Trump a háborút választotta?

Ez elvileg fájdalmas eredményekkel járhatna, hiszen nyílt titok, hogy India és Törökország úgy vásárolja fel a „szellemflotta” által szállított orosz olajat, mintha nem lenne holnap, hogy aztán a finomítóin átcsorgatva saját termékként adja el az orosz naftát.

Ez óriási biznisz az egyébként szankciók sújtotta oroszoknak és nekik is –

Hogy Trumpot mi késztette az ukrajnai háborúhoz való hozzáállás módosítására? Nos, Putyin elkövette az a bűnt, hogy nem csupán az Egyesült Államok autoritását kérdőjelezte meg, de az amerikai elnök egóját is megsértette, amikor a vele a tűzszünet lehetőségéről folytatott tárgyalások után cinikus módon csak még nagyobb szabású támadásokat rendelt el Ukrajna ellen.

Trump igyekezett béketeremtőként beállítani magát, aki elődjével ellentétben elsősorban a tárgyalásokban hisz, és van annyira jó viszonyban Putyinnal, hogy meggyőzze: a már elfoglalt ukrán területekért és az Egyesült Államokkal megkötendő, mindkét fél számára előnyös gazdasági szerződésekért cserébe állítsa le a háborút.

– Moszkva narratívája szerint visszaterelve oda, ahol a helye van – minél nyugatabbra tolja befolyási övezetét, illetve ütközőzónát hozzon létre Oroszország és a NATO között.

A nyugati katonai szövetséget ugyanis egzisztenciális fenyegetésnek tekinti, így semmi esetre sem hajlandó belemenni abba, hogy Ukrajna a része legyen.

Ráadásul jelenleg még mindig az oroszoknak áll a zászló a harctéren, az előrenyomulás, ha keserves és lassú is, de folytatódik, miközben az ukrán védők egyre kimerültebbek és egyre kevesebben vannak, az ország infrastruktúrája pedig egyre jobban pusztul.

Ezért hintáztatta az orosz elnök Trumpot az elmúlt hónapokban, amit a Fehér Ház ura most elégelt meg végképp.

Az általa létrehozott MAGA-mozgalom izolacionistáinak például nagyon nem tetszik, hogy az elnök demokrata párti elődje példáját folytatva mégiscsak jobban beleállna az ukrajnai konfliktusba, mivel azzal érvelnek – alapvetően korrektül, – hogy az nem Amerika háborúja.

Ugyanakkor a beharangozott deal révén ellenkezésük elvileg leszerelhető.

Amerika számára tiszta nyereség az ügy, hiszen a fegyvereket nem közvetlenül és nem ajándékba adja, hanem az Ukrajnát katonailag támogatni akaró NATO-szövetségesek busásan megfizetnek érte.

Már amelyik –

És ha lesz amit megvásárolni, hiszen az amerikai fegyverkészletek is megcsappantak, a gyártási folyamat pedig nem a leggyorsabb.

Az ügy ráadásul kockázatokat is magában hordoz, hiszen azáltal, hogy jóváhagyja fegyverei felhasználását, Amerika közvetve mégiscsak részese marad a konfliktusnak – arról nem is beszélve, hogy a NATO vitathatatlan vezetője továbbra is Washington.

Mindez magában hordozza az eszkaláció kockázatát, különösen akkor, ha a kiszivárgott hírek szerint Ukrajna ATACMS, sőt esetleg Tomahawk rakétákat is kap, amelyekkel nem csupán mélyen orosz területen fekvő katonai célpontokat támadhatna, hanem Moszkvát és Szentpétervárt is.

Vang Ji külügyminiszter néhány héttel ezelőtti, az EU illetékesei előtt tett kijelentése, miszerint Kína stratégiai érdeke az, hogy Oroszország folytassa a háborút, mivel ellenkező esetben Washington még nagyobb erővel tudna az általa legfőbb riválisnak tekintett Kína ellen fordulni, egyáltalán nem vetít előre rózsás kilátásokat.

Az máris kiderült, hogy Kína számos olyan alkatrészt szállít Oroszországnak, amelyet az felhasználhat az Ukrajna ellen bevetett fegyverekben, a kínai diplomácia vezetőjének elszólása pedig azt jelzi, hogy amennyiben a Nyugat, illetve főleg az Egyesült Államok még jobban beleáll az ukrajnai háborúba, akkor Kína is ugyanígy tesz orosz oldalon, és még inkább elmélyítik a stratégiai együttműködést, beleértve a katonait is.

Mindez meglehetősen sötét jövőképet jelent – ám némi esély mégis maradt a normális rendezésre.

Trump nem kénytelen azonnal bevezetni az új büntetővámot, Putyin pedig lehetőséget kap arra, hogy megpróbálja elérni deklarált célkitűzéseit, azon négy ukrajnai régió teljes elfoglalását, amelynek Oroszországhoz csatolását úgy mondták ki Moszkvában, hogy területüknek csupán egy részét sikerült elfoglalni.

Ez persze cinikusnak tűnik – akárcsak az európai erőegynesúly megőrzésében érdekelt Lord Palmerston brit külügyminiszter 1849-es kijelentése, miszerint „Végezzenek velük gyorsan”, és amelyet annak apropóján tett, hogy Ferenc József felkérésére az orosz hadsereg bevonult Magyarországra a szabadságharc leverésére – azonban a jelenlegi erőviszonyok mérlegelésén alapul.

Az oroszokat viszont legfeljebb csak jókora fegyveres erővel lehetne kiverni a többségében amúgy is orosz ajkúak lakta megszállt ukrajnai területekről, ami csak akkor jönne össze, ha a nyugati országok is beszállnának a haderejükkel – ezt a világháborús forgatókönyvet azonban gyorsan felejtsük is el.

Így aztán a realitások figyelembe vételével Trump – igaz, hogy rövid távon az ukránok kárára – lehetőséget adott Putyinnak, hogy további nyereségekkel fejezze be a háborút, de elnyújtani ne érje meg neki.

Az, hogy egyes, Putyinhoz közeli források szerint az orosz elnököt nem érdeklik a szankciók, mert úgy érzi, azok nem lesznek képesek megroppantani országát, és a harctéren övé az előny, amit a négy régión kívül még több ukrán terület megszerzésére szeretne kihasználni, akár igaz is lehet –

Most minden esetre nehéz 50 nap következik Ukrajna számára, aminek elviselését az amerikai fegyverszállítmányok fokozása enyhítheti.

A kedvező végkimenetel bizonytalan, sőt kevésbé valószínű, annyi azonban biztos, hogy a labda most Moszkva térfelén pattog, és Putyinon múlik, hogy a háború folytatásával még jobban magára haragítja Trumpot – ennek minden gazdasági és katonai következményével –, vagy hajlandó belemenni egy olyan kompromisszumos megoldásba, amelyből az adott körülményekhez és erőviszonyokhoz képest minden érintett fél viszonylag jól jöhet ki.