Neki a falnak

Az Erdélyből induló polgári kezdeményezések előretolt helyőrségeként az EMNP és az EMNT már sátrat vert az Európai Bizottság falai előtt. Az első üzenetváltás megtörtént: közel nyolcvan nap elteltével az a válasz érkezett az uniós erődből, hogy a szövetségest keresők küldetése szép és jó, de a kapuőrzőknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy birodalmuk támogatásáról biztosítsák az igazáért harcoló kis szabadcsapatot.

Nem tudni, a kapudöngetés meddig hallatszott el Brüsszelben, de az már az első jelekből kitetszik, hogy az ügy továbbra is rendkívül kényes az EU számára. Pedig előbb-utóbb érdemben is foglalkoznia kell vele, hiszen az európai polgárok mozgósítása minden bizonnyal meghozza a várt eredményt. Az RMDSZ jelenleg milliós sereget toboroz az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának dél-tiroli kongresszusán, ahol 30 ország több tucat kisebbségi szervezete fogja felkarolni az ügyet. Remélhetőleg az EMNP–EMNT, illetve az RMDSZ indítványa ugyanúgy megkapja a szükséges egymillió támogató aláírást, mint a Székely Nemzeti Tanács régióvédelmi kezdeményezése.

Kivételesen nem baj, hogy képviselőink külön utakon járnak: a több oldalról érkező nyomásgyakorlás csakis az ügy hasznára válhat. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy valós előrelépést a várfalakon kívülről nagyon nehéz elérni. Mivel az európai őshonos kisebbségek ügye nem kontinenseket átölelő pénzügyi spekulációkról, világhatalmi machinációkról szól, elképzelhetetlen, hogy olyan befolyásos támogatókat nyerjen meg magának, mint mondjuk néhány bilderberges nagyúr. Az sem valószínű, hogy az európai parlamenti választások előtt valamelyik képviselőcsoport központi kampányában felkarolná a kezdeményezést, hiszen a makacs többségiek ott is többségben vannak. Így hát marad az üzengetés egy olyan békés hadviselésben, amelyben a legnagyobb ellenség az erős szövetséges hiánya. De legalább mindent megteszünk, amit lehet.