Az EP a román és szlovák államnak falaz

Krivánszky Miklós, Brüsszel

A brüsszeli közmeghallgatás tárgya az egyházaktól máig visszatartott különböző ingatlanok – templomok, középületek, iskolák, árvaházak, kollégiumok, erdők, legelők, szántóföldek – ügyét helyezte előtérbe, mivel ezeknek az állami bitorlása hatalmas gazdasági hátrányt okoz nemcsak az érintett egyházaknak, hanem a magyar közösségeknek is. Amíg Romániában az államvallásnak számító ortodox egyház nem lett az államosítás áldozata, Szlovákiában a felekezeteket sújtó elkobzások minden egyházra kiterjedtek, így a restitúciós gyakorlat révén másként került vissza a vagyon a volt tulajdonosokhoz. A szlovák katolikusok, lutheránusok, izraeliták zökkenőmentesen érvényesíthették jogaikat, de a magyar egyházként elkönyvelt református felekezet a Beneš-dekrétumok áldozata lett, máig nem kapta vissza teljes vagyonát. A görög katolikusok Szlovákiában a kisebbségi egyházakhoz tartoznak, tagjai ruszinok és magyarok, vagyonukat 1948 után a pravoszláv egyház bitorolta és csak nagy nehézségek árán és részben tudták visszaszerezni.

Román félretájékoztatás

Tőkés László hangsúlyozta: az Európa Tanács, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, valamint más nemzetközi intézmények többszöri felhívása ellenére Románia sem nemzeti, sem nemzetközi vállalásainak nem hajlandó eleget tenni, „a magyar kisebbségi egyházaktól elkobzott kétezernyi ingatlannak még a felét sem volt képes visszaszolgáltatni”. A román állam a tisztességes rendezés helyett diplomáciai félrevezető hadjáratot indított egy szóbeli jegyzék („non-paper”) terjesztésével a nyugati országok nagykövetségein, amelyben felsorolja a már visszaadott ingatlanokat és azokat párhuzamba állítja a magyarországi románság sérelmeivel, a kommunista magyar állam által elkobzott ingatlanok listájával, többek közt a román ortodox egyház tizenegy követelésével és a Gojdu Alapítvány ügyével. Az erdélyi politikus szerint ez a gyakorlat elfogadhatatlan, amely a saját állampolgárait sújtó diszkriminációt egy másik ország saját állampolgárainak vélt sérelmeivel próbálja igazolni. A megtévesztő román állítások megcáfolása és a valós helyzet ismertetése céljából konferenciára került sor a múlt hónapban Bukarestben, amelyen az akkreditált külföldi diplomaták is nagy számban jelen voltak. A kérdés naprakész tálalása érdekében készült el az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában kiadott angol nyelvű Fehér könyv, amelyet Ballai Ferenc Zoltán ismertetett. A kötet célja, hogy tömören tájékoztasson a mára kialakult helyzetről, a történelmi előzményekről, a jogi háttérről, a hivatalok és a bíróságok magatartásáról és az ingatlanok számáról. Rámutat arra is, hogy a bíróságok rendszeresen úgy döntenek, hogy a szántók, földek, erdők, legelők nem az egyház tulajdona, de megesik ez iskolai épülettel is. A 2001/501-es törvény alapján kezdetben jó döntések születtek, a NATO- és EU-tagsággal megváltozott a román magatartás, de hamar lelassult és megnehezült a procedúra. A tulajdonosok sokszor nem rendelkeznek a kellő okmányokkal – az egyházak archívumait sem adták vissza, megakadályozva ezzel a bizonyítás lehetőségét. Amennyiben a restitúciós bizottság visszaadja a tulajdont, a helyi önkormányzat megtagadja annak tulajdonba helyezését, az ügyet peres útra tereli. Gyakori a hivatalnokok megfélemlítése, amennyiben azok a földhivatalokban bejegyeznék a régi tulajdonosokat. Nem ritka, hogy a református egyházat feljelentik okmányhamisítás címén. Az egy tollvonással egy éjszaka alatt elkobzott egyházi vagyonokat központi akarat alapján tartja vissza a román állam, ami ellentétes az EU szabadságjogokról szóló okmányával, annak a vallásszabadságot szavatoló 10. cikkelyével és a magántulajdonhoz való jog 17. cikkelyével, fogalmazott a volt református püspök, Tőkés László.

A Szent Benedek rend kálváriája

A szlovákiai állapotok megértéséhez a Szent Benedek rend elbitorolt ingatlanjának a sorsát ismertették Brüsszelben. Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát az oroszvári Lónyay-kastély elkobzását a jogtiprás iskolapéldájának nevezte, mondván, az önkény alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A Lónyay-házaspár oroszvári kastélyukat és az ahhoz tartozó majorságot hivatalos végrendelkezés keretében még a háború befejezése előtt a pannonhalmi benécésekre hagyták. Az 1947-es párizsi béke értelmében Oroszvár Csehszlovákiához, a major Ausztriához került, a csehszlovák hatóságok a németek és magyarok ellen hozott Beneš-dekrétumok alapján konfiskálták a kastélyt 1948 májusában, annak magyar tulajdonosára, Lónyayra hivatkozva. Stefánia hercegnő a belga királyi ház sarjaként nehezen sorolható a magyarok közé, de ezt a hatóság buzgalma nagylelkűen nem vette figyelembe. Az osztrák területre került ingatlanrész a jog és az ugyanazon végrendelet értelmében az apátság tulajdona lett. Amit Ausztria tiszteletben tart, azt Szlovákia ma is elutasítja. A szlovák bíróságok alaptalannak ítélték az apátság 1994-ben benyújtott restitúciós igényét, mivel álláspontjuk szerint az nem tartalmazta a törvényben előírt alaki kellékeket. A szlovák legfelsőbb bíróság elutasítása jogalapot adott arra, hogy az ügyben nemzetközi fórumhoz lehessen fordulni, így került sor 2013-ban egy petíció beterjesztésére, amelynek tárgya a jogfosztás szlovákiai fenntartása. A PETI 2014-ben nem fogadta be a petíciót, döntését nem indokolta meg, csak annyit közölt, hogy szerinte nem kapcsolódik az Európai Unió tevékenységi területeihez. Ez ellen a magatartás ellen a bencések pert indítottak az Európai Parlament ellen, hivatkozva egy olyan ítéletre, amelynek értelmében „a petíciót beterjesztő polgárt olyan helyzetbe kell hozni, hogy megérthesse azokat az okokat, melyeknél fogva az Európai Parlament befogadhatatlannak minősíti a petíciót”. A Lisszaboni szerződés értelmében alapjogról van szó, amit a demokrácia közvetlen eszközeként kell tekinteni.

Unió: egyre többen ábrándulnak ki belőle

A beszámolókat követő vitában Tőkés László reményét fejezte ki, hogy Csáky Pál, a PETI egyik alelnöke még több figyelemmel kíséri majd a petíciók sorsát. Sógor Csaba a szászok és zsidók romániai ingatlanjai körül kialakult helyzetre hívta fel a figyelmet, Balczó Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a nemzetek közösségét rá kell bírni saját elveinek és értékeinek a betartására, Gál Kinga szerint egyre nagyobb azon polgárok száma, akik kiábrándulnak az Európai Unió politikájából, aminek súlyos következményei lehetnek. Az egyik hozzászóló megemlítette, hogy felvidéki viszonylatban még a csatlakozási folyamat idején voltak nem magyar kezdeményezések az egyházi és magántulajdon restitúciónak kikényszerítésére az EP-ben, amit Csáky Pál nyolcévnyi miniszterelnök-helyettesként nem támogatott. Tőkés azt indítványozta, hogy ajánlásaikat juttassák el a petíciós bizottsághoz. A rendezvényen egy közel harminctagú erdélyi látogatócsoport vett részt, akiket Schöpflin György, valamint Cristian Preda néppárti képviselők az unió tevékenységét bemutató szeminárium keretében üdvözöltek.

Eltussolt uniós petíciók
Az erdélyi magyar egyházi vagyon kérdésében és a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében már 2012 őszén petíciót nyújtott be id. Lomnici Zoltán jogász, Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az EP Petíciós Bizottságához, amelyet a testület elutasított. Ennek következtében 2015-ben újabb beadványra került sor Lomniczi Zoltán és Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadó-tanácsosa révén a PETI-hez, amely azt elfogadta ugyan, de azóta sem bocsátotta politikai vitára. Ez ellen jogi orvoslást kezdeményeztek az Európai Bíróság azon döntésére hivatkozva, hogy sérült az európai polgárok petíciós joga. A magyar egyházak abban reménykednek, hogy a bíróság a PETI-t a kérdés tárgyalására kötelezi.