
Miközben a világ legbefolyásosabb vezetői a Bilderberg-csoport szupertitkos találkozóján, majd pedig a G8-csúcson kuglizgattak teljhatalmuk bábuival, szép csendben hivatalosan is megnyílt az európai őshonos kisebbségek védelméért indított harc brüsszeli frontja.
2013. június 20., 22:482013. június 20., 22:48
2013. június 21., 10:062013. június 21., 10:06
Az Erdélyből induló polgári kezdeményezések előretolt helyőrségeként az EMNP és az EMNT már sátrat vert az Európai Bizottság falai előtt. Az első üzenetváltás megtörtént: közel nyolcvan nap elteltével az a válasz érkezett az uniós erődből, hogy a szövetségest keresők küldetése szép és jó, de a kapuőrzőknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy birodalmuk támogatásáról biztosítsák az igazáért harcoló kis szabadcsapatot.
Nem tudni, a kapudöngetés meddig hallatszott el Brüsszelben, de az már az első jelekből kitetszik, hogy az ügy továbbra is rendkívül kényes az EU számára. Pedig előbb-utóbb érdemben is foglalkoznia kell vele, hiszen az európai polgárok mozgósítása minden bizonnyal meghozza a várt eredményt. Az RMDSZ jelenleg milliós sereget toboroz az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának dél-tiroli kongresszusán, ahol 30 ország több tucat kisebbségi szervezete fogja felkarolni az ügyet. Remélhetőleg az EMNP–EMNT, illetve az RMDSZ indítványa ugyanúgy megkapja a szükséges egymillió támogató aláírást, mint a Székely Nemzeti Tanács régióvédelmi kezdeményezése.
Kivételesen nem baj, hogy képviselőink külön utakon járnak: a több oldalról érkező nyomásgyakorlás csakis az ügy hasznára válhat. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy valós előrelépést a várfalakon kívülről nagyon nehéz elérni. Mivel az európai őshonos kisebbségek ügye nem kontinenseket átölelő pénzügyi spekulációkról, világhatalmi machinációkról szól, elképzelhetetlen, hogy olyan befolyásos támogatókat nyerjen meg magának, mint mondjuk néhány bilderberges nagyúr. Az sem valószínű, hogy az európai parlamenti választások előtt valamelyik képviselőcsoport központi kampányában felkarolná a kezdeményezést, hiszen a makacs többségiek ott is többségben vannak. Így hát marad az üzengetés egy olyan békés hadviselésben, amelyben a legnagyobb ellenség az erős szövetséges hiánya. De legalább mindent megteszünk, amit lehet.
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
szóljon hozzá!