Hirdetés

Papíron vagy papír nélkül, velem vagy nélkülem, a Krónika örök marad

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Gyertyagyújtással kezdődött a történet, legalábbis számomra. 

Szucher Ervin

2022. december 31., 21:042022. december 31., 21:04

Már jócskán beletapostunk 1999 ólomszürke, ködös őszébe, amikor az új országos napilap megjelenésével kigyúlt a remény lángja; anyaországi befektetőinkkel, mentorainkkal és olvasóinkkal együtt álmodtuk és hittük, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar média más is lehet, mint az addig ismert, részben átgyúrt, részben a múltból átörökített sajtó.

Hogy nem hiú ábrándfűzés volt mindez, azt az elmúlt huszonhárom esztendő igazolja.

Hirdetés

Pontosabban huszonhárom év és két hónap, hivatalosan ugyanis ennyit élt a papíralapú Krónika. Ennyi ideig érezhettem magam annak az egyik kis, de mégiscsak fontos fogaskeréknek, amely része lehetett egy igencsak olajozottan működő, szakmailag jól képzett újságíró csapat alkotta gépezetnek.

Nem hivatalosan már jóval az október 30-i öröm- és reményteli rajt előtt azon szerencsés helyzetben találtam magam, hogy az ötletgazdák és az erdélyi kortárs irodalom- és sajtóvilágának nagyjait átölelő csoportosulás árnyékában, többedmagammal ott bábáskodhattam az 1989-et követő, szabadnak kikiáltott korszak legnagyobb médiavállalkozása pályára állításán. A történelemnek egy apró kis töredéke, emberi léptékben viszont huszonhárom esztendő – bárhogyan is nézzük, nem kevés: egy új nemzedék felnövésének és megérésének időszaka. Ha jól számolom, mindössze ketten maradtunk az egykori igencsak népes „kezdőcsapatból”…

Azóta is gyakran és örömmel gondolok vissza a lepedő nagyságú, vékony, ropogós papírra nyomtatott példányszámokra, az első krónikás riportjaimra és azok alanyaira, kiknek könnyedén, szeretettel és együttérzéssel idézem fel boldogságtól nevető vagy a sors kegyetlensége miatt sírásba boruló tekintetét.

Bő két évtized után is megelevenednek előttem a magatehetetlen Nyárádselye idős lakói, akiknek a palás földdel együtt életük munkája, az otthonuk is elindult a lejtőn, lelki szemeim előtt jelenik meg az idősödő (román) férfi, akinek a marosvásárhelyi szívkórház csodadoktorai új „motort” ültettek be, és ezzel együtt új életet adtak, felidézem a fiatal (magyar) donor gyászoló, ám jótettükért a lelkük mélyén mégiscsak megnyugvást érző nyomáti szüleit. Szinte látom és hallom a szánalomra méltó székelysárdi újgazdag gázolót, akinek gondatlansága nemcsak egy fiatalt küldött a túlvilágra, de az ő életét is megpecsételte.

Az első anyagokat a huszonhárom év alatt több mint négyezer újabb írás követte.

Találkozhattam és beszélgethettem világhírű, ám szerénykedő tudósokkal és mellüket fél téglával döngető, azonban egyetlen értelmes mondatot is nehezen megfogalmazó politikusokkal, mára megkoronázott trónörökös herceggel és hajléktalanszállón tengődő valamikori élsportolóval, rivaldafényben úszkáló művészekkel és ismeretlen, de társadalmunk számára rendkívül hasznos és fontos kisemberekkel.

•  Fotó: Krónika/Archív Galéria

Fotó: Krónika/Archív

Felkereshettem a nyugati magyar diaszpórát, és meglátogathattam az itthoni szórvány már csak omladozó templomtornyokba kapaszkodó maradék magyarjait, a műtőorvos mellől nézhettem végig országos premierként végzett operációt, és a helyszínen élhettem át, amint kedvenceink Európa élére röpítik a piros-fehér-zöld színeket. Megmászhattam szakmai csúcsokat, és sodródhattam lépésnyi távolságra a szakadék szélétől. Szinte mindvégig voltam a sors és a kollégák által átölelt munkatárs, és nagy ritkán magamra hagyott bűnbak.

Egy dolog viszont biztos: huszonhárom esztendőn keresztül egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy egyébre cserélhetném az életem. Számomra az újságírás nem egy szakma, a Krónika nem egy állás volt, hanem életforma.

Kisebbségi létünk lelki ápolásában, az igazságkeresésben, a rossz elleni küzdelemben, az élménynyújtásban. Ha újrakezdhetném, kétségtelenül ugyanezen a göröngyös, de mégiscsak csodálatos kilátást kínáló úton indulnék el. Papíron vagy papír nélkül, velem vagy nélkülem, számomra a Krónika örök marad. Még akkor is, ha a nyomdafesték illata egyetlen tollvonással elillan, a huszonhárom esztendővel ezelőtt meg­gyújtott gyertya egyre halványabban pislákol, a papíralapú napilapunk történelemmé válik, a nagybetűs Olvasó leghűségesebb fajtája becsapva érzi magát, a kezdőcsapatból meg kettőnk közül – akár egy kiszavazós valóságshow-ban – már csak egy folytat(hat)ja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Ország, város, church. Alulnézet
Ország, város, church. Alulnézet
2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Hirdetés
2026. október 13., kedd

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?
2026. október 12., hétfő

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?
2026. október 12., hétfő

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára

Édesapám, Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész életének 93. évében eltávozott közülünk.

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

Bármely idegen nyelvet bármilyen szinten beszélők esetén a legismertebb szavak közé tartozik a köszönöm. A magyar nyelvet idegen nyelvként használók körében nem könnyű kiejteni a három – többnyire – ismeretlen ö hangot.

Köszönöm, kürtős, Gyökeres
Köszönöm, kürtős, Gyökeres
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció

Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció
2026. szeptember 18., péntek

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?

Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?
2026. szeptember 16., szerda

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák

Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés