Nyári csoportkép, amely a Krónika Eperjes utcai szerkesztősége udvarán készült 2018-ban
Fotó: Biró István
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Előrebocsátom, mielőtt valamelyik szemfüles kolléga magyarítaná, hogy szándékosan használtam a print kifejezést: nemcsak a Krónikától, globális világunkban magától a nyomtatott sajtótól búcsúzunk.
2022. december 31., 13:022022. december 31., 13:02
Ahogy az Oriana Fallaci Ha meghal a nap című könyvére való utalás sem véletlenszerű, és bár a nyomtatott újság halálának messze nem annyira drasztikus a hatása, mint a nap kihűlésének lenne, káros következményei vitathatatlanok. Fallaci írásait, politikusokkal, hírességekkel készült interjúit, háborús tudósításait, könyveit százezrek olvasták, és aranykorában a Krónikának is több tízezer olvasója lehetett.
Talán akkor éreztem először: jó lehet újságírónak lenni, szívesen lennék egy hasonló csapat tagja. A hétvégi hazautakra készségesen vásároltam meg a lepedőnyi lapot, és teregettem ki a vonatülésen: a Besztercére tartó szerelvényen is mindig akadt egy-két magyar, aki kölcsönkérte a kiolvasott oldalakat. Talán nekik fáj most a leginkább a megszűnése, az idős szórványbeli magyaroknak, akikhez amúgy is ritkán jut el a magyar szó. „És akkor most a 80 éves apám mit fog olvasni?” – szögezte nekem a kérdést egy nagyszebeni ismerős, amikor pár hete hallotta a szomorú hírt. Nem tudtam érdemi választ adni, ahogy saját, hasonló korú szüleimnek sem tudok.
Igazi szakmai műhely volt, ahol az is újságíró lett, aki „nem akart”, egykori krónikás kollégákkal van tele az erdélyi szerkesztőségek zöme. De emberi szempontból is különleges hely a Krónika szerkesztősége: a feszített munkatempó és stressz összekovácsolta a társaságot, már-már család, nem csak munkaközösség. „Hoztam húslevest. Ki kóstolja meg?” – hangzik el olykor a kérdés, és a menü eléggé változatos. Az idegen akár azt is gondolhatná: nem újságírók, szakácstanoncok közé érkezett.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás, az eltérő nézőpontok bemutatása, ütköztetése alap volt, így meglepett, amikor pár hete a frissen megválasztott királyhágómelléki püspök megköszönte az egyházkerületi választásokról írt korrekt tájékoztatást. „Csak természetes” – mondtam meglepetten, de belegondolva rádöbbentem, hogy napjainkban már nem természetes a korrekt tájékoztatás. Rendezvényen, püspökbeiktatáson, pártkongresszuson is több a kommunikációs, mint az újságíró. A jelen lévő miniszter, államtitkár, pártelnök közösségimédia-oldalaira gyártják a szöveges-képes-videós tartalmat, a politikus szemszögéből láttatják az eseményt. Csak épp az összkép nem áll össze…
A közösségi médiában mindeniknek ugyanakkora bejegyzés jut. És a Meta-világban – ahol senkiről sem tudni, hogy kicsoda, csak azt, hogy milyen képet akar láttatni magáról –, az újságíró is változhat: ha olvasottságot akar, lájk- és kattintásvadász lesz.
És így lesznek egyre öszvérszerűbbek a műfajok is: a tényszerű közlést átszövi a személyesség, a lényegre törő, világos fogalmazást felváltja a laza történetmesélés. A hír már nem szent, és a Facebook rögtönítélő bírósága előtt a vélemény sem szabad.
Elsősorban emiatt szomorú minden egyes szakmai igényességgel készülő nyomtatott újság, a print eltűnése. Mert a nyomtatott Krónika megszűnésével nemcsak az egyetlen, Erdély-szerte kapható magyar közéleti lap nem jelenik meg többet – a világlátásunk is szűkösebb lesz. Öröm az ürömben, hogy a média visszafordíthatatlan átalakulásának közepette is vannak, akik továbbviszik a Krónika szerkesztőségében tanult leckét, szakmai hagyományt. Hogy a krónikások mindig krónikások maradnak. Akkor is, ha a jövő évtől már a Krónika online-nál dolgoznak, és akkor is, ha máshol.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!