Fotó: Jakab Mónika
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Gyertyagyújtással kezdődött a történet, legalábbis számomra.
2022. december 31., 21:042022. december 31., 21:04
Már jócskán beletapostunk 1999 ólomszürke, ködös őszébe, amikor az új országos napilap megjelenésével kigyúlt a remény lángja; anyaországi befektetőinkkel, mentorainkkal és olvasóinkkal együtt álmodtuk és hittük, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar média más is lehet, mint az addig ismert, részben átgyúrt, részben a múltból átörökített sajtó.
Pontosabban huszonhárom év és két hónap, hivatalosan ugyanis ennyit élt a papíralapú Krónika. Ennyi ideig érezhettem magam annak az egyik kis, de mégiscsak fontos fogaskeréknek, amely része lehetett egy igencsak olajozottan működő, szakmailag jól képzett újságíró csapat alkotta gépezetnek.
Nem hivatalosan már jóval az október 30-i öröm- és reményteli rajt előtt azon szerencsés helyzetben találtam magam, hogy az ötletgazdák és az erdélyi kortárs irodalom- és sajtóvilágának nagyjait átölelő csoportosulás árnyékában, többedmagammal ott bábáskodhattam az 1989-et követő, szabadnak kikiáltott korszak legnagyobb médiavállalkozása pályára állításán. A történelemnek egy apró kis töredéke, emberi léptékben viszont huszonhárom esztendő – bárhogyan is nézzük, nem kevés: egy új nemzedék felnövésének és megérésének időszaka. Ha jól számolom, mindössze ketten maradtunk az egykori igencsak népes „kezdőcsapatból”…
Bő két évtized után is megelevenednek előttem a magatehetetlen Nyárádselye idős lakói, akiknek a palás földdel együtt életük munkája, az otthonuk is elindult a lejtőn, lelki szemeim előtt jelenik meg az idősödő (román) férfi, akinek a marosvásárhelyi szívkórház csodadoktorai új „motort” ültettek be, és ezzel együtt új életet adtak, felidézem a fiatal (magyar) donor gyászoló, ám jótettükért a lelkük mélyén mégiscsak megnyugvást érző nyomáti szüleit. Szinte látom és hallom a szánalomra méltó székelysárdi újgazdag gázolót, akinek gondatlansága nemcsak egy fiatalt küldött a túlvilágra, de az ő életét is megpecsételte.
Találkozhattam és beszélgethettem világhírű, ám szerénykedő tudósokkal és mellüket fél téglával döngető, azonban egyetlen értelmes mondatot is nehezen megfogalmazó politikusokkal, mára megkoronázott trónörökös herceggel és hajléktalanszállón tengődő valamikori élsportolóval, rivaldafényben úszkáló művészekkel és ismeretlen, de társadalmunk számára rendkívül hasznos és fontos kisemberekkel.
Fotó: Krónika/Archív
Felkereshettem a nyugati magyar diaszpórát, és meglátogathattam az itthoni szórvány már csak omladozó templomtornyokba kapaszkodó maradék magyarjait, a műtőorvos mellől nézhettem végig országos premierként végzett operációt, és a helyszínen élhettem át, amint kedvenceink Európa élére röpítik a piros-fehér-zöld színeket. Megmászhattam szakmai csúcsokat, és sodródhattam lépésnyi távolságra a szakadék szélétől. Szinte mindvégig voltam a sors és a kollégák által átölelt munkatárs, és nagy ritkán magamra hagyott bűnbak.
Kisebbségi létünk lelki ápolásában, az igazságkeresésben, a rossz elleni küzdelemben, az élménynyújtásban. Ha újrakezdhetném, kétségtelenül ugyanezen a göröngyös, de mégiscsak csodálatos kilátást kínáló úton indulnék el. Papíron vagy papír nélkül, velem vagy nélkülem, számomra a Krónika örök marad. Még akkor is, ha a nyomdafesték illata egyetlen tollvonással elillan, a huszonhárom esztendővel ezelőtt meggyújtott gyertya egyre halványabban pislákol, a papíralapú napilapunk történelemmé válik, a nagybetűs Olvasó leghűségesebb fajtája becsapva érzi magát, a kezdőcsapatból meg kettőnk közül – akár egy kiszavazós valóságshow-ban – már csak egy folytat(hat)ja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!