Bár anno hittanórán még azt tanították, hogy a kereszténység a szeretetre épül, a román ortodox egyház Hargita és Kovászna megyéért felelős püspöksége a szeretet helyett ismét csak a konfliktus magvait veti.
2013. június 27., 22:412013. június 27., 22:41
A bizánci rítusú egyház székelyföldi helytartói a hét elején jelentették be, hogy két kilométernyi szövetet vásároltak, amelyből román nemzeti zászlókat készítenek, hogy szétosszák őket a két megye területén élő románok között. Azon boldog kedvezményezetteket pedig, akiknek jut az apácák által varrt, majd szabályszerűen megáldott trikolórokból, arra kérik, hogy büszkén tűzzék ki őket az állami és egyházi ünnepeken.
Bár önmagában a gesztus akár ártalmatlan is lehetne, hiszen a nemzeti jelképek tisztelete üdvös dolog, az előzményeket tekintve nehéz nem arra gondolni, hogy a kezdeményezés nem a békés egymás mellett élést szolgálja a Székelyföldön élő többségi magyarok és a román kisebbség között.
ászlóbotrányból ugyanis az elmúlt fél esztendőben jócskán akadt, pedig a normális, konfliktusmentes együttélést óhajtó többség részéről biztosan nem volt rá igény. Először ott volt a székelyzászló-ügy, amikor a román hatóságok, elterelendő a figyelmet a fontosabb gazdasági és politikai ügyekről, hajtóvadászatot indítottak a magyar jelkép ellen. Aztán következett a tettének következményeit föl nem fogó, de magyarellenes gyűlölettel már zsenge korában beoltott kovásznai iskolás lány esete, aki úgy gondolta, attól lesz menő, ha épp március 15-én provokálja magyar iskolatársait egy román nemzeti színű homlokpánttal.
Ilyen előzmények után a székelyföldi ortodox püspökség akciója nehezen nevezhető jámbor cselekedetnek. Mert egyrészt meggyőződésünk, hogy a magyarokhoz hasonlóan nehéz körülmények között élő románoknak pont nem egy zászló hiányzott a jóléthez és a boldogsághoz. Másrészt meg igaz ugyan, hogy a Székelyföldön sok helyen lóg a székely zászló, de éppen azért, mert ostoba, aljas támadást indítottak ellene. Ha békén hagyják, sokan, akik dacból kifüggesztették, azt sem tudnák, hogy létezik. Most, hogy az ügy lecsengeni látszik, egyházi vonalon próbálják tovább szítani a jelképháborút, mintha bizony a román szimbólumot bármilyen veszély fenyegetné. Holott épp azok járatják le, akik most ájtatoskodva, áldást osztogatva kilométerben mérik a hazafiságot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!