Somogyi Botond
2026. április 08., 21:022026. április 08., 21:02
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Egyrészt azért, mert ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
Úgy tudom, ebben az esetben legfeljebb két mandátum sorsáról dönthetnénk. Másrészt azért, mert ez nyilván nem így fog zajlani. Ráadásul legutóbb több mint 50 ezer – irdatlan nagy mennyiségű – szavazat érvénytelen volt, nagyon sok Erdélyből is.
De vegyük sorjában. Nem minden erdélyi magyar kívánt magyar állampolgárságot szerezni. ,,Mi a szívünkben vagyunk magyarok, nem szükséges nekünk a papír erről” – mondták egyesek. „Én egykor magyar állampolgárnak születtem, nem vehette el tőlem senki az állampolgárságot” – vallja több idős erdélyi magyar. Nekik tehát nincs is szavazati joguk.
Rendelkeznek ugyan állampolgársággal, szavazhatnának is, de nem teszik. Megvan mindenük, sütögetik a saját pecsenyéjüket, jól elvannak magukkal, s teljesen hidegen hagyja őket az anyaország sorsa. A Kárpát-medencei magyarság helyzete sem izgatja őket, sőt saját kisebbségi sorsuk, magyar önazonosságuk sem érdekli igazán.
Mások azon a véleményen vannak, hogy nem érdemes belefolyni a szomszéd ország belügyeibe, nem adózunk ott, ergo szavazni sem lenne jogunk.
Akik minden kezdeményezést mélységesen elleneztek, amely az elmúlt időszakban Erélyben önálló egyetem létrehozását, önrendelkezés elnyerését, egyházak támogatását (és hadd ne soroljuk tovább) jelentette. A liberális holdudvar, amely nálunk is egyre jelentősebben hallatja hangját. Mindnyájan tudjuk, kikről van szó. És sajnos léteznek azok a fiatalok, akik a modern digitális világban nőttek fel. Akiket a fősodratú sajtó, a digitális platformok woke-őrülete, az LMBTQ-propaganda, a gender-elmélet és még ki tudja milyen ártalmas mozgalmak videói befolyásolnak nap mint nap – immár hosszú évek óta.
És ne feledkezzünk el a haszonlesőkről sem. Azokról, akik valamilyen úton-módon úgy érzik, hogy a magyar kormánytól többet érdemeltek volna, de nem jött be a számításuk (azaz nem kaptak elég pénzt). Ők nyilván az ellenzéket támogatják. Mint ahogy azok a szélkakasok, akik mostanig élvezték ugyan Erélyben a magyar kormány által nyújtott anyagi támogatást, akár jól is éltek belőle, de most úgy érzik, a változás szele fúj, és április 13-tól a túloldalról több anyagi hasznot remélnek.
Az elmúlt időszakban több érdekes beszélgetés részese voltam, amelynek során egyesek különleges véleményüknek adtak hangot. Volt, aki azt mondta, őt nem érdekli, hogy mit gondolnak az anyaországban rólunk, az sem, hogy itt egyesek szerint nekünk nem kellene részt vennünk a választáson. – A magyarországiak válasszák meg azt, akit akarnak, én viszont tudom, hogy nekünk ki és mennyit segített, nekem mi jó, ezért én arra szavazok, akire akarok – mondta az illető.
A kollégám még érdekesebben fogalmazott. ,,Ha nem lenne jó néhány ismerősöm, rokonom Magyarországon, biz’Isten az ellenzéket támogatnám.
Az előbbi felsorolás jól mutatja: az erdélyi magyarság a korábbi évekhez képest korántsem olyan egységes, mint ahogy azt egyesek gondolják. Létezik közömbös, elvi alapon távol maradó, megrögzött ellenzéki, elkötelezett kormánypárti és akár kiábrándult is. Talán éppen ezért téves minden olyan elképzelés, amely egyetlen politikai tömbként tekint ránk. A valóság ennél sokkal egyszerűbb – és egyúttal sokkal bonyolultabb is.
Balogh Levente
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Páva Adorján
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Rostás Szabolcs
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
Balogh Levente
Talán nem túlzás kijelenteni: a rendszerváltoztatás óta a legintenzívebb és legdurvább választási kampányidőszak ér véget a vasárnapi országgyűlési választásokkal.
Balogh Levente
Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.
Rostás Szabolcs
Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.
Balogh Levente
Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.
1 hozzászólás