Spitzbergák a sötétség előtt

Október 27-én éjszaka átállítjuk az óráinkat: hivatalosan is kezdetét veszi a téli időszámítás. Számunkra ez csupán minimális eltérést jelent az addig megszokottól, ám Európának van egy olyan vidéke, ahol az október végével évente bekövetkező változás korántsem elhanyagolható. A jeges-tengeri Spitzbergák-szigetcsoport (norvég nevén Svalbard) lakói október 26-tól február 15-ig teljes sötétségben élnek, eddig tart ugyanis a sarki éj, amikor az itt élők számára a rendszeresen visszatérő északi fény (aurora borealis) jelenti az egyedüli természetes fényforrást. Az érem fényes oldala azonban az április 20–augusztus 23. közötti időszak, amikor a napkorong egyetlen pillanatra sem bukik a horizont alá. Érdemes leszögezni: korántsem csak egy maroknyi emberről beszélünk, a Spitzbergákon mintegy 2800 ember él, működnek ott óvodák, iskolák, sőt egyetem is.

Európa legnagyobb vadonja

A Spitzbergák négy szigetből álló csoportja félúton fekszik a Nordkapp – Európa legészakibb, közúton megközelíthető pontja – és az Északi-sark között, az északi szélesség 74. és 81. foka között. A Svájcnál mintegy kétszer nagyobb terület kétharmadán terül el Európa legnagyobb vadonja: a hét nemzeti park, hat vadrezervátum és 15 madárrezervátum együttes területe mintegy 40 ezer négyzetkilométer. A szigetvilág 1925 óta tartozik Norvégiához, azóta tartózkodik állandó norvég kormányzó (Sysselmannen) Longyearbyenben, a fővárosban. A szigetek területének mintegy 60 százalékát hómező és jég borítja, ennek ellenére az éghajlat szokatlanul kellemes, köszönhetően a Spitzbergák-áramlatnak. A Golf-áramlatnak ez az északra tévedt ága olyan éghajlatot eredményez a szigetek nyugati oldalán, amilyen az Északi-sarkkör felett 12 fokkal valójában nem is lehetséges: az átlaghőmérséklet mintegy 20 fokkal magasabb, mint más hasonló égövi helyeken. Míg máshol ezen a szélességi fokon örök fagy uralkodik, Longyearbyen kikötője az év nagy részében vízi úton megközelíthető.

A jégvilág központja

Bár Grönland és Kanada egyes részein élnek ennél északabbra is, a maga 2300 lakójával Longyearbyen az egyetlen valódi város ennyire északon. Rendkívül fejlett infrastruktúrával rendelkezik, minden lakosra több internetcsatlakozás, műholdas- és kábeltévé, illetve telefonvonal jut. Megtalálható minden üzlet és szupermarket, működnek óvodák, iskolák és egyetem is. A város kórházzal, sportcentrummal, uszodával, kulturális központtal, mozival és több múzeummal is büszkélkedik, mi több, hetilap is megjelenik. Rendszeres városi buszjárat közlekedik, magas a gépkocsik aránya is a településen. A „főváros” menetrend szerinti repülő-, illetve hajójáratokkal közelíthető meg, az utóbbi 10-15 évben egyre inkább felkerült a legegzotikusabb turisztikai célpontok listájára.

A hihetetlenül fejlett infrastruktúra két legszembeötlőbb példája a már említett egyetem (UNIS – University Centre in Svalbard) és a növény-génbank (SGSV – Svalbard Global Seed Vault). Utóbbi 2008 óta működik azzal a céllal, hogy biztonságos megőrzési helyet teremtsen a Föld kevésbé biztonságos helyein lévő génállomány intézményei számára. Jelenleg mintegy 200 millió darab magot őriznek itt, ami az emberiség élelmezésére felhasználható növények mintáinak 35 százalékát jelenti. Kétezer stratégiai fontosságú élelmiszer előállításához szükséges növény genetikai készleteit is itt tárolják. Az egyetem 1993-ban létesült, és elsősorban a nemzetközi sarkkutatást szolgálja. Az egyetemről kilépő diákok és kutatók a szó szoros értelmében az arktikus vadonban találják magukat, és azonnal hasznosíthatják tudásukat. A 350 egyetemista számára az előadásokat angol nyelven tartják.

Svalbardot egyébként a sarkkutatás Mekkájaként is emlegetik, hiszen a Spitzbergák-áramlatnak köszönhető megközelíthetősége révén a szigetek már több mint száz éve alaptáborként szolgáltak, majdnem mindegyik, az Arktiszra és az Északi-sarkra induló expedíció számára. Nansen, Amundsen és Nobile expedíciójának történetét külön szakirodalom tárgyalja, Longyearbyen múzeumai is világszínvonalú kiállítási anyaggal várják az érdeklődőket. Az egyetem szakemberei pedig minden nemzetközi projekt meghatározó szereplői.

 Jegesmedvék birodalmában

A Spitzbergák állatvilága rendkívül változatos, az állatok többsége védett, ami érdekes, sokszor igencsak veszélyes együttélési szabályokat feltételez emberek és állatok között. Itt élnek a sarki csérek, amelyek évente kétszer teszik meg az Északi-sark–Déli-sark távolságot. Költési időszakban meglehetősen agresszíven viselkednek, gyakran megtámadják a gyanútlan sétálót, éles csőrükkel megpróbálnak a fejébe csípni. Külön táblák ismertetik a védekezés módját: egy botot kell a fej fölé tartani, akkor a madarak annak a végét támadják az ember feje helyett. Ez az egyedüli védekezési mód, a madarak ugyanis védettek, bántani nem szabad őket.

Négy emlősfaj is található a szigeteken: a svalbardi mezei egér, a sarki róka, a svalbardi rénszarvas és nem utolsósorban a jegesmedve. A jegesmedvék a sziget jelképei, számuk mintegy 3000 körül mozog. Ha a Föld jegesmedve állományát 20-25 ezer egyedre becsülik, a Spitzbergákon élő állomány nem elhanyagolható. Az utóbbi évtizedek visszatérő témája az Északi-sarkkör jegének soha nem látott zsugorodása, ezzel együtt a jegesmedvék életterének csökkenése, esetleges majdani megszűnése. Ezért aztán Svalbard jegesmedvéi különleges bánásmódban részesülnek. Norvégia kormánya az elmúlt két évtizedben jelentős erőfeszítéseket tett a jegesmedvék megfigyelésére és megóvására. Több mint ezer állatot jelöltek meg, rendszeres a különböző korú egyedek befogása és orvosi ellenőrzése, az anyaállatok műholdas követése. Mindezek eredményeként jelentősen megnőtt a jegesmedvék száma a Spitzbergákon: minden lakosra jut legalább egy jegesmedve. Az együttélés nem problémamentes, a természet ezen csúcsragadozói ugyanis meglehetősen agresszívek. A helyieknek elővigyázatosságból puskát kell hordaniuk a városokon kívül, de a fegyvert csak önvédelemből használhatják.

„Medvével találkozni nagy szerencse, nem találkozni vele, még nagyobb” – tartja egy mondás, de ez nem érvényes a Spitzbergákra. Itt ugyanis veszélyei ellenére (vagy éppen azért) az idelátogató turisták legfőbb vágya, hogy megpillanthassák, vagy éppen lefilmezhessék az Arktisz szimbólumait. Erre meg is van minden esélyük, az utca végén ugyanis már a medvék világa kezdődik. A jegesmedve-ember találkozáskor soha nem tudni, mi fog történni. Az állat szemérmesen elhúzódhat, de támadhat is. A Norwegian Polar Institute felmérései szerint évente mintegy öt jegesmedvét kell kilőni önvédelemből. Az elővigyázatossági intézkedések ellenére egy-két halálos támadás is előfordul. Az elkövetők általában kölykeiket védelmező anyák, sérült, idős példányok, de lehetnek kíváncsi fiatal egyedek is. Az ide látogató turisták alapos felkészítőben részesülnek, emellett fegyveres kísérők is védelmezik a csoportokat. A legfontosabb azonban a vadonban való táborozás szabályainak betartása.

Miközben a Spitzbergákra látogató turisták száma évről-évre nő, Norvégia kormánya hadat üzent a globális gazdasági- és környezeti folyamatoknak. A norvégok eltökélt szándéka, hogy megóvják ezt a nem mindennapi életteret, ennek érdekében már 2007-ben kérelmezték a szigetvilág UNESCO világörökségi védelmét, és több mint egy évtizede „Földünk egyik legjobban védett vadonjaként” kezelik Svalbardot.