Hirdetés

Krónikások egy hullámhosszon

A Krónika akkori és egykori munkatársai a 2015 augusztusában szervezett nagy kolozsvári találkozón •  Fotó: Lepedus-Sisko Péter

A Krónika akkori és egykori munkatársai a 2015 augusztusában szervezett nagy kolozsvári találkozón

Fotó: Lepedus-Sisko Péter

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Nehéz pontosan, röviden körülhatárolni, mit is jelentett krónikásnak lenni, azaz a 23 éven keresztül nyomtatásban megjelenő országos közéleti napilap szerkesztőjeként, újságírójaként 17 éven át tartozni a közösséghez, ami jóval több volt egyszerű munkahelynél, szerkesztőségnél. 

Kiss Judit

2022. december 31., 16:522022. december 31., 16:52

Talán jól szemléltetheti az életérzést, hogy azon munkatársak közül, akik hosszabb-rövidebb krónikás munka után máshol kerestek megélhetést, utólag legtöbben egybehangzóan úgy érezték: ez a fajta közösségi érzés, együtt gondolkodás, együtt szórakozás vagy együtt búslakodás más munkahelyeken egyáltalán nem alakul ki.

Mert a krónikásokra az volt jellemző – főként a pandémiáig, amikor a személyes részvételű szerkesztőségi létezési forma, a mindennapok közös teherviselése, a közös hangosan gondolkodás, a spontán, élő kommunikáció kényszerűségből felbomlott –, hogy együttes erővel működtették egyazon minitársadalom élő szervezetét.

Hirdetés

Ha gond volt, kezeltük nevetéssel, ha feszültség alakult ki, rendszerint hamar tovaszállt, ha indulatok szabadultak el, annak is megvolt a pozitív hozadéka, hiszen együtt fel lehetett oldani, ugyanakkor kiadhatta magából az ember a gőzt. Általában nem hordozták magukban sokáig a kollégák a napi munka apró-cseprő bonyodalmai miatt kialakult morcosságot, ingerlékenységet, sértődést.

Krónikás közegben azt érezte az ember: ide tartozni valami miatt nagyon jó. Utólag visszatekintve elmondható: irigylésre méltóak voltunk.

Tulajdonképpen meg sem lehet pontosan fogalmazni, mi az a bizonyos rejtett lelki tartalék, a munkatársakat egy hullámhosszra terelő közösségi érzés, ami összekötött bennünket. Sokszor félszavakból értettük egymást, voltak olyan kifejezéseink, amikről csak mi tudtuk, mit jelentenek, olyasmiken nevettünk felszabadultan, amit a kívülállók valószínűleg nem találtak volna viccesnek. És – miért ne? – gúny- és beceneveket aggattunk egyes közéleti szereplőkre, hírességekre, kevésbé rokonszenves politikusokra.

Állandóan játszottunk. Játszottunk a szavakkal, játékosan használtuk az iróniát, humort és gúnyt is – ilyen értelemben bátran maradhattunk gyerekek ebben a közösségben úgy, hogy közben felelősségteljes felnőttekként dolgoztunk, fajsúlyos tartalmakat nyújtva nap mint nap az olvasóknak.

De amint a felelősséget, úgy valamiképpen az igazi játékot is komolyan veszi az ember, és mi komolyan játszottunk. Pár évvel ezelőtt kezdődött és pár éven keresztül történt, hogy csütörtökönként tippversenyt rendeztünk. Ezeken a napokon a hétköznapinál többoldalas hétvégi számot írtuk, így tetemesebb volt a munka, érezhetőbb a feszültség. Talán ennek ellensúlyozására találtuk ki együtt, spontánul a tippversenyt. Már délben bekértük a játékosok tippjeit: azt kellett előre megsaccolni, hogy pontosan hány óra hány perckor és hány másodperckor lép be a szerkesztőség ajtaján a munkaidejét a délutáni órákban kezdő fotós kolléga. Akit nagyon vártunk, hiszen az oldalak szerkesztése nagymértékben függött a képanyagtól. A játékot az a pillanat döntötte el, amikor a várva várt munkatárs lenyomta a szerkesztőség bejárati ajtajának kilincsét. Az persze tilos volt – de mindenki becsületesen betartotta a szabályt –, hogy bármelyikünk még csak óvatos kérdés formájában is megérdeklődje előzőleg telefonon vagy írásban a fotóstól: vajon ma körülbelül mikor tervez megérkezni?

Játék a munkában. A tippverseny nyertese ezt a serleget birtokolhatta büszkén egy hétig az íróasztalán •  Fotó: Deák Szidónia Galéria

Játék a munkában. A tippverseny nyertese ezt a serleget birtokolhatta büszkén egy hétig az íróasztalán

Fotó: Deák Szidónia

Amikor belépett, abban a pillanatban persze az is kiderült, hogy ki nyerte meg a versenyt: akinek a tippje a legközelebb állt a valós pillanathoz. A szerencsés boldog örömrivalgásban tört ki, a többiek bosszankodtak, vagy csalódottan óóóó-ztak. Erre a célra egy aranyszínű kis serleget szereztünk be, ami a nyertes asztalára került, aki egy héten keresztül „birtokolhatta”. Következő csütörtökön aztán nagy valószínűséggel másik asztalra vándorolt át a díj, ilyenkor a „címvédő” savanyú arccal adta át az új bajnoknak. A közösségi szolidaritást szépen példázza: az is megesett, hogy egy kolléganő hosszú heteken, hónapokon keresztül sóvárogva vágyott arra, hogy az ő tippje bizonyuljon nyerőnek – sajnos nem sikerült. Akkor a korábbi hetek szerencsés játékosai a háta mögött összesúgtak, szándékosan kevésbé valószínű tippeket adtak, hogy a győzni akaró kolléganő végre boldogan birtokolhassa egy hétig a serleget.

Hogy mi is volt a krónikás szellemiség varázsa? Talán többek közt az, hogy felnőttként engedtük játszani egymást és önmagunkat, hogy odafigyeltünk másokra
.

Ezenkívül persze még sok minden tartozott hozzá a krónikás lelkülethez. Egy szó, mint száz, jó volt együtt létezni. Talán mindenikünk hálás, hogy ebbe a különleges, együtt lélegző közegbe tartozhatott. Hiszen egyazon hullámhosszon lenni nem más, mint kegyelmi állapot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 13., péntek

„Védelmi pénz” az amerikaiaknak

A biztonság nem magától értetődő és nem is adják ingyen: ezzel szembesül most Románia, amely a jelek szerint ha nem is boldogan, de készségesen hajlandó „védelmi pénzt” fizetni azért, hogy nyugodtan alhasson az orosz medve közelségében.

„Védelmi pénz” az amerikaiaknak
„Védelmi pénz” az amerikaiaknak
2026. november 13., péntek

„Védelmi pénz” az amerikaiaknak

Hirdetés
2026. november 10., kedd

Felvidék után Erdély? Ahol a térképet átrajzolják, ott a magyarság fizeti meg az árát

A felvidéki magyarság megtapasztalta, milyen következményekkel járhat, ha a közigazgatási határokat a nemzetiségi viszonyok figyelmen kívül hagyásával rajzolják át. Romániában most a felvidékinél is nagyobb veszély körvonalazódik.

Felvidék után Erdély? Ahol a térképet átrajzolják, ott a magyarság fizeti meg az árát
2026. november 03., kedd

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
2026. október 30., péntek

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Az AUR magyarellenes csapdája
Az AUR magyarellenes csapdája
2026. október 30., péntek

Az AUR magyarellenes csapdája

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában
2026. október 29., csütörtök

Az ügyészek és bírák számára nem az ország polgárainak jóléte a fontos, hanem a fényűző megélhetésük

Fél füllel hallgatom a híreket. Fél évnyi kormányválság után beiktatták az új miniszterelnököt és minisztereit, akik ígéreteket tettek, hogy ők aztán megmutatják a tutit. Vége a nyomorúságnak csodálatos országunkban, közeledünk a Kánaánhoz.

Az ügyészek és bírák számára nem az ország polgárainak jóléte a fontos, hanem a fényűző megélhetésük
2026. október 23., péntek

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Kétséges stabilitás
Kétséges stabilitás
2026. október 23., péntek

Kétséges stabilitás

Hirdetés
2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Ország, város, church. Alulnézet
Ország, város, church. Alulnézet
2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

2026. október 13., kedd

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?
2026. október 12., hétfő

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?
Hirdetés
Hirdetés