Úgy tűnik, valóban végleg búcsút kell vennünk attól az embertől, aki azzal iratkozott fel a nemzet jeles képviselőinek listájára, hogy első magyarként jutott fel a világ legmagasabb pontjára.
2013. május 27., 11:332013. május 27., 11:33
A Mount Everest 2002-es meghódítása révén egy csapásra ismertté vált Erőss Zsolt – aki az egykori Szovjetunió hétezres csúcsainak meghódításával kiérdemelte a Hópárduc becenevet – az erdélyiek számára különösen kedves lehet, hiszen Csíkszeredában született, és erdélyi, székely mivoltát sohasem tagadta meg: csúcshódításai során a magyar mellett rendszerint a székely zászlót is magával vitte. Akárcsak mostani – a jelek szerint utolsó – útjára, a nepáli Kancsendzöngára.
Bizonyára sokan vannak azok, akik a hegymászók teljesítményéről szóló hírek hallatán rendszerint csak legyintenek, esetleg értetlenkednek: miért nem választanak maguknak valami „rendes\" polgári foglalkozást, miért teszik kockára az életüket, miért vállalnak annyi szenvedést oxigénhiányos környezetben, akár mínusz 30 fokban?
Nos a válaszhoz tudni kell, hogy a hegymászókat nem ilyen fából faragták. Ők a mai utódai azoknak a „szent őrülteknek\", akik száz-kétszáz évvel ezelőtt akár hiányos felszereléssel is hajlandóak voltak útnak indulni csak azért, hogy ismeretlen tájakat térképezzenek fel.
Mára jóformán a 8000 méter fölötti hegycsúcsok maradtak az utolsó olyan, érintetlen határvidékek, ahol az ember próbára teheti a saját képességeit. Erőss Zsoltot pedig űzte, hajtotta a vágy, hogy ő legyen az egyik első olyan magyar, aki a világ összes nyolcezer méteres csúcsát meghódította. Szándékától pedig a legnagyobb életveszély, sőt még egyik lábának elvesztése sem térítette el. Ha már erdélyi születésű emberről van szó, kitartásáról, eltökéltségéről mindannyian példát vehetünk – például az önrendelkezésért folytatott küzdelem során, de mindennapi feladataink végzése közben is.
Most arról szólnak a hírek, hogy eltűnt 8000 méter fölötti magasságban, és el kell fogadni a tényt: többé nem bukkan fel. Családja immár hiába várja – viszont igazi Hópárduchoz méltóan távozott, és szeretett hegyei között nyugodhat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A várakozásoknak megfelelően túlélte ugyan a bukaresti kormány a bizalmatlansági indítványokat, ám a társadalmi és koalíciós feszültségek továbbra is próbára teszik a kabinetet. Ezen belül Ilie Bolojan alatt erősen inog a miniszterelnöki szék.
Példás, dicséretes reakciók egész sorát váltotta ki a napokban Bukarestben történt sajnálatos incidens, amelynek során egy fiatal rasszista indíttatásból rátámadt egy bangladesi ételfutárra.
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!