
Színes Zsolnay-kerámiák
Fotó: Simon Virág
Száz évnél öregebbek, mégis épek és újként csillognak a Zsolnay-épületkerámiák a marosvásárhelyi középületeken. A szecesszió világnapján a szakemberek elsősorban a Zsolnay színes csodákra hívták fel a figyelmet, bemutatva a belvárosi épületek díszítőelemeit.
2025. június 16., 10:252025. június 16., 10:25
2025. június 16., 10:432025. június 16., 10:43
A szecesszió világnapját minden évben június 10-én ünneplik: ezen a napon hunyt el Lechner Ödön (1845–1914) és Antonio Gaudí (1852–1926), a szecessziós építészet két kiemelkedő alakja. Lechner a magyar nemzeti építészet megteremtőjeként ötvözte a népi motívumokat a modern formavilággal, míg Gaudí a katalán modernizmus képviselőjeként a természet ihlette organikus térformáiról vált világhírűvé. A dátum szimbolikus jelentőséggel bír: két eltérő kulturális háttérrel rendelkező alkotó találkozik, akiket ugyanaz a cél vezérelt – az építészet művészi, egyedi és emberközpontú megújítása. A korszak elengedhetetlen tartozékának számítanak a Zsolnay-kerámiák.
A világnap remek alkalmat nyújt arra, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet a századeleji épületekre. Mint Marosvásárhelyen elhangzott, a vásárhelyi szakembereknek régi vágya volt, hogy a helyi épületeken levő Zsolnay-kerámiákat bemutassák, ezért az idei világnapon ezekre, és ezek színeire összpontosítottak, a magyar és román nyelvű tematikus sétán ezeket mutatták be.
Az egykori városháza tornya
Fotó: Simon Virág
Azok a marosvásárhelyi épületek, amelyeken Zsolnay-kerámiák vannak, viszonylag egy szűk időszakban épületek 1906-1913 között: az egykori városháza – ahol most a Maros Megyei Tanács és a prefektúra működik –, a Nyugdíjpalota és vele szemközt a Kereskedelmi és iparkamra épülete, mellette a szakszervezeti ház, ami egykor közigazgatási palota volt, a városházával szemben, a türkiz kerámiákkal díszített Jakab Rudolf háza, a jól ismert Kultúrpalota, és kissé messzebb a jelenlegi Papiu kollégium és a közelben levő egykori Széchényi István Kereskedelmi iskola, a Petru Maior Egyetem, amelynek lépcsőháza és előcsarnoka is Zsolnay-kerámiákkal van díszítve.
Majolika díszítés
Fotó: Simon Virág
Zsolnay Vilmos festőművész szeretett volna lenni, de az 1850-es években átvette édesapja műhelyét, majd nagybátyjától az agyagárugyárat, ez utóbbit vegyészekkel fejleszti. 1900-ban halt meg, így amikor a marosvásárhelyi kerámiák készülnek a gyárat fia, Zsolnay Miklós vezeti. Három gyereke volt, és ők is részt vettek a manufaktúra működtetésében, mintákat terveztek, festettek.
Az épületkerámiák pirogránitból készültek, amit Zsolnay Vilmos talált ki. A pirogránit egy erős, időtálló anyag, ami ellenáll az időjárás viszontagságainak, nem mállik, nem mohásodik, a színei sem fakulnak, ma is úgy néznek ki, mintha tegnap mázazták, égették volna. Összetétele egy tűzálló anyag, kőpor, valamint samottpor: a díszeket, kézzel formázták, majd megszárították, 1300 fokon égették, majd kaptak egy fedőmázat is. Az épületkerámiák különlegessége, hogy a belső tereken az úgynevezett eozinmázzal festették őket. A technikát a középkorban használták a Közel-Keleten, de Olaszországban is meghonosították. Több évszázad eltelt, a máz technikája feledésbe merült, viszont Zsolnay Vilmos és két vegyésze egy olasz tál alapján kikísérletezték, hogyan kell készíteni a mázat. Ez fémszemcséket tartalmaz, amelyek az égetés során irizáló hatásra tesznek szert, ezért minden dísz színe más. Éoszról, a Hajnal istennőről nevezték el, hajnalpírnak is nevezik.
Ne menjünk el a Szakszervezetek háza mellett anélkül, hogy megcsodáljuk a diszítést
Fotó: Simon Virág
Marosvásárhelyen Oniga Erika művészettörténész mesélt a pécsi Zsolnay gyár terrakotta-könyveiről, ezek eredeti példányai a gyárban találhatóak, de fénymásolatai elérhetők Budapesten az Iparművészeti Múzeumban. Ezek tartalmazzák az összes olyan jelentős épületkerámiát, amelyet a gyárban készítettek. Érdekesség, hogy az épületkerámiák külön megrendelésre készültek, a gyár sok hivatásos képzőművészt foglakoztatott, ők rajzolták, festették a mintákat, motívumokat. A munkaformákat egy-két évvel az elkészültük után megsemmisítették.
A terrakotta-könyvekből egy elveszett – a 12-es hiányzik –, pont az, amelyben a marosvásárhelyi városháza díszítésének leírása szerepelt. Oniga Erikától megtudtuk, hogy az Iparművészeti múzeum munkatársai szerint, amikor a pécsi gyár küldöttei Szabadkán jártak, az egyik utazásuk alatt elhagyták.
Érdekes részletek a lombozat között
Fotó: Simon Virág
A szombati séta első állomásaként a volt városháza szerepelt, ahol jelenleg a Maros Megyei Tanács és a prefektúra működik. Az épületet, amely 1906-1908 között épült, sokan nem látták még belülről, hiszen ide alapvetően csak hivatalos ügyek intézése esetén lép be az ember. Pedig nemcsak az épület külseje, hanem díszített és tágas előtere, lépcsőháza is látványos.
Az egyik legnagyobb dísz a főhomlokzat oromfalára készült, meglepő mérettel: hossza 4,5 méter volt, magassága 2,5 méter, gyönyörű dús ornamentikás, zöld levelekkel, piros bimbókkal, ezek aranyozott koronából nőttek ki, alatta 25 centis betűkkel írta: Marosvásárhely szabad kir. város. A nagy minta és felirat ma már nincs meg. De látható napjainkban is az 1907-es évszám, és számos más díszítés a főhomlokzaton és oldalt. Jól láthatóak az úgynevezett majolika pogácsák, amelyekkel az ablakokat díszítették, ezek sárga, narancssárga körök a díszek között.
Oniga Erika művészettörténész magyaráz a csoportnak
Fotó: Simon Virág
Az épület belsejében is többféle kerámiaelemeket láthatunk, ezek nagy része eozinmázas, kékes, zöldes, kékes lilás. Az előcsarnokban levő egykori címerpajzsok már nem láthatóak, közöttük volt a magyar királyság címere, árpádsávos címer, napot, holdat ábrázoló címer, nemesi családok címerei. A művészettörténész elmondta, hogy ezek jó része megőrződött, jelenleg a Maros megyei múzeum raktárában található. A fő lépcsőházban volt két márványtábla, amelyeket összetörtek, de a feliratok az építtetőkkel megmaradtak, azok az egykori táblák helyén szerepelnek.
Az időpont megmaradt, a felirat nem
Fotó: Simon Virág
Az egykori városháza után a tematikus sétán résztvevők megnézhették a Nyugdíjpalota épületét is, amely a megyeszékhely második legjelentősebb szecessziós épülete. Tulajdonképpen bérháznak épült, és ez volt Marosvásárhely első igazán nagyvárosi jellegű bérházépülete: a Nyugdíjpénztár pénzéből építették, ezért kapta a nevét. Itt, ahogy a következő épületeknél is, érdemes volt az épület magasan levő részeit is megnézni, kikukucskálva a zöld lombkoronák között, hiszen ott voltak az igazi, érdekes és színes épületkerámiák.
A Nyugdíjpalotával szembe van az egykori agrártakarék-pénztár, aminek díszítésére magyaros elemeket használtak, a kopjafához hasonló faragások, különféle virágmotívumok láthatók. Jelenleg kékre van festve, de az eredeti színe fehér volt.
Az ipar kamara épülete népies fadíszekkel
Fotó: Simon Virág
A séta következő megállója a jelenlegi szakszervezetek háza volt, amely Oniga Erika beszámolója szerint 1912-es datálású, Radó Sándor tervezte, kézjegyére vallanak a tetőablakok, a homlokzaton alkalmazott kerámia és tégladíszek. Az alsó szinten levő díszekkel találkozunk, ha elsétálunk az épület mellett, amit harsány színvilág jellemez és egy absztrakt díszítés, sötétbarnás, vöröses keretezéssel rendelkező elemek, amihez színes, zöld virághoz hasonlító emelek társulnak. Az épület kapusa megengedte, hogy a lépcsőházban is szétnézzünk, de a füstös, dohos épület inkább lehangoló látványt nyújtott, mint felüdülést.
Marosvásárhely főterén van egy érdekes magánház, amit a séta során bemutatott a művészettörténész: a Jakab Rudolf ház.
Az épület része a város mérnöki bizottsága által elképzelt szecessziós térnek, hiszen a városházával szemben áll.
Jakab Rudolf és felesége Ilona 1910-ben döntik el, hogy építettnek, 1911-ben fognak neki a kétemeletes lakóháznak, amelynek földszintjén üzlethelyiségek vannak.
Ezt az épületet is Radó Sándor tervezte, az ablakokat Zsolnay-kerámiaszalagok díszítik, a két oldalon levélminták vannak, mint a Papiu iskolánál, középen egy sötétkék gyöngysor áll.
Száz évnél régebbiek, mégis épek
Fotó: Simon Virág
A következő megálló a marosvásárhelyi Kultúrpalota volt, amelynek szépen felújított külsejét csodálhatták meg szakértői magyarázat mellett a séta résztvevői. Ezt hosszabb séta követte a jelenlegi Papiu iskola épületéhez, és a jelenleg egyetemi épületként használt egykori fiúiskolához.
A több mint kétórás séta során a résztvevők sok új információt hallhattak a szecessziós épületekről. A Zsolnay-kerámiákról két dolgot biztos megjegyeztek: néha fontos felfele nézni, az épületek felső részeit is megcsodálni, hiszen szemmagasságban is vannak színek, formák, csodák. Most már bizonyosan felismerik a Zsolnay épületkerámiákat, bárhol is járnak.
A városháza belső tere
Fotó: Simon Virág
Díszes kerámiák a falakon is
Fotó: Simon Virág
Az egyetlan amgánház, amit Zsolnay-kerámiával díszítettek
Fotó: Simon Virág

A marosvásárhelyi szecessziós építészeti örökséggel ismerkedtek a hétvégén azok, akik részt vettek a Szecesszió Világnapja alkalmából szervezett városnéző sétákon Oniga Erika és Lukács Katalin vezetésével.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!