Fekete március és az egyetemes romániai visszarendeződés

Marosvásárhely az ország és a világ hírszolgáltatásainak a központja lett akkoriban, a politikai manipulálás melegágya. A fekete márciusi eseményeket megelőzően javában zajlott a Bolyai-líceum újramagyarosítási kísérlete körüli cirkusz, valamint a magyar diákok és oktatóik ülősztrájkja az orvosi egyetemen. Megjegyzem, hogy az egykori Kommunista Ifjúsági Szervezet ellenében létrejött három ifjúsági szervezet (OTV, ODT, MADISZ) román és magyar vezetői teljes mértékben egyetértettek a valós rendszerváltással és a jogaink biztosításának a szükségességével, a békés együttlétet szorgalmazták.

A közvélemény nem tud róla, de tényként közölhetem, hogy a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezet (MADISZ) már a február 10-i könyves és gyertyás tüntetés előtt, február 5-ére bejegyeztetett egy tiltakozó megmozdulást, amit az események felpörgése miatt nem tartottunk meg. Az sem köztudott, hogy a március 19-20-i szomorú események előzményeihez tartozik – nemzeti ünnepünk megtartásán és a Tudor negyedbeli gyógyszertár körüli balhén túl – az 1990. március 17-18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszus, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. Igaz, a szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt követő tragikus események.

A fekete március eseményeinek sodrában írt egykori jegyzeteimből idézek: „A decemberi rendszerváltás alatt nyugodtan vegyültem el az emberek közé, csak utólag ült ki rám a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérgetett a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutottak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadtak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálta. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelídítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Majd ezt követően a padláson maradt többség az oldalsó kapun eliszkolva hagyhattuk el saját székházunkat.”

Megjegyzem, hogy március 20-án sokáig a madiszos ifjak védték a szélsőséges románságot megjelenítő és képviselő Vatra főtéri székhelyét. Mi, akkori fiatalok, bizonyos eszmékért küzdöttünk, és nem a politikai hatalomért vagy az abból adódó vezetői pozíciókért. Bolyai Jánost parafrazálva, mi a semmiből egy új világot akartunk. Azzal, hogy magyarokként védtük a Vatra székhelyét, példát szerettünk volna mutatni. Amikor azonban a délutáni órákban a Grand Hotel előtt gyülekező román tömeg áttörte a gyenge rendőrségi kordont, és a város főterén elszabadult a pokol, a madiszosoknak is menekülniük kellett. Ekkor tört be a tömeg az irodahelyiségekbe, ahonnan sok értékes dokumentum került elő, de az már más történet, hogy ezeknek mi lett a sorsuk, és miért nem sikerült felhasználnunk az igazságunk bizonyítására úgy, ahogy várható lett volna.

Sajnos, néhány kivételtől eltekintve, mások – a haladó, nyitottan gondolkodó románokat is beleértve – hallgattak. Ezért itt jelképesen is megköszönöm Traian Marcu (ODT) és Marcel Bolboacă (OTV) ifjúsági vezetőknek az egyenes és őszinte kiállását, amit a későbbiekben nyilván „nem jutalmazott” a politika, így hát ismertség és tisztségek helyett megmaradtak az igazsággal és tiszta lelkiismeretükkel. Egy biztos: 1990 márciusa egyetemes visszarendeződést hozott a romániai társadalomban, beleértve az erdélyi magyarság helyzetét is. Az értelmiségiek közül nagyon sokan visszaléptek vagy visszaléptették őket, a fiatalok nagy része csalódott, kivándorolt, vagy egyszerűen elfordult a politikától, a közélettől.

Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még harmincöt év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár