VEZÉRCIKK – Valahogy úgy áll hozzá az RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való esetleges választási együttműködési tárgyalásokhoz, mint a medve létráját kölcsönkérni akaró nyuszika a klasszikus viccben.
2016. augusztus 08., 19:252016. augusztus 08., 19:25
Mint ismeretes, a nyuszika elindul a medvéhez, útközben azonban elbizonytalanodik, hogy a korábbi konfliktusok miatt vajon a medve kölcsönadja-e a létrát. Végül annyira belehergeli magát a pró és kontra érvek sorolásába, hogy amikor végre megérkezik a medvéhez, és az a dörömbölésre ajtót nyit, agresszíven már csak ennyit vág a fejéhez: „Tudod mit, medve? B... meg a létrádat!”
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke immár több ízben is kijelentette: az EMNP-vel nem valósul meg az összefogás, mivel szerinte a néppárt egyetlen célja az, hogy ártson az RMDSZ-nek, és öt százalék alá vigye a magyar képviseletet, és amúgy is a néppárt várhatóan ősszel egy olyan ajánlatot tesz az RMDSZ-nek, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan.
Nos az ilyen, jóslatokra alapuló hozzáállás láttán valóban nem csoda, ha nem jön össze a megegyezés. Ugyanakkor az az érzésünk, hogy ez elsősorban nem a néppárton múlik, hanem a magát a magyar kormány és az RMDSZ vezetői közötti korábbi ellentétek elsimítása után nyeregben érző RMDSZ-en, amely az „oszd meg, és uralkodj” elv alapján a Magyar Polgári Pártot (MPP) bedarálta, és két befutó parlamenti helyet felajánlva neki a saját függelékévé tette, így aztán közös erővel próbálják meg kiszorítani és ellehetetleníteni az EMNP-t.
Való igaz, hogy az RMDSZ lényegesen jobb eredményt ért el az önkormányzati választáson, mint az EMNP, amely épp csak hozta a négy évvel ezelőtti eredményt, de ez ugyanígy érvényes az MPP-re is, amellyel most a felkínált parlamenti befutó helyek számáról zajlik az egyesélyesnek tűnő vita. Ráadásul az MPP kapcsán még az a hangfelvétel sem zavarja különösebben az RMDSZ-t, amelyet az önkormányzati választások előtt szivárogtattak ki, és amely arról tanúskodik, hogy Biró Zsolt pártelnök a parlamentbe való bejutásban annak az eszközét látja, hogy információt szerezzen arról, hány ezer euró csúszópénzt kell adniuk a párt önkormányzati vezetőinek a különböző hivatalokban.
Persze mondhatjuk azt, hogy az összefogás elsődleges fontosságú, ezért túl kell lépni azokon a tényezőkön, amelyek akadályozhatják az együttműködést, de akkor nem értjük, miért nem lehet ugyanezt az elvet alkalmazni az EMNP-re is. Hacsak nem azért, mert többet akar, és markánsabban képviselné politikáját, mint az MPP. Vagy esetleg az RMDSZ és az EMNP politikusai közötti személyi ellentét, ellenszenv lehet az ok. És persze az sem kizárható, hogy több parlamenti helyről már nem mondanának le az RMDSZ politikusai. Illetve lehet, hogy mindez együtt.
Ám ha ezek miatt tényleg elutasítják a párbeszédet a néppárttal, akkor – az önkormányzati választások eredménye alapján – előfordulhat, hogy az RMDSZ és az MPP saját, közös létrája nem bizonyul majd elég hosszúnak a parlamenti küszöb eléréséhez.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!