A Krónika akkori és egykori munkatársai a 2015 augusztusában szervezett nagy kolozsvári találkozón
Fotó: Lepedus-Sisko Péter
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Nehéz pontosan, röviden körülhatárolni, mit is jelentett krónikásnak lenni, azaz a 23 éven keresztül nyomtatásban megjelenő országos közéleti napilap szerkesztőjeként, újságírójaként 17 éven át tartozni a közösséghez, ami jóval több volt egyszerű munkahelynél, szerkesztőségnél.
2022. december 31., 16:522022. december 31., 16:52
Talán jól szemléltetheti az életérzést, hogy azon munkatársak közül, akik hosszabb-rövidebb krónikás munka után máshol kerestek megélhetést, utólag legtöbben egybehangzóan úgy érezték: ez a fajta közösségi érzés, együtt gondolkodás, együtt szórakozás vagy együtt búslakodás más munkahelyeken egyáltalán nem alakul ki.
Ha gond volt, kezeltük nevetéssel, ha feszültség alakult ki, rendszerint hamar tovaszállt, ha indulatok szabadultak el, annak is megvolt a pozitív hozadéka, hiszen együtt fel lehetett oldani, ugyanakkor kiadhatta magából az ember a gőzt. Általában nem hordozták magukban sokáig a kollégák a napi munka apró-cseprő bonyodalmai miatt kialakult morcosságot, ingerlékenységet, sértődést.
Tulajdonképpen meg sem lehet pontosan fogalmazni, mi az a bizonyos rejtett lelki tartalék, a munkatársakat egy hullámhosszra terelő közösségi érzés, ami összekötött bennünket. Sokszor félszavakból értettük egymást, voltak olyan kifejezéseink, amikről csak mi tudtuk, mit jelentenek, olyasmiken nevettünk felszabadultan, amit a kívülállók valószínűleg nem találtak volna viccesnek. És – miért ne? – gúny- és beceneveket aggattunk egyes közéleti szereplőkre, hírességekre, kevésbé rokonszenves politikusokra.
De amint a felelősséget, úgy valamiképpen az igazi játékot is komolyan veszi az ember, és mi komolyan játszottunk. Pár évvel ezelőtt kezdődött és pár éven keresztül történt, hogy csütörtökönként tippversenyt rendeztünk. Ezeken a napokon a hétköznapinál többoldalas hétvégi számot írtuk, így tetemesebb volt a munka, érezhetőbb a feszültség. Talán ennek ellensúlyozására találtuk ki együtt, spontánul a tippversenyt. Már délben bekértük a játékosok tippjeit: azt kellett előre megsaccolni, hogy pontosan hány óra hány perckor és hány másodperckor lép be a szerkesztőség ajtaján a munkaidejét a délutáni órákban kezdő fotós kolléga. Akit nagyon vártunk, hiszen az oldalak szerkesztése nagymértékben függött a képanyagtól. A játékot az a pillanat döntötte el, amikor a várva várt munkatárs lenyomta a szerkesztőség bejárati ajtajának kilincsét. Az persze tilos volt – de mindenki becsületesen betartotta a szabályt –, hogy bármelyikünk még csak óvatos kérdés formájában is megérdeklődje előzőleg telefonon vagy írásban a fotóstól: vajon ma körülbelül mikor tervez megérkezni?
Játék a munkában. A tippverseny nyertese ezt a serleget birtokolhatta büszkén egy hétig az íróasztalán
Fotó: Deák Szidónia
Amikor belépett, abban a pillanatban persze az is kiderült, hogy ki nyerte meg a versenyt: akinek a tippje a legközelebb állt a valós pillanathoz. A szerencsés boldog örömrivalgásban tört ki, a többiek bosszankodtak, vagy csalódottan óóóó-ztak. Erre a célra egy aranyszínű kis serleget szereztünk be, ami a nyertes asztalára került, aki egy héten keresztül „birtokolhatta”. Következő csütörtökön aztán nagy valószínűséggel másik asztalra vándorolt át a díj, ilyenkor a „címvédő” savanyú arccal adta át az új bajnoknak. A közösségi szolidaritást szépen példázza: az is megesett, hogy egy kolléganő hosszú heteken, hónapokon keresztül sóvárogva vágyott arra, hogy az ő tippje bizonyuljon nyerőnek – sajnos nem sikerült. Akkor a korábbi hetek szerencsés játékosai a háta mögött összesúgtak, szándékosan kevésbé valószínű tippeket adtak, hogy a győzni akaró kolléganő végre boldogan birtokolhassa egy hétig a serleget.
Ezenkívül persze még sok minden tartozott hozzá a krónikás lelkülethez. Egy szó, mint száz, jó volt együtt létezni. Talán mindenikünk hálás, hogy ebbe a különleges, együtt lélegző közegbe tartozhatott. Hiszen egyazon hullámhosszon lenni nem más, mint kegyelmi állapot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!