
Mennie kellett. Jászvásáron eltávolították Octavian Goga köztéri szobrát, de számos településen még utca viseli a nevét
Fotó: Borbély Fanni
Már nem áll Octavian Goga heves antiszemitizmusáról hírhedt egykori román miniszterelnök mellszobra Jászvásár egyik közterén – adta hírül a Ziarul de Iaşi.
2026. április 16., 13:402026. április 16., 13:40
Mint kiderült, a szobrot eltávolították, miután egy Aradon működő, az antiszemitizmus és legionárius propaganda megelőzésére és az ellene való küzdelem érdekében alapított egyesület felszólította az önkormányzatot az alkotás elmozdítására.
A mellszobrot, amely a Copou negyed forgalmas részén állt, március 28-án távolították el az önkormányzat alárendeltségében működő Nemzeti Athnenaeum művelődési központ alkalmazottai.
A Ziarul de Iaşi szerint az aradi egyesület által a jászvásári önkormányzathoz intézett kérelem indokául az úgynevezett Vexler-törvény új rendelkezései szolgáltak, amelyek tiltják olyan személyek szobrainak, szoborcsoportjainak, valamint emléktábláinak elhelyezését, akik fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek vezetőségének tagjai voltak.
Emellett az egyesület levelet küldött a prefektúrának, amely azt válaszolta, hogy az új jogszabályi rendelkezések végrehajtása érdekében „intézményi párbeszédet kezdeményezett a helyi közigazgatás szintjén, amelynek keretében Octavian Goga költő mellszobra megőrizhető és helyreállítható, például egy múzeumban”.
A News.ro megkeresésére Iaşi megye prefektusa, Constantin Dolachi kijelentette, hogy miután megkapta az aradi egyesület levelét, továbbította a dokumentumot a városi önkormányzathoz.
Az Athenaeum ügyvivő igazgatója, Marius Mihai Gherman a News.ro-nak elmondta, hogy
„Nálunk van a csarnokban, és végül egy múzeumban fogják elhelyezni. Még nem döntöttük el, pontosan melyik múzeumban. Azért vittük el, mert nem akartunk kellemetlenségeket okozni. Mi helyeztük el a Copou területén, de nem a politikus Goga, hanem a költő Octavian Goga tiszteletére tettük” – mondta Marius Mihai Gherman.
Mint arról beszámoltunk, az aradi egyesület az erdélyi megye vezetését is felszólította, hogy nevezze át az Octavian Goga Megyei Könyvtárat.
Akkor a megyei közgyűlés megerősítette, hogy megkapta a megkeresést, és részletes vizsgálatot indított, figyelembe véve az intézmény jelentőségét, valamint a névváltoztatás lehetséges kulturális, jogi és szimbolikus következményeit.
Azt közölték, hogy konzultálnak a Román Akadémia George Barițiu Történeti Intézetének kolozsvári fiókjával, hogy felmérje, Octavian Goga tevékenysége a Vexler-törvény rendelkezéseinek hatálya alá tartozik-e.
Mint Radu Rațiu, a megyei önkormányzat alelnöke fogalmazott: egy ilyen döntésnek országos szinten egységesnek kell lennie, és nem szabad kizárólag a helyi hatóságokra bízni.
Nincs jogunk dönteni egy ilyen híres költő nevét viselő intézvény elnevezésének megváltoztatásáról. Úgy véljük, hogy ezt a döntést egy szakértői bizottságnak kell meghoznia”
– érvelt az alelnök G4media.ro portál szerint.
A 2025/241-es számú, úgynevezett Vexler-törvény tiltja a totalitárius rendszerekhez kapcsolódó vagy emberiesség elleni bűncselekményekben részt vevő személyek népszerűsítését.
Közismerten fasiszta politikus volt Goga
A Szeben megyei Resináron született Octavian Goga (1881–1938) fasiszta és antiszemita nézeteiről is ismert román költő, újságíró és politikus volt, aki a két világháború közötti időszakban végzett munkájáról ismert. Részt vett a nacionalista mozgalomban, és 1937–1938-ban rövid ideig, 44 napig Románia miniszterelnöke volt, a Nemzeti Keresztény Párt elnöki tisztét is betöltve. Ez a politikai párt a náci horogkeresztet is felvette logójába.
A Goga által vezetett román kormány hozta meg az első zsidótörvényt. Az 1938. január 21-én a király, Goga és Vasile Rădulescu-Mehedinți igazságügyi miniszter kézjegyével ellátott és életbe léptetett 169-es törvényerejű rendelettel, amely kimondja, hogy minden zsidónak, aki az első világháború után Nagy-Romániában lett román állampolgár, hiteles iratokkal kellett személyazonosságát igazolnia, több százezer (225 222) zsidó származású romániai lakostól vonták meg a román állampolgárságot. Kormánya a nemzetközi tiltakozások hatására 1938. február 10-én lemondott, s másnap már Miron Cristea pátriárka alakított kormányt.
1938. május 7-én Csucsán hunyt el, temetését Bukarestben tartották, koporsóján horogkereszttel. Két hónap után újratemették csucsai birtokán, majd 1958-ban kihantolták maradványait, és a felesége által építtetett mauzóleumban helyezték el.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
1 hozzászólás