Mintha minden mindegy volna Victor Ponta számára. A miniszterelnök az ellene fölmerült korrupciós vádak nyomán elõbb térdmûtétje ürügyén egy hónapot Törökországban töltött, majd karibi luxushajókörúton töltötte szabadságát, annak letelte után pedig arra is idõt szakított, hogy kedden este Tbilisziben megtekintse az európai labdarúgó-Szuperkupa-mérkõzést.
2015. augusztus 13., 20:252015. augusztus 13., 20:25
Az egész olyan, mintha tudná: már nem sokáig tölti be fontos posztját, a korrupciós vádak miatt a pártelnöki tisztség után a kormányfõi mandátumról is le kell mondania – de addig legalább kiélvezi a pozíció adta elõnyöket.
Talán részben ennek tudható be az is, hogy a Bukarest által a Zákonyi Botond magyar nagykövet interjúja miatt mondvacsinált ürüggyel kirobbantott diplomáciai botrányba beleállva még tovább szítja a magyarellenes indulatokat. Mintha amolyan „utánam az özönvíz” stratégiát alkalmazva hergelné a román közvéleményt a magyarok ellen, nem törõdve azzal, hogy a két, szomszédos, egyaránt EU-és NATO-tagország között az együttmûködés és a problémák kibeszélése jelentené a normalitást.
Az is tény persze, hogy a megtépázott tekintélyû kormányfõnek egy ilyen magyar–román botrány úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen a csak az õ és külügyminisztere elméjében létezõ magyar „provokáció” nyomán jól odamondhat Magyarországnak, a román haza megmentõjének szerepében tetszelegve.
Már csak ezért sem érdekli, hogy az aránytalanul túlreagált ügyben – hiszen Zákonyi Botond szövetségesek és stratégiai partnerek között természetes módon, õszintén beszélt a gondokról, nem sértett meg senkit – született, Magyarországot arrogáns hangnemben becsmérlõ és kioktató Facebook-bejegyzése alatt soviniszta, uszító, magyargyalázó kommentek tucatjai jelentek meg.
A miniszterelnök nem utasította rendre a gyûlölködõket, és ki sem moderálta a hõbörgõ hozzászólásokat. Vagyis ott tartunk, hogy miközben Magyarország a helyén kezeli az ügyet, és határozottan ugyan, de korrektül és csak külügyi államtitkári szinten reagált Ponta barátságtalan és sértõ kijelentéseire, Romániában a magát européernek és kisebbségbarátnak hirdetõ kormányfõ szintjén zajlik az uszítás.
A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.
Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.
Talán nem vagyunk egyedül azzal, hogy inkább azon lepődtünk volna meg, ha az EB elfogadja a nemzeti régiók támogatásáról szóló erdélyi kezdeményezést. Így nem is csodálkozunk azon, hogy a testület lesöpörte az asztalról a projektet.
A várakozásoknak megfelelően túlélte ugyan a bukaresti kormány a bizalmatlansági indítványokat, ám a társadalmi és koalíciós feszültségek továbbra is próbára teszik a kabinetet. Ezen belül Ilie Bolojan alatt erősen inog a miniszterelnöki szék.
Példás, dicséretes reakciók egész sorát váltotta ki a napokban Bukarestben történt sajnálatos incidens, amelynek során egy fiatal rasszista indíttatásból rátámadt egy bangladesi ételfutárra.
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
szóljon hozzá!