Temetésen érte a jó hír 34 évvel ezelőtt, hogy megbukott Ceaușescu rendszere

– Hogyan teltek a következő napok?

– A helyi és a megyei hatóságok a környékbeli lelkészekkel és az egyházmegye vezetőségével semmit nem közöltek, Menyőbe pedig nem lehetett bejutni. Így értem meg december 22-ét, amikor temetésre hívtak Benedekfalvára. A hozzátartozók megkérdezték, gond-e, ha az ortodox pap is jelen lesz a szertartáson. Vegyes családokban korábban is szokva voltam a közös temetésekhez, így nem zavart.

– Mikor látogatta meg először Tőkés Lászlót Menyőben?

– Amikor a temetésről hazatértem, Szilágycseh főterén gyűlt a tömeg. Mindenki tudta, hogy Tőkés Menyőben tartózkodik. A helyi nómenklatúra tagjai közül többen is megpróbáltak szólni a tömeghez, de az emberek kifütyülték őket. Egy Cordea nevű néptanácsi titkár keresett meg, hogy lelkipásztorként beszéljek én az emberekhez, mert engem elfogadnak. Azt válaszoltam, hogy előbb meg kell látogatnom Tőkés Lászlót Menyőben.

– Amikor hazatért, mi fogadta a város központjában?

– Már esteledett, de akkora tömeg gyűlt össze, amit addig és azóta sem láttam a városban, a környező településekről is bejöttek az emberek. A néptanács egyik ablakából olvastam fel Tőkés László üzenetét, a tömeg hosszasan éljenezte a Szilágyságba hurcolt református papot.

– Hogyan alakult Tőkés László első egyházi szolgálata Szilágycsehben?

– Amikor karácsony másodnapján érte mentem, hogy a délutáni istentiszteletet megtarthassa nálunk, kisebb csapat katonaság őrizte egy százados és egy törzsőrmester vezetésével. Két katona kísérte el Szilágycsehbe. Amikor megérkeztünk, riadóztattak, hogy robbanószerkezetet rejtettek el a templomban. A katonák a presbiterekkel átkutattak mindent, de szerencsére vaklárma volt. Sikerült idejében felkészülnünk az ünnepi alkalomra: hangfalakat helyeztünk el, mert a tömegnek csak egy része fért be a templomba, a szabadban is sokan hallgatták az istentiszteletet. Később, a vacsoránál kezdtem el érdemben tárgyalni a hogyan tovább kérdéséről Tőkés Lászlóval. Azokban a napokban alapozódott meg közöttünk a máig tartó mély barátság.

– A nagyváradi püspökségre is ön vitte fel december végén Tőkés Lászlót a Szilágyságból. Mikor fogalmazódott meg, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé válasszák?

– A volt püspök, Papp László hirtelen távozásával az egyházkerület ügyeinek rendezését intézőbizottság vette át. Tőlük kaptam a meghívót, hogy Tőkés Lászlót vigyem fel Nagyváradra. Az Erdélyi Református Egyházkerületben is felvetődött, hogy Tőkés Lászlót kellene megválasztani püspöknek. Szorított az idő – ha lehet így fogalmazni –, hogy a miénk legyen az elsőbbség. A nagyváradi intézőbizottságban és a lelkészek között egyaránt konszenzus volt Tőkés László személyéről.

– A külföldre menekült püspökről, Papp Lászlóról milyen emlékei vannak?

– Lelkipásztorként egy-egy gyűlésen láttam, de nem keltett bennünk olyan képet, mint aki kiáll az egyházért. A nyolcvanas években egy lelkészi értekezleten felszólaltam, hogy a lelkipásztorok felelőssége minél jobban felkészülni az igehirdetésre, mert reménységet kell nyújtanunk a holnaptól félő népünknek. A püspök idegesen felpattant a helyéről, és rám szólt: milyen oka lenne népünknek, hogy a holnaptól, a jövőtől féljen? Miért állítok ilyeneket?

– A kilencvenes években kialakult nézeteltérések idején – amikor Tőkés László és köre összetűzésbe került az RMDSZ vezetésével és irányvonalával – a ,,Tőkés-tábor” alapembereként önt sok támadás érte. Milyen volt az akkori erdélyi magyar közélet?

– Emlékeim szerint az igazi törésvonal az RMDSZ 1996-os kormányra lépésével indult el, amikor azt láttuk, hogy a magát érdekvédelmi szervezetnek tartó magyar párt mindenre ki akarja terjeszteni a hatalmát, beleértve az egyházakat is. Bennünket, lelkipásztorokat azzal bélyezegtek meg, hogy politizálunk, de korábban ez a vád fel sem merült, amikor az RMDSZ jelöltjei mellett álltunk ki.