A korábbi évek nem feltétlenül haladó hagyományainak szellemében a Tusványos megnyitóján asztalhoz ülők mindig szükségét érzik megmagyarázni az éppen aktuális kiadás jelmondatát. Ami persze nem mindig magyarázható hitelt érdemlően, hiszen egy szlogennél sokkal fontosabb a megjegyezhetősége, az azonosító jellege. Nem baj persze, ha sikerül a bravúr, de összességében nem reális célkitűzés négy tömény nap célkitűzéseit egyetlen rövid mondatba foglalni.
2015. július 23., 13:112015. július 23., 13:11
2015. július 23., 16:572015. július 23., 16:57
Az idei táborozáshoz fűzött remények, célkitűzések talán még nehezebben megfogalmazhatók, mint általában. A kettős állampolgárság ügye belesimulni látszik a nemzetpolitika általános feladatai közé, és nem veri már ki a biztosítékot a romániai magyar–magyar viszonyban tapasztalható helybenjárás sem. Természetesen mindenki kíváncsian várja az idei „Orbán-koncertet”, mert bár a tavalyi illiberális tűzijátékot nem lesz könnyű felülmúlni, a nemzetközi aktuálpolitikai történések kínálnak néhány további forró témát. No meg persze bízunk a nemzet miniszterelnökében is… A 26. Tusványostól azonban kimondva-kimondatlanul is mindenki előrelépést vár néhány nemzetpolitikai kérdésben. Abban ugyanis alig van már vita, hogy valami alapvetően megváltozott az anyaország és a külhoniak viszonyában. Vagy legalábbis így érzik az utóbbiak, akik a támogatások, a gondoskodás tényét nem vitatva őszintén fájlalják a párbeszéd „hangnemét”, a kiszámíthatóság elillanását, az emberi viszonyok kiürülését. Mindazt a körülményegyüttest, amely ugyan nem túl korszerű, ám az anyaország határain kívül szorultak számára a falat kenyér fontosságával vetekszik. A nemzetpolitika különböző viszonylataiban való elbizonytalanodást teszi szóvá Tőkés László is, amely szerinte a külhoni magyar közösségek megosztottságát is konzerválja. Az idei tábornak, a politikai megbeszéléseknek, a háttértárgyalásoknak, találkozásoknak talán éppen ebből a tetszhalott állapotból kellene jó irányba mozdítania a senki számára sem kívánatos módon megcsontosodó rendszert. Annál is inkább, mivel ebben a kérdésben az uniós ellenszél is csak „asszisztálni” tud.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
szóljon hozzá!