Bár anno hittanórán még azt tanították, hogy a kereszténység a szeretetre épül, a román ortodox egyház Hargita és Kovászna megyéért felelős püspöksége a szeretet helyett ismét csak a konfliktus magvait veti.
2013. június 27., 22:412013. június 27., 22:41
A bizánci rítusú egyház székelyföldi helytartói a hét elején jelentették be, hogy két kilométernyi szövetet vásároltak, amelyből román nemzeti zászlókat készítenek, hogy szétosszák őket a két megye területén élő románok között. Azon boldog kedvezményezetteket pedig, akiknek jut az apácák által varrt, majd szabályszerűen megáldott trikolórokból, arra kérik, hogy büszkén tűzzék ki őket az állami és egyházi ünnepeken.
Bár önmagában a gesztus akár ártalmatlan is lehetne, hiszen a nemzeti jelképek tisztelete üdvös dolog, az előzményeket tekintve nehéz nem arra gondolni, hogy a kezdeményezés nem a békés egymás mellett élést szolgálja a Székelyföldön élő többségi magyarok és a román kisebbség között.
ászlóbotrányból ugyanis az elmúlt fél esztendőben jócskán akadt, pedig a normális, konfliktusmentes együttélést óhajtó többség részéről biztosan nem volt rá igény. Először ott volt a székelyzászló-ügy, amikor a román hatóságok, elterelendő a figyelmet a fontosabb gazdasági és politikai ügyekről, hajtóvadászatot indítottak a magyar jelkép ellen. Aztán következett a tettének következményeit föl nem fogó, de magyarellenes gyűlölettel már zsenge korában beoltott kovásznai iskolás lány esete, aki úgy gondolta, attól lesz menő, ha épp március 15-én provokálja magyar iskolatársait egy román nemzeti színű homlokpánttal.
Ilyen előzmények után a székelyföldi ortodox püspökség akciója nehezen nevezhető jámbor cselekedetnek. Mert egyrészt meggyőződésünk, hogy a magyarokhoz hasonlóan nehéz körülmények között élő románoknak pont nem egy zászló hiányzott a jóléthez és a boldogsághoz. Másrészt meg igaz ugyan, hogy a Székelyföldön sok helyen lóg a székely zászló, de éppen azért, mert ostoba, aljas támadást indítottak ellene. Ha békén hagyják, sokan, akik dacból kifüggesztették, azt sem tudnák, hogy létezik. Most, hogy az ügy lecsengeni látszik, egyházi vonalon próbálják tovább szítani a jelképháborút, mintha bizony a román szimbólumot bármilyen veszély fenyegetné. Holott épp azok járatják le, akik most ájtatoskodva, áldást osztogatva kilométerben mérik a hazafiságot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!