
Miklós Gyuri számára a vallásoktatás és a zene csend és zaj egyensúlya
Fotó: Facebook/Miklós Gyuri
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nem csak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele folytatott beszélgetésünk során hitről, zenéről, küldetésről vall, továbbá arról is, hogy miként válhat a dal közösségformáló és missziós eszközzé.
2025. december 26., 08:552025. december 26., 08:55
2025. december 26., 09:132025. december 26., 09:13
– Ha Miklós Gyuri neve kerül szóba Kolozsváron, elsősorban mindenki a zenészre gondol. De kevesen tudják, hogy te vallástanár vagy. Hol tanítasz, milyen iskolákban fordultál meg?
– Jelenleg a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanítok fél normával, miután decembertől szüneteltetem a Báthory István Elméleti Líceumban levő másik felet. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, valamint a Horea Általános Iskolában is tanítottam, ott kezdtem a tanárkodást 1996-ban.
– Hogyan szerezted a zenei tudásodat?
– Annak idején nem igazán voltak oktatóanyagok: az ember elment egy tanárhoz vagy autodidakta módon tanult hangszeren. Bár voltam pár órán, nagyrészt autodidakta módon tanultam, ahogy az 1990-es évek elején sokan. Fül a kazettofonon, újra és újra visszatekerve a tanulmányozandó dalt, ameddig összeállt.
– Mennyire lehet összeegyeztetni e két tevékenységet, a vallásoktatást a „fergeteges bulikkal”?
– Csend és zaj egyensúlya. E kérdés valóban sokszor elhangzott már. És természetesnek is találom, hogy az ember fejében nem áll össze egyből, ha ismeri egyik tevékenységem, s hirtelen hall a másikról – nehezen összeegyeztethetőnek tartja. Pedig alapvetően mindkét dolog lelki természetű. Mert
Egyébként hétközben is „tépem” a húrokat, amikor vallásórán énekelünk a gyermekekkel. A zenélések, fellépések előtt is elcsendesedek pár pillanatra, hogy érezzem „megérkezettnek” magam, hogy teljes test-lélek harmóniában tudjam végezni – akár vallásóráról, akár koncertről van szó. Mosolyt, jókedvet, hitet, barátságot, szeretetet és reményt adni – ezzel tudnám megfogalmazni a küldetésem, és ezek minden tevékenységemben jelen vannak.
– Milyen koncerteken szoktál fellépni, mit szeretsz a legjobban?
– Legkissebb buliktól a legnagyobb bulikig mindenhol megfordulok, és persze a gyermekműsorok. Van egyéni előadásom is, szórakoztatni is járok egyedül, párban dobossal vagy teljes zenekarral. A Gitárest produkció nagy teret enged e variálhatóságnak. Néhány alkalommal – igaz, ismerősnek vagy barátnak – lagzin is felléptünk.
– Egyesek a zenét missziós eszköznek tartják. Te miként tekintesz rá?
– Mindenképp annak tekintem! És itt nemcsak a kimondott vallásos vagy dicsőítő dalokra gondolok, hanem minden olyan dalra, amely értéket közvetít. A közös dalolás során a közönségből közösség lesz.
– Volt-e arra példa, hogy a zenész Miklós Gyuri miatt valaki(k) közelebb került(ek) Istenhez, templomhoz?
– Igen, volt. Többször kaptam visszajelzést. A legmeghatóbb egy régi tanítványom története, aki régóta él Hollandiában. Amúgy egyik nem titkolt célom is ez. A kereszténység nem egy önmagába forduló, rózsafüzért morzsolgató, rítusokban létező vallás, a kereszténység ugyanis élet, sőt, ÉLET! A mindennapi, a „tesszük a dolgunkat”-tól el egészen a „szórakozunk” részhez is. Nem egy zárt térben, közösségben kell csak kereszténynek maradni, hanem a mindennapi életben, az egyszerű hétköznapokon. Mert az élet nagy része ebből áll: egyszerű hétköznapok és egyszerű kis cselekedetek. Ha ezekben sikerül kereszténynek lenned, akkor az valóban lehet példa mások számára is.
– Milyen típusú zenét szeretsz játszani, énekelni? És milyent hallgatsz otthon szabadidődben?
– Mindenféle zenét szeretek játszani, szívemhez legközelebb azonban a blues áll, mint műfaj. És természetesen azok a dicsőítő dalok, amelyekben lelkem megtalálja az utat a Mindenhatóhoz. Otthon kevésbé van időm zenét hallgatni, de sokszor megy a háttérben meditációs zene (szigorúan 432 Hz-es), ez pozitív töltetet tud adni. Konkrétan zenét hallgatni leginkább autózás közben szoktam, többnyire bluest, nagy kedvencem
– Van-e kedvenc dalod?
– Nincs, egyetlen dalt nem tudnék kiemelni. Sok kedvenc dalom van, minden olyan dal, amelynek van mondanivalója és azt a hangok, dallamok meg tudják tartani, netán feljebb emelni.
A zenész kedvenc hangszereivel
Fotó: Facebook/Miklós Gyuri
– A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Fő téri nagyszínpadon is koncerteztél. Milyen érzés volt látni, hogy többen voltak, mint egyes „befutott”, „névvel” rendelkező együttesek koncertjén?
– Hát az eszméletlen érzés volt! Ennyi ember előtt egyszerre még nem léptünk fel a Gitárest nevű produkciónkkal. Fantasztikus, ugyanakkor felemelő érzés volt. Főleg, hogy nagyon jó közönség vett körül. Bekapcsolódtak és megszületett az a bizonyos „együtt-érzés”. Közel húszezer emberrel daloltunk együtt! Sokan mondták, akik a tér különböző pontjain álltak, hogy még leghátul is bekapcsolódtak, énekeltek, ünnepeltek velünk, mert valahogy a magukénak érezték mindezt. A Gitárest műfaja éppen ez: ahogy annak idején a tábortűz mellett, úgy akár többezres tömegben is ugyanazt az együvé tartozást megteremteni. Azzal viszont egy pillanatig nem foglalkoztam, hogy itt most többen vannak, mint ennél vagy annál. Soha nem hasonlítottam magunkat senkihez, a viszonyítási pontunk mi magunk vagyunk és a közönség. Ha létrejön az összhang, az tökéletes! Ott pedig összejött. Az egész fellépés magával ragadott, egy pillanatig nem kellett gondolkoznom azon, mit mondjak vagy mit tegyek. Folyt az egész, és ez felemelő tud lenni.
– Milyen helyekre jutottál el eddig Erdélyben?
– Sok helyen, helységben zenéltünk az évek folyamán, akár fesztiválokon, akár más rendezvényen. Nagyon szeretek olyan szórványhelyekre menni, ahol nem mindennapos a fellépés vagy előadás.
– Hogyan született a Mókázó együttes, kiknek szól? Hol léptek fel?
– Mikulás környékén külön programotok volt. Miről szólt?
– Szerencsés találkozás volt Kádár Zoltán Jánossal (Krampusz), vele készítettem egy közös műsort Hol lakik a Mikulás? címmel, ezzel járogattunk sok helyre. A Hol lakik a Mikulás? egy általunk írt mese, amely során a főhős, Országút Olivér a Mikulást különféle helyeken keresi. Természetesen ez is interaktív, játékokkal és dalokkal fűszerezve. A végére pedig kiderül, nem is annyira kint, mint inkább bent, a szívünkben kell őt keresni... Zoltánnal hamar egymásra találtunk, folytatjuk is a közös projektet, hamarosan készülünk is farsangra.
– Készülsz-e, készültök-e valamivel karácsonyra?
– Különösebben nem, karácsony a csendes és meghitt, otthoni, bekuckózós időszak, amelynek során feltöltődnek az „elemek”, január közepétől pedig minden újraindul.
– Az ember életében léteznek nehéz pillanatok, időszakok is. Te hogyan tudod ezeket kezelni: zenével, hittel, humorral? Vagy valami mással?
– Az élet szereti próbára tenni az embereket, nyilván magam sem vagyok ez alól kivétel. Igen, első a hit, ez átvezet az ilyen időkön. Az a tudat, hogy ezen most valami miatt át kell menni, majd később a tanulsága beépülhet az életünkbe. Hiszen attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy az életünk történéseit – jót, rosszat – integráljuk, és ebből lesz az egész. Tudom, hogy az Úr senkit nem hagy megkísértetni erején felül, és a legnehezebb pillanatokban is ott van velünk – ez nemcsak elmélet, ez nálam már mindennapi tapasztalat. Ugyanakkor a zene, amikor leülök és az érzéseimet eljátszom egy gitárszólóban, egy harmónia-sorban, az tükrözi az állapotomat. Ez is le tud venni azokból a terhekből, amelyek a lélekben felgyűlnek és nyomasztanak.
– Azt utóbbi időben fiaddal, Marcival is többször zenéltél együtt. Milyen érzés egy édesapának a fiával a színpadon lennie?
Azt hiszem, kevés akkora öröm és boldogság van, amikor látod, érzed, hallod a gyermekedet magad mellett énekelni. Ráadásul nagyrészt azokat a dalokat, amelyeken én is felnőttem – vagy felnőve ismertem meg –, és amelyekről úgy tartom, hozzájárulnak az én alakításomhoz is. Remélem, még hosszú közös színpadi utunk lesz.
Miklós Gyuri: ,,mindenféle zenét szeretek játszani, szívemhez legközelebb azonban a blues áll, mint műfaj"
Fotó: Facebook/Miklós Gyuri
– A keresztyénséget egyre inkább kifigurázzák, lenézik vagy akár üldözik is – immár Európában is. Hogyan jutott ide a társadalom szerinted? Érdemes-e vállalnunk a keresztyénségünket?
– Amikor egy társadalom fejlődéséből kiveszik a keresztény gyökereket, pontosabban elvágják tőle, sajnos ez az eredmény. Egy dekadens, Istentől távolságot tartó világ épül fel. Amúgy sokszor látom, hogy magukat ateistának tartók figurázzák ki a kereszténységet, Isten-hitet, vagyis valami olyasmivel foglalkoznak, ami szerintük nem létezik. Érdekes, hogy ebbe mégis időt s energiát fektetnek.
Ugyanakkor megvan a mi hibánk is, vagyis az egyházé. Lassan és körülményesen tudta követni a 20. századi változásokat. Pontosabban nem is tudta, mert mire elkezdett foglalkozni egyik felmerülő dologgal, problémával, már rég másik kettővel előrébb volt a világ. Mind a rugalmasság hiánya, mint az intézményes mivolta miatti lassú mozgás szerepet játszik ebben. Legalábbis szerintem. De ha elnézem, milyen manapság a világ állapota, nem tudom, ha lehetett volna valamit is tenni.
az ő fényével világítsunk rá minden visszásságra, minden olyanra, ami rosszabb hellyé teszi Földünket. Éljünk olyan módon, olyan lánggal, hogy sikerüljön másokat is lángra gyújtani. Vagy legalább egy kis meleget árasztani magunk körül.
Miklós Gyuriék Gitárest nevű produkciójuk hatalmas sikert aratott a Kolozsvári Magyar Napokon
Fotó: Facebook/Miklós Gyuri
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Kevés olyan ember van, akinek életútja ennyire szervesen fonódik össze Erdély kultúrájával, közéletének kihívásaival, az orvoslás és a pedagógia szolgálatával. Ábrám Zoltán története a hivatás, a hit és a közösség, a makacs kitartás és a csendes csel
Gyermekként még a nagymama kötényében prédikált, ma már református lelkipásztorként és teológiai tanárként szolgál. Éles Éva számára a hit nemcsak tan, hanem életforma: a szolgálat, az oktatás és a család szeretetében válik teljessé.
Mi tart életben egy ifjúsági konferenciát egy évszázadon át? Hogyan tud a hagyomány megújulni? A konferencia múltjáról, céljairól és különleges légköréről Magyari Zita Emese, az ODFIE elnöke, és Széles László teológus, a rendezvény főszervezője mesélt.
Évek óta dúl a háború Ukrajnában, amely a viszonylagos nyugalomban élő Kárpátalját is érinti. A térségben élő magyar közösség mindennapjait a bizonytalanság, ugyanakkor a helytállás is jellemzi. A Kárpátalja című hetilap főszerkesztőjét kérdeztük.
Közösséghez tartozunk, közös Atyánk van, aki szeret és kegyelmes, akihez vissza lehet és kell térni – ezt üzeni ma a reformáció, amit október 31-én ünneplünk – vallják beszélgetőtársaim, akikkel a kálvinista ember jellemvonásairól is elmélkedtünk.
A nemzetpolitika célja ma is változatlan: megerősíteni a külhoni magyarságot és összekötni a Kárpát-medence magyar közösségeit – hangsúlyozza Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár az Erdélyi Naplónak.
A Tompa Miklós Társulat mutatja be Marosvásárhelyen A nap gyermekei című előadást Botos Bálint rendezésében. Az adaptáció ismerős világba helyezi Gorkij klasszikusát, amelynek központi kérdése a felelősség.
Sikeres fórumot, Tehetségnapot szervezett ösztöndíjasai és támogatói számára nemrég a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, amely lassan negyed évszázada karol fel tehetséges romániai magyar tanulókat. Péntek János egyesületi elnököt kérdeztük.
Torockó és Torockószentgyörgy nemcsak egy községhez tartozó két falu Fehér megye északi csücskében, hanem olyan közösséget alkotnak, amely gazdaságilag, egyházilag és más területeken is szorosan összeforr. Videós riportban mutatjuk be a helyi közösséget.
szóljon hozzá!