyelvű fogvatartottak is rendszeresen kapjanak ilyen jellegű segítséget, van, akinek például szemüvegre van szüksége, hogy olvashasson, vagy más eszközökre, amelyek lefoglalják és segítik a mindennapjait. A börtön vezetőségével az együttműködés lehetővé teszi, hogy tisztázzuk, mit lehet bevinni, és miben tudnánk valóban segíteni a fogvatartottakon” – mutatott rá.

Megjegyezte, a református egyház részéről lenne nyitottság a támogatásra, de a jelenlegi gazdasági helyzet korlátozza a lehetőségeket,

„Továbbá jó volna, ha több lelkipásztor vállalna börtönszolgálatot, ezt szorgalmazza az Erdélyi Református Egyházkerület is. Jelenleg Szamosújvár és Beszterce mellett többek között Marosvásárhelyen és Nagyenyedben is működik magyar nyelvű börtönmisszió, de nagyon fontos lenne, hogy minden fogvatartási intézményben jelen legyen magyar nyelvű lelkipásztor. Sok fogvatartottnak, amikor megtudja, hogy új börtönbe költöztetik, az az első kérdése, hogy vajon van-e lelkipásztori szolgálat azon a helyen, mert ez biztosítja számára a közösséghez tartozás érzését” – hangsúlyozta.

korábban írtuk

Túlzsúfolt börtönök, magas fogvatartotti arány: Magyarország az uniós statisztikák élén, Romániában javul a helyzet

Az Európai Unióban 2023-ban ismét emelkedett a fogvatartottak száma, elérve a félmilliós létszámot. Magyarország a 2. helyen áll a fogvatartottak arányát tekintve, miközben Románia látványos javulást mutat a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése terén.