VEZÉRCIKK – Ismét olyan esetek borzolják a kedélyeket Romániában, amelyek rontják a romák és a többségi lakosság közötti békés együttélés esélyeit, alkalmat adva ugyanakkor az indulatok elharapózására.
2017. április 02., 22:592017. április 02., 22:59
Ezúttal Gyergyószentmiklóson torkollott erőszakba és bosszúba a cigányok garázdálkodása, valószínűleg nem sokon múlt, hogy a hétvégi gyújtogatás nem követelt emberáldozatot. Aki a részletekre kíváncsi, itt értesülhet a történtekről és annak kiváltó okairól. Mint az várható volt, az incidens a szokásos forgatókönyv alapján kapott visszhangot. Sokak szerint a cigányok megérdemelték az erélyes fellépést, hiszen megengedhetetlen, hogy kéregetésből, lopásból, rablásból éljenek, és fenyegessék a lakosságot, eközben mások a rasszizmus egyik megnyilvánulását látják az önbíráskodásban és az azt helyeslő magatartásban.
Sokkal közelebb vinne a megoldáshoz, ha a Gyergyószentmiklóson, a Székelyföldön és Romániában sokadszorra előforduló konfliktust nem etnikai, hanem társadalmi és büntetőjogi problémaként kezelnénk. A 30 ezer lejt tartalmazó táskát nem azért emelte el az útkereszteződésnél várakozó autóból a két tizenöt éves suhanc, mert roma, hanem mert tolvaj. Mint ahogy az önbíráskodók sem azért gyújtogatták fel a cigányok házát, mert – a város etnikai összetételéből fakadóan vélhetően – magyarok, hanem mert hajlamosak a bosszúra, és megelégelték a hatósági totojázást. Ha pedig mindebben egyetértünk, akkor nem is járunk olyan messze a megoldástól.
Románia máig adós a cigányság felzárkóztatásával, bár mélyenszántó ötletek és nagyívű stratégiák garmadával születtek a rendszerváltás óta, a közösség tagjainak többsége szegénységben, tanulatlanul él, és könnyen a bűn, a törvénytelenség útjára lép. Első lépésként tehát gyerekeik iskoláztatására kell kötelezni a roma szülőket, akár a szociális segély megvonásának ódiumával is, továbbá munkát kell adni a felnőtteknek, ami az egyre akutabb munkaerőhiány közepette nem is olyan ördöngös feladat. Emellett a bűnüldöző szerveknek is változtatniuk kell a hozzáállásukon, a törvénytisztelő polgár zsebében ugyanis kinyílik a bicska az olyan mentegetőzések hallatán, miszerint „a hatóságoknak nehéz fellépniük\", vagy „sajnos kevés eszköz áll a rendelkezésünkre\".
Bármennyire is elítélendő, ha valaki saját hatáskörbe vonja az igazságszolgáltatást, nem lehet csodálkozni az önbíráskodáson, amikor hónapokon, éveken keresztül azt tapasztalni, hogy egyesek büntetlenül garázdálkodhatnak, rájuk úgyse sújt le a törvény haragja. A megoldáshoz állami beavatkozásra, önkormányzati koordinációra, hatósági fellépésre, széleskörű társadalmi összefogásra van szükség, a lángoló putrik látványa nem vezet sehová.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.