VEZÉRCIKK – Több kérdés is fölmerülhet a hétvégén Varsóban lezajlott NATO-csúcs után. Az egyik az: biztonságosabb hellyé vált-e Európa és a világ azt követően, hogy a katonai szövetség keleti szárnyának katonai megerősítéséről döntöttek? A másik: mit nyertek a közép- és kelet-európai tagállamok mindezzel?
2016. július 11., 19:242016. július 11., 19:24
Az első kérdést nem könnyű megválaszolni. Az egyértelmű, hogy a NATO-nak lépnie kellett valamit annak nyomán, hogy Oroszország a hibridháború eszközeit alkalmazva beavatkozott Ukrajnában, és annektálta a Krím-félszigetet, illetve támogatást nyújtott az oroszbarát szakadároknak Donyeckben és Luhanszkban. A nyugati válaszlépések annak ellenére is szükségesek voltak, hogy egyértelmű: az ukrajnai konfliktus kirobbanásához nagymértékben hozzájárult a megválasztott elnökkel, Viktor Janukoviccsal szemben álló erőknek nyújtott nyugati támogatás.
A saját népszerűségét a régi orosz és szovjetorosz „dicsőség\" feltámasztásával növelni akaró Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntött: nem engedi, hogy az orosz érdekszférának tekintett Ukrajna nyugatra „távozzék\", és esetleges NATO-csatlakozásával hosszú szakaszon közvetlen orosz szomszéddá tegye a nyugati katonai szövetséget, ezért katonai eszközökkel válaszolt – anélkül persze, hogy közvetlen konfliktusba került volna a NATO-val, sőt anélkül, hogy egyáltalán elismerné, ő áll a kelet-ukrajnai szakadárok katonai akciói mögött. Ebben a helyzetben egyértelművé vált, hogy főleg a Baltikum és bizonyos mértékig Lengyelország is sebezhető Oroszországgal szemben, ezért szükséges az ottani katonai jelenlét erősítése. Így négy NATO-zászlóaljat telepítenek a térségbe.
A Krím elcsatolásával Oroszország délen is közelebb került a NATO-hoz, ezért szorgalmazta – a biztonságára leselkedő legnagyobb veszélynek Moszkvát tekintő – Románia a közös fekete-tengeri flotta felállítását Bulgáriával és Törökországgal. Az oroszokhoz kulturálisan és gazdaságilag is ezer szállal kötődő bolgárok azonban ezt meghiúsították, így Románia gyakorlatilag csupán részsikert ért el: az európai rakétavédelmi rendszer deveselui elemei NATO-irányítás alá kerültek, és létrejön ugyan egy nemzetközi NATO-dandár az országban, de annak fő erejét Romániának kell biztosítania, a nyugati tagállamok pedig nemigen mutatkoznak hajlandónak csapatokat adni hozzá. A fekete-tengeri NATO-jelenlét pedig igencsak bizonytalan.
Mindemellett tény, hogy a varsói döntés nyomán telepítendő zászlóaljak és dandár több a semminél, és ha szimbolikusan is, de jelzi, hogy a NATO a tagállamok eltérő gazdasági érdekei ellenére is összezár, ha külső fenyegetést észlel. Orosz részről erre hasonló csapattelepítésekre lehet válaszlépésként számítani – közben pedig csak reménykedhetünk, hogy élesben sohasem derül ki, mennyire hatékonyak a két fél egymás ellen tett óvintézkedései. Főleg azért, mert a jelenlegi legnagyobb veszély, az iszlamista terrorizmus egyaránt fenyegeti a Nyugatot és Oroszországot is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!