Hirdetés
Szilágysági Magyar Napok: amikor egy helyre gyűlik a megye magyarsága

Szilágysági Magyar Napok: amikor egy helyre gyűlik a megye magyarsága

Több mint ötven település közösségei találkoznak, sátrakat állítanak, hagyományos ételekkel kínálják egymást, miközben népviseletbe öltözött gyermekek, fiatalok és idősek vonulnak végig Zilahon.

2026. augusztus 02., vasárnap

Pályaorientációtól az állásinterjúig: átfogó program segíti a szilágysági fiatalokat

Pályaorientációs tanácsadással, készségfejlesztő képzésekkel segíti a 14–29 év közötti ifjúságot a Cselekvő Fiatalok program Szilágy megyében. Bogya Anna projektkoordinátor a fiataloknak nyújtott lehetőségekről beszélt a Krónikának.

Pályaorientációtól az állásinterjúig: átfogó program segíti a szilágysági fiatalokat
2026. július 28., kedd

Hazatértek, földet béreltek, vállalkozást építettek: így lett ezerhektáros gazdaságuk a Szilágyságban

Vendégmunkásként kezdték Magyarországon, majd hazatérve építőipari vállalkozást indítottak. Néhány év múlva azonban mindent egy lapra tettek fel: a mezőgazdaságra. A szilágyszentkirályi Módi testvérek ma már közel ezer hektárnyi területen gazdálkodnak.

Hazatértek, földet béreltek, vállalkozást építettek: így lett ezerhektáros gazdaságuk a Szilágyságban
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Még egy nagy összefogás, és birtokba vehetnék a diákok a kozmutzás erdei iskolát

Barátaikhoz, támogatóikhoz intézett felhívást közösségi oldalán a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, amely az erdei iskolai tevékenységek számára megvásárolt szilágysági házikó végső munkálatainak megvalósításához kér segítséget.

Még egy nagy összefogás, és birtokba vehetnék a diákok a kozmutzás erdei iskolát
2026. március 21., szombat

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után

Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után
2026. március 10., kedd

Márciuskákkal gyűjtenek adományokat az ortodoxok a szilágycsehi templom javára

A szilágycsehi ortodox közösség adománygyűjtő kampányt indított a helyi református templom helyreállításának támogatására, miután a 16. századi műemlék templom tornya február elején összeomlott – adta hírül kedden az Agerpres hírügynökség.

Márciuskákkal gyűjtenek adományokat az ortodoxok a szilágycsehi templom javára
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Mesés autópályahosszt ígérnek idén Erdélyben

Idén csaknem 100 kilométernyi autópálya készül el az észak-erdélyi sztrádán – jelentette ki Horațiu Cosma szállításügyi államtitkár, túllicitálva minden korábbi várakozást.

Mesés autópályahosszt ígérnek idén Erdélyben
2026. február 07., szombat

Minisztériumi megerősítés: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi templomtoronyomlást

A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték a felújítás alatt álló épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.

Minisztériumi megerősítés: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi templomtoronyomlást
2026. február 07., szombat

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
2026. február 05., csütörtök

A Szilágyságban is adománygyűjtést indítottak a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért

A Szilágyságban is adománygyűjtést indított a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért az RMDSZ. A szakhatóságok elemzik a torony leomlásának okát.

A Szilágyságban is adománygyűjtést indítottak a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára

Egymás után indultak az adománygyűjtési kezdeményezések a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére: egyházi és közéleti szereplők, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítségnyújtásra hívja a híveket és támogatókat.

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után

Nem találtak áldozatot a romok alatt, a megsérült rendőr állapota stabil, életveszélyen kívül van – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlását követően.

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után
2026. február 04., szerda

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
2025. november 16., vasárnap

A Szilágyságból Szöulba: Kovács Barbara cserediák tapasztalatai

A keleti kultúrák, modern technológia vagy tudományos kutatások iránt érdeklődő diákoknak őszintén ajánlja egy dél-koreai egyetem felfedezését Kovács Barbara, aki épp Szöulban tölt egy szemesztert cserediákként. Tapasztalatait megosztotta a Krónikával.

A Szilágyságból Szöulba: Kovács Barbara cserediák tapasztalatai
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Kínai figura Erdélyben: tán elkészül végre a hírhedt terelőút

Csak-csak meglesz a kínai útépítők első, a késések miatt hírhedtté vált romániai projektje Erdélyben: elkezdődik a zilahi terelőútszakasz műszaki átvételének folyamata.

Kínai figura Erdélyben: tán elkészül végre a hírhedt terelőút
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
Hirdetés
2025. július 26., szombat

Kozmutzás erdei iskola létesül a Szilágyságban

Biztonságos vidéki oázis, inkluzív programoknak teret adó helyszín kíván lenni a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának Kispetriben megvásárolt, többek között magyar kormánytámogatással felújított házikója.

Kozmutzás erdei iskola létesül a Szilágyságban
Hirdetés
Hirdetés