VEZÉRCIKK – Elhamarkodott döntést hoztak az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, amikor az államfőválasztás első fordulóját követő napon bejelentették lemondásukat.
2014. november 04., 20:032014. november 04., 20:03
Toró T. Tibor elnök és a megmérettetésen részt vevő Szilágyi Zsolt alelnök kissé túlságosan is komolyan vette a politikai felelősség és fair play íratlan szabályait, és vélhetően a kampány urnazárás után sem múló hevében hozta meg döntését, a várakozásokat alulmúló eredmények ismeretében.
Ezt az analógiát követve Kelemen Hunornak is távoznia kellene, hiszen nemhogy az RMDSZ-nek a 2012-es parlamenti választáson elért eredményét nem sikerült hoznia vasárnap, de a 2009-es államfői megmérettetésen saját maga által elért szavazatszámot sem.
Persze a néppárt jelöltjére leadott 53 ezer szavazat nem jelent elmozdulást az alakulatnak a két évvel ezelőtti parlamenti választásokon szerzett támogatottságához képest. Azt azonban mégsem gondolhatták komolyan az EMNP-ben, hogy szavazattá tudják konvertálni a Szilágyit támogató 200 ezer aláírást olyan körülmények között, amikor a törvényhozási vagy önkormányzati megmérettetéshez képest az államfőválasztás sokkal kisebb téttel bír a romániai magyarok számára.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy két éve alapított párttal nem lehet rövid idő alatt csodákat művelni a romániai magyar politikai színtéren, amelyre több mint két évtizeden keresztül jobbára az egyszólamúság és az egypártrendszer volt jellemző.
A kettős lemondást jóváhagyni vagy felülbírálni hivatott néppárti elnökségnek azt is mérlegelnie kell, hogy ez a gesztus, az esetleges vezércsere nem hat-e demoralizálóan a tagságra, és hogy milyen hatással lesz a jelenleg is zajló szervezetépítési folyamatra. Másrészt nyilvánvaló, hogy a pártelnöki tisztség nem nyugdíjas állás, egy komoly, hosszú távon gondolkodó politikai alakulat sorsa pedig nem függhet a vezetőitől.
Bárhogy is alakuljon Toróék mandátuma, hasznos lenne, ha a néppárti meakulpázás nyomán sikerülne levonni az eddigi választásokon szerzett tapasztalatokból fakadó politikai következtetéseket, megpróbálva végre valós alternatívát felmutatni az RMDSZ-szel szemben. Akár az ebben érdekelt politikai táborok összefogásával.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!