Baricz Lajos plébánosnak száz kötete jelent meg eddig
Fotó: Haáz Vince
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
2025. december 27., 08:552025. december 27., 08:55
2025. december 27., 09:552025. december 27., 09:55
A marosszentgyörgyi plébánia és a mellette lévő közösségi terem hosszú évek óta a művelődési, kulturális élet központjaként működik. Gyakran vannak itt kiállítások, kisebb előadások, verses műsorok, könyvbemutatók. A sérült személyeket összefogó Hit és Fény mozgalom tagjai is gyakran találkoznak itt. A parókia udvara ad otthont a minden évben megszervezett marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozójának is. Baricz Lajos plébános harmincöt éve szolgál a faluban, ennek apropóján beszélgettünk vele, valamint azért is, mert december elsején a Maros megyei prefektúra kitüntette.
– A prefektúra minden évben, december elején a Marosfelfalui Fibulával tünteti ki azokat, akik életpályájuk során jelentősen hozzájárultak Maros megye közösségi életének fejlődéséhez. Idén Barabási Antal Szabolcs prefektus Önnek is átadta ezt a kitüntetést.
– Nem az elismerésekért szolgálok, csak teszem a dolgom: szolgálatban vagyok, az Urat és a közösséget szolgálom. Amikor rákérdeztek, hogy elfogadom-e, azt mondtam: köszönöm szépen, jól esik.
– Szinte a kitüntetéssel egy időben jelent meg a századik könyve, amit meg is ünnepeltek.
– Ez a századik megjelenés olyan nagy öröm volt, mint amikor az elsőt fogtam a kezembe, 2003-ban. Tavaly december elsején agyvérzésem volt, kicsit később szívinfarktusom is, és tudtam, hogy ha ezek közül valamelyik megismétlődik, akkor már nem foghatom a kezembe a könyveket. Ezért egyszerre hármat adtunk ki, hogy meglegyen a századik. A kötetekhez való szonettek megvoltak, így nem volt nehéz. Majdnem százan, egészen pontosan kilencvennégyen voltunk a könyvbemutatón. Örvendtem. Úgy érzem, ez még nem pont, hanem csak vessző a szolgálatban és a könyvkiadásban.
Egy ideig csak a fióknak írtam, aztán kiadtam. Most naponta megosztom a közösségi oldalon: van, hogy reggel és délben is felteszek valamit. Vallási vagy polgári eseményekről írok, az év különböző történései hatással vannak rám, és ezeket mondom el, osztom meg. Van olyan visszajelzés, hogy az én gondolataimmal kezdik a napot, vagy reggeli imaként olvassák el. Örvendek, hiszen minden sorommal, minden versemmel a jót, az igazságot, a szeretetet, Isten jelenlétét szeretném hirdetni és továbbadni.
A gyülekezet közösségi termében mindig történik valami
Fotó: Haáz Vince
– Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön. Nagy áldás ez a helyi közösség számára.
– Hat évig voltam Kolozsváron segédlelkész, a Szent Mihály-plébánián, utána kerültem Szentgyörgyre. Elődöm Bálint Jenő volt, aki harangoztatott a márciusi események idején, amikor jöttek a vasvillások a Görgény völgyéből, ezért a hatóságok meghurcolták, és a püspök Gyulafehérvárra rendelte gazdasági igazgatónak. Az időpont sem volt rendes, mert a papok áthelyezése augusztus elsejétől szokott lenni, engem május 15-én helyeztek ide.
– Hogyan érezte magát új szolgálathelyén?
– Borzonton, ahol születtem, nem voltak roma testvérek. Marosszentgyörgyről annyit tudtam, hogy Vásárhely mellett van egy falu, amelyet köznyelven Cigányszentgyörgynek neveznek. Kissé idegenkedtem is, nem gondoltam, hogy ennyit maradok, azt hittem, átmeneti állomás lesz. Már az első években fenyő-, nyír- és mogyorófákat ültettem, hogy emlékeztessenek Borzontra. Nem tudom, ezért hagytak-e itt, hogy élvezhessem őket, vagy sem. Nem kértem, hogy ide helyezzenek, azt sem, hogy elhelyezzenek innen: én itt szolgálatban vagyok.
Minden emberben próbáltam felfedezni az értéket, a jót. Minden emberhez küldetésem van, nemcsak ahhoz az ezerhatszázhoz, aki ide tartozik, hanem a tizenkétezerhez is, aki itt lakik. A harmincöt év alatt a gyülekezet nem apadt, mert sokan beköltöztek, és voltak olyan katolikusok is, akik bejelentkeztek.
Nyugdíjasként is szolgál
Fotó: Haáz Vince
– Autójának rendszáma: PAX. Mit jelképez ön számára a béke?
– Mindig erre törekedtem, hogy a szívemben is ott legyen a béke, és másoknak is át tudjak adni belőle. Nem azt mondom, hogy Marosszentgyörgyön a mennyországban vagyok, mert az nincs a földön, de annak előtornácát itt éljük. Ez azon múlik, hogyan fogadjuk el embertársainkat. Két jó munkatársam van, akikkel harmincegy éve együtt szolgálunk az egyházközségben. Viccesen mondom, hogy sajnos még egyszer sem tudtunk vitatkozni. A harangozó Szántó Edit és a kántornő Simon Kinga nemcsak az egyházközség szolgálatában, hanem közéleti tevékenységemben is nagy segítségeim. Könyvbemutatók alkalmával verseket olvasnak fel, zenésítenek meg, a művelődési életben is segítőtársaim.
– Az elkövetkező harmincöt évre milyen tervei vannak?
– Annyi munka van, amennyit meglátunk és el tudunk végezni. Eddig három kápolnát építettünk a filiákban: Jedden, Tófalván és Csejden. Emellett felépült a karmelita kolostor is, amelynek helyet adtunk, és magam módján segítettem a létrejöttét és azóta is. Új temetőt létesítettünk, a meglévő épületeket karbantartottuk, bővítettük.
Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a papok legyenek „juhszagúak”, vagyis ne legyenek távol a hívektől. Úgy gondolom, ez a feladat ezután is: velük élni.
Három éve hivatalosan nyugdíjas vagyok, de ugyanúgy végzem a szolgálatokat, csak lassabban, mint korábban.
Az érsek azt kéri, hogy aki teheti, 75 éves koráig maradjon szolgálatban.
Nem tudom, a jó Isten és érsek atyánk meddig engedi, amíg mindketten engedik, addig végzem a szolgálatot.
Az egészségi állapotom sokszor korlátozott, voltam néhányszor súlyos beteg.
A hívek sokat imádkoztak értem, ez bátorított. Márton Áron püspökünk szavaival mondom: nem vonakodom, vállalom a munkát.
,,Amíg az Úr engedi itt maradok"
Fotó: Haáz Vince
– Beszélgetésünk idején Jézus születésére készülünk. Milyen volt az adventi várakozása?
– Azt szoktam mondani, hogy mi kétezer éve adventisták vagyunk: Jézus Krisztus eljövetelét várjuk, idén karácsonykor is, és várjuk második eljövetelét is. Egész életünkben advent van, de ilyenkor, karácsony előtt felerősítve éljük meg azt, hogy Pál apostol szavaival élve „itt az alkalmas idő”, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat az Úrral, és lelki életünkben jobban Istenhez, önmagunkhoz és embertársainkhoz forduljunk. Az ünnep jó alkalom erre.
Ehhez csendre van szükségünk, segíthet, ha lemondunk a bőséges táplálkozásról is.
A templom javítása is fontos volt
Fotó: Haáz Vince
Azok, akik egykor Székelyföldről költöztek ide, és mindig ott voltak a rorátékokon, időközben kiköltöztek a templom mellé, a temetőbe. De vannak fiatalok, fiatal családok is: ötvenöt–hatvan személy, aki minden reggel a templomban kezdte a napját. Az ünnep előtt kilenc nappal elindult a szent családjárás is, a szálláskeresés hagyományát továbbvíve. Meglátogatták azokat, akik testileg nem tudtak bekapcsolódni az adventi készületbe, együtt imádkoztak velük, és ott hagyták a szent család képét. Másnap továbbvitték egy újabb családhoz. Volt olyan év, amikor három-négy csoport is járt, az utóbbi években már csak egy.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
– Ha azt kérdezzük, melyik volt a legemlékezetesebb karácsony, mit mesél a plébános úr?
– A gyermekkori karácsonyokat megírtam, meg is jelentek. Mostanában egyre inkább a marosszentgyörgyi karácsonyok foglalkoztatnak, elkezdtem összegyűjteni az emlékeket. Nagy szeretettel gondolok az első itt töltött karácsonyra. Májusban kerültem ide, nagy lelkesedéssel készültünk az ünnepre a gyerekekkel. Akkor még sokkal közelebb voltam hozzájuk, én is nagyon fiatal voltam. Felkészítettem őket a szerepekre, és felbiztattam őket, hogy induljanak el kettes-hármas csoportokban kántálni, mindenkihez térjenek be. Mindenki elindult, én pedig egyedül maradtam. El akartam indulni, hogy csatlakozzak valamelyik csoporthoz. Alig értem ki az utcára, találkoztam hat roma gyermekkel, nem a híveinkkel. Megkérdeztem, befogadnak-e, és szívesen fogadtak. Nyolc-tíz helyre együtt mentünk énekelni.
Baricz Lajos harmincöt éves szolgál ugyanabban a templomban
Fotó: Haáz Vince
Azonnal talpas poharakat vettek elő, a férjnek és nekem, az asszony megtörölte őket, töltöttek is, hogy ha már megtiszteltem őket, együtt koccinthassunk. Az éjféli mise még előttem volt, de elfogadtam. Amennyire féltem a cigányoktól, az Úr éppen melléjük rendelt kántálni. Nagy és maradandó élmény volt.
Ilyen kis betűkkel írja le először a szonetteket
Fotó: Haáz Vince
Sokszor jókedvű és kimondottan vicces
Fotó: Haáz Vince
Portik-Hegyi Kelemen plébános vendégeiként érkeztünk Marosludasra, hogy a Keskeny út egyházi sorozat újabb részében bemutassuk a Maros megyei kisváros római katolikus szórványgyülekezetét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Kevés olyan ember van, akinek életútja ennyire szervesen fonódik össze Erdély kultúrájával, közéletének kihívásaival, az orvoslás és a pedagógia szolgálatával. Ábrám Zoltán története a hivatás, a hit és a közösség, a makacs kitartás és a csendes csel
Gyermekként még a nagymama kötényében prédikált, ma már református lelkipásztorként és teológiai tanárként szolgál. Éles Éva számára a hit nemcsak tan, hanem életforma: a szolgálat, az oktatás és a család szeretetében válik teljessé.
Mi tart életben egy ifjúsági konferenciát egy évszázadon át? Hogyan tud a hagyomány megújulni? A konferencia múltjáról, céljairól és különleges légköréről Magyari Zita Emese, az ODFIE elnöke, és Széles László teológus, a rendezvény főszervezője mesélt.
Évek óta dúl a háború Ukrajnában, amely a viszonylagos nyugalomban élő Kárpátalját is érinti. A térségben élő magyar közösség mindennapjait a bizonytalanság, ugyanakkor a helytállás is jellemzi. A Kárpátalja című hetilap főszerkesztőjét kérdeztük.
Közösséghez tartozunk, közös Atyánk van, aki szeret és kegyelmes, akihez vissza lehet és kell térni – ezt üzeni ma a reformáció, amit október 31-én ünneplünk – vallják beszélgetőtársaim, akikkel a kálvinista ember jellemvonásairól is elmélkedtünk.
A nemzetpolitika célja ma is változatlan: megerősíteni a külhoni magyarságot és összekötni a Kárpát-medence magyar közösségeit – hangsúlyozza Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár az Erdélyi Naplónak.
A Tompa Miklós Társulat mutatja be Marosvásárhelyen A nap gyermekei című előadást Botos Bálint rendezésében. Az adaptáció ismerős világba helyezi Gorkij klasszikusát, amelynek központi kérdése a felelősség.
Sikeres fórumot, Tehetségnapot szervezett ösztöndíjasai és támogatói számára nemrég a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, amely lassan negyed évszázada karol fel tehetséges romániai magyar tanulókat. Péntek János egyesületi elnököt kérdeztük.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!