Tunéziai nyaralás: Tabarka, a tarka város

Taxival a tunéziai sivatagban

Hosszú út várt ránk, szállodánktól mintegy kétszázötven kilométert kellett megtennünk. Tapasztaltuk, a kialakított luage-rendszer, a kisbuszok hálózata gyors, és jól működik. Amint megtelik egy kilenc személyes jármű, indítják is. A főváros, Tunisz mellett taxinkkal elhaladva oly nagy volt a sivatagi por a levegőben, hogy alig lehetett látni. A nagyvárostól nem messze átkeltünk a Medjerda folyón, az egykori Bagradán, ami a pun háborúk idején történelmet írt.

Ahogyan észak felé haladtunk, nagyot változott a táj. Az országnak ez a része teljesen más képet mutat, mint az olajfaligetes keleti, nem is szólva a sivatag rózsáját – a megkövesedett homokot – „termő” déli homoksivatagról.

Álomittas őr a korai keresztény templomban

Ezen a területen, lévén erdős fauna, felvirágzott a fafaragás. Tabarkában utca hosszan láthattunk standokat, de árusaik üzleti véna híján voltak, a két szem külföldi láttán sem bújtak elő valahol kényelmesen végzett sziesztájukból. Az alkotók kezéből időnként sajátos műalkotások kerülnek ki, így fényképezhettem például faragott-festett Che Guevara fejet is. Tabarka, egykori nevén Thabraca jelentős föníciai, római kikötőváros volt. Rómába innen szállítottak fát, a cirkuszi játékokhoz vadállatokat, és mezőgazdasági terményeket, olívaolajat, gabonát. A korai kereszténység idején kiemelt püspöki székhely volt a település, az arab hódítók megjelenésével kezdett a város hanyatlani.

A Hotel France a Bourguiba elnökről – a francia uralom alól 1956-ban felszabaduló ország, a Tunéziai Köztársaság harminc éven keresztül regnáló első miniszterelnökéről – elnevezett utcában egykori államfők száműzetési helyeként szolgált. A régebbi bédekerben még az szerepel, hogy a kényszerű tartózkodás napjait emlékszoba őrzi. A jelenlegi recepcióstól érdeklődve kiderült, hogy a hotelt párszor átépítették, megszüntetvén a relikviákat.

A Genovai erőd története

A város szélén, a tengerparton egészen meghökkentő formációkat alkotott a természet. A tűhegyeknek hívott sziklaképződmények felé, s tovább is, hosszan vezetett egy kiépített sétány, ahonnan jól lehetett látni az öböl túlsó partján magasodó hegy tetején az úgynevezett Genovai erődöt. A valaha szigetként, a parttól nem messze fekvő földdarabot mára feltöltéssel összekötötték a szárazfölddel. Kanyarulata, homoksávja helyi családok strandolását szolgálja.

A hagyományos fazekasság után kutatva

Az erődöt elhagyva a kikötői séta után Sejnane falu felé vettük az irányt, mert hírek szerint ősi technikával működő fazekas műhelyek találhatók ott. Sajnos a településen nem láttuk ennek jelét, így mutogatás alapján pár kilométerrel odébb, az út mellett láthattunk meg fazekas termékeket áruló asszonyokat. Egyiküknél megállva szemügyre vettük az eladásra szánt portékákat. Ő és gyermekei rendkívül intenzíven invitáltak befelé a házukhoz azzal, hogy ott több mindent tudnak mutatni. Az édesanya nem tudott franciául, pedig Tunéziában kötelező ezt a nyelvet tanulni. Tízéves forma kicsi lánya próbált bennünket vásárlásra rábeszélni.

Abból kis darabot letörve, elkezdett beledolgozni egy szemünk láttára porrá őrölt törött cserépedényt. Kis tálkát formált. Hol a kemence? – érdeklődtünk. Erre a ház mellé vezetett, egy rendkívül piszkos, szeméttel borított udvaron keresztül, ahol a földön tűzrakás nyomait láthattuk. Lehelyezett egy tehénlepényt, arra rátette a tálkát, s befedte két másik tehénlepénnyel. Mutatta: így készül a fazekas áru. Bevezetett a házba, ahol egy kis szobában sorakoztak az alkotásaik. Öltözetük is szegénységet sugallt, ezért meglepő volt a ház mérete, s a külső borítás fényes csempéje. Az általuk készített tárgyak azonban rusztikusan szépek, ízlésesen díszítettek voltak, a legtöbb piacon megállták volna helyüket.

A földúton kiballagva persze a többi árus asszony is vásárlásra biztatott, de akkor mi már egy natúr színű, primitív geometriai és halmintákkal díszített tál tulajdonosai voltunk. Szomorú azonban, hogy a hagyományos fazekasság után kutatni kellett, hogy nincs megszervezve a hagyományok megőrzésének módja, terjesztése. Vagy csak mi nem akadtunk rá? Nem hiszem, mert egy kedves arab ismerős, aki Tabarka felkeresését ajánlotta nekünk, beszélgetésünk során a hagyományok eltűnésén, a rájuk való oda nem figyelésen borongott. Hosszú idő óta járva az országot magunk is megtapasztaltuk, hogy például az általunk kedvelt kosarakból is egyre nehezebb műanyag „alkatrész” nélkül valót, csak természetes anyagból készültet találni.

Tengerparton, szeméthalmok között

Sejnanéból egy kanyargós, erdőn keresztül vezető úton, ahol egy lélek sem járt, lejutottunk Sidi Mechrigbe, a tengerpartra. E tájon családi kis öblök sorát, az elvonulás lehetőségét hirdetik. A szerpentinről letekintve idillinek tűnt a táj. A mélyben meghúzódó homokos partszakasz hívogató képet mutatott, s a lenyugvó nap fényében kirajzolódó római kori rom is vonzónak tűnt.

• Az öbölhöz leérve azonban nagy csalódás ért bennünket.

• Egy felirat azt hirdette: „Copacabana”, de Rio de Janeiró hosszan elnyújtózó világhírű strandjának nevét kár volt kölcsönvenni, ilyen szennyezett tengerpartot még sehol sem láttunk.

• A homokban mezítláb nem lehetett haladni, mert lépten-nyomon műanyag palackokba, halászháló-darabokba, mindenféle szemétbe botlott az ember.

• A római kor maradványa gondozatlanul hanyatlott az azt nyaldosó hullámok közé.

• De mindez nem zavarta a folyamatosan érkező helybéli családokat, akik vígan piknikeztek a szeméthalmazok között.

A lenyugvó nap fényénél hagytuk el a tájat. Visszafelé utunk nagyon hosszúra sikeredett, mivel sofőrünk nem találta az autópályára vezető utat. Késő este hajthattuk álomra fejünket, azzal a gondolattal, hogy mennyivel tarkább, sokszínűbb, tisztább, s ezáltal vonzóbb lehetne Tabarka és környéke.

korábban írtuk

Irány Cap Bonba taxival – a legkönnyebben Tunézia vészelte át a koronavírus-járványt

Jó hírek érkeznek Tunéziából. A pusztító járvány elkerülte az észak-afrikai országot, s a vendéglátása is készen áll az érkezők fogadására. Az északi országrész egyik legvonzóbb része a Cap Bon (Jó Fok), amely Olaszországhoz legközelebb eső területe.

korábban írtuk

Morvaország fővárosa, Brünn-Berén-Brno látnivalói magyar szemmel

Csehország második legnagyobb városába, Brnóba – németül Brünnbe, magyarul Berénbe – utaztunk. Brno 2017-ben nyerte el az UNESCO által adományozott zene városa címet.