Jelentős kihívások elé állítja a gazdákat a búza, kukorica vagy napraforgó alacsony ára. Vincze Tamás közgazdász, egy kolozsvári székhelyű gabonaforgalmazó vállalat ügyvezető igazgatója a Krónikának rámutatott, hogy sürgős váltásra van szükség.
A legkiválóbb magyar éttermek és séfek találkoznak három nap erejéig a 8. Debrecziner Gourmet Fesztiválon. Erdélyt a székelyudvarhelyi Páva étterem stábja képviseli; Trucza Adorján, a székelyföldi étterem vezetője nyilatkozott a Krónikának.
Felfutó ívben vannak a természetgyógyászati kezelések. Az Erdélyben rendszeresen megforduló dr. Csomai Zita budapesti orvos-természetgyógyász a Krónikának elmondta, olyan betegek keresik meg, akik egészségügyi problémáikra nem találtak megoldást.
Már hozzászoktunk a hetek óta tartó esős, napos, de főleg csapadékos időjáráshoz, de a magyar meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a hétvégére lényeges változás áll be időjárásunkba.
Nehéz választási kampányon és szavazáson vagyunk túl. Nem csak azért, mert félő volt, hogy az RMDSZ nem lépi át az ötszázalékos választási küszöböt, hanem a román pártok keresztül-kasul Erdélyben magyar jelölteket is indítottak.
Még kedden délre sem hirdették ki hivatalosan, hogy ki nyerte a polgármester-választást a Bihar megyei Székelyhídon, ahol hétfő este még úgy tűnt, hogy kilenc szavazattal Boros Dávid, az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltje győzött.
A következő három hét során eldől, miként fog kinézni az Európai Parlament összetétele. Winkler Gyula a Krónikának elmondta, hogy változásra van szükség, az az elvárás, hogy a parlamenti többség ne tartalmazzon militáns, radikális zöldeket.
Az egymásra tevődött két választásnak és a magas részvételnek tulajdonítja az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, hogy idén gyengébben szerepeltek a helyhatósági választásokon, mint négy évvel ezelőtt.
A Máramaros megyei Hosszúmezőn, az ukrán-román határ közelében néhány juh- és kecsketartó gazda maradt, a többség felhagyott az egykoron virágzó mezőgazdasággal. Az idei választási kampányban a gazdák égető gondjai is terítékre kerültek.
Húsz alkalmazottal működő csíki dobozgyár lát el csomagolóanyaggal több száz romániai céget. Domokos Tamás vállalkozó szerint a csomagolóanyag-gyártás pontos fokmérője az adott ország ipari termelésének, amiben Románia nem áll túl jól.
Lázas kampányt folytatnak a Máramaros megyei Koltón az RMDSZ, valamint a román pártok jelöltjei. A három mandátumon át független polgármesterként tevékenykedő, és idéntől az RMDSZ színiben induló Csendes Lajossal vettük száma a község útkeresését.
Felbúgó sziréna hangja jelzi a Tisza ukrajnai oldalán fekvő település lakói számára, hogy orosz harci gépek mérnek légicsapást valahol az ország belsejére. Ezt már a Máramaros megyei Hosszúmező lakossága is megszokta a román–ukrán határ közelében.
Pincéreket, élelmiszerbolti eladókat és elektronikai szakmunkásokat képeznek Kalotaszentkirály szakiskolájában. Riportunkban a kalotaszegi iskolaközpont több évtizedes építkezését jártuk körül, amely mindig valami új létesítménnyel egészült ki.
Elégedetlen az Erdélyi Magyar Szövetség az RMDSZ-szel kötött választási megállapodással, ezért június 9-e után az EMSZ országos testületeitől függ, mi lesz a folytatással. Csomortányi István, az EMSZ kampányfőnöke válaszolt az Erdélyi Napló kérdéseire.
Egy hónapja tért vissza erdélyi látogatásáról az a dél-afrikai búr delegáció, amelynek négy tagja országa szélsőséges rezsimjének fehér ember ellenes terrorját tárta ország-világ elé, és az erdélyi magyarság jogérvényesítő küzdelméről dokumentálódott.
Húsz százalékra csökkentené Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az élelmiszerek kiskereskedelmi árrését, ezzel védve a mezőgazdasági termelőket. A Krónika által megkérdezett Becze István agrárszakember szerint a gazdákon a szövetkezeti háló segíthet.
A torockói Duna Napok idén ünnepli 10. évfordulóját. A május 31. és június 2. között sorra kerülő jubileumi rendezvény kapcsán a Krónika Altorjai Anitával, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával készített interjút.
Választások előtti árszabályozási lázban él a román kormánykoalíció, hogy valahogy meggyőzze a politikából kiábrándult tömegeket, menjenek el szavazni, és rájuk voksoljanak. Az elszabadult élelmiszerárak ugyanis sok jót nem ígérnek.