Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Bukaresti kormányzati illetékesektől gyakran hallani, hogy más országokkal ellentétben Románia kevésbé kitett az energiakríziseknek, hiszen számottevő lelőhelyekkel rendelkezik. Évek óta halljuk, mekkora földgáznagyhatalom lesz az ország, amikor (várhatóan 2027-ben) megkezdődik a 100 milliárd köbméter gázmezőt rejtő Neptun Deep lelőhely kiaknázása, és hogy ez milyen jó lesz majd a háztartási fogyasztók számára is, hiszen lesz majd elegendő és olcsó gáz.

Ehhez képest a kormány kénytelen volt elhalasztani az áprilisra beütemezett gázárliberalizációt, ami borítékolhatóan drágulást eredményezett volna, ami a 2025 nyarán elkezdett áfa- és adóemelések, drágulások mellett további jelentős terhet rótt volna a lakosságra. Hiszen láttuk, mi történt, miután tavaly júliusban megszűnt az elektromos energia árának állami korlátozása:

• a villanyáram 70 százalékkal megdrágult,
• Románia a világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között immár „előkelő” helyet foglal el.
  
  Az üzemanyagok ára az éve eleje óta mintegy 10 százalékkal emelkedett, és nem kellett hozzá az iráni háború. Ilyen körülmények között „arcátlan hazugságnak” nevezni a 10 lejes benzin- és gázolajárakról szóló valószínűsíthető előrejelzéseket, legkevesebb hozzá nem értésre vall, de legalábbis nevetséges. Vagy arra utal, hogy az energiaügyi miniszter arra próbálja biztatni az embereket, ne a szemüknek higgyenek, és ne foglalkozzanak a reális forgatókönyvekkel.

Maga Donald Trump saccolta úgy, hogy az iráni konfliktus egy hónapig is eltarthat, azt pedig látjuk, milyen hatást gyakorolt az új háború csak az elmúlt három nap folyamán. A kőolaj hordónkénti ára már 80 dollárra emelkedett, a földgáz 40 százalékkal drágult Európában, a további áremelkedés mértékét pedig képtelenség megjósolni (felső határt szabni pedig még annyira sem lehet), hiszen senki nem látja előre, mi lesz a kimenetele az amerikai–iráni szembenállásnak. Márpedig a nemzetközi kontextustól Románia sem képes függetleníteni magát, mondjanak bármit a kormány képviselői az energiaellátottságáról és -tartalékairól. Az ország évről évre kevesebb nyersolajat termel, és egyre többet importál, a behozatal tavaly az itthon előállított mennyiség közel négyszeresére rúgott.

Mégis hogyan képzelheti valaki, hogy ezek az összetevők nem hatnak ki az üzemanyagok romániai árképzésére, amikor ennek 25 százalékát éppen a kőolaj világpiaci ára határozza meg? Bár az energiaügyi miniszter erről nem beszélt, a legkönnyebben a bukaresti kormány akadályozhatná meg a benzin és gázolaj drágulását azzal, ha csökkenti az energiahordozókra kivetett jövedéki adót, ami mintegy 55 százalékban meghatározza az üzemanyagok árát.

A lakosságnak nem akkor tesz jót egy kormány, hogy megpróbálja elkendőzni egy krízishelyzet várható következményeit, hanem ellenkezőleg, ha felkészíti akár a legrosszabb forgatókönyvekre is. Márpedig ha az iráni háború hetekig elnyúlik, és az energiahordozók ára tartósan az egekbe szökik, egyáltalán nem lesz sci-fi kategória a 10 lejes benzin és gázolaj. Aminek a dominóhatásával úgyszintén számolni kell: általános drágulás, növekvő infláció (az év végére kitűzött 3,9 százalékos inflációs célról valószínűleg lemondhat a kormány), és a gazdasági növekedés várható lassulása. Ezekkel a dolgokkal az embereknek óhatatlanul kalkulálniuk kell, nem legyinthetnek a minden irányból érkező figyelmeztetésekre azzal, hogy „de Irán messze van”, a miniszter pedig amúgy is megmondta, hogy úgymond semmi sem indokolja a drágulást.

Pláne, hogy ma már ugyanez a tárcavezető elismerte: mégis csak fennáll a kétszámjegyű romániai üzemanyagár kockázata.